Kézzel csinált hang

Ki tudna plasztikusabban nyilatkozni egy hangszerről, mint az, aki készíti? Talán csak használója. A jövőbeni használók a hangszer készítőjét itt megtalálhatják.

Kézhez idomítani a hangszert

Mihály Gyula udu- és cajonkészítő két éve az Iparművészeti Egyetemen keramikus. Mellette saját műhelyében dolgozik. Maga fazekasnak vallja magát. Mint minden ősi mesterség, ez is magában hordozza a csinálás kényszerét, művelője pedig egy idő után nem is tud másban gondolkodni. Úgy szokta mondani: az agyag hétvégén is szárad.

Udu (Indiában és Afrikában használatos, cserépből készült ütős hangszer)

Sándor barátom vett egy udut. Baromi jól szólt. El kezdtük szeretni a hangját. Mindenki azt mondta: milyen különleges hangszer. Pedig az udu csak egy forma, ami meg is szólal. Négy évvel ezelőtt aztán elkészítettem az elsőt Sándornak. Adott egy fénymásolatot az uduról, amiből én összeollóztam egy képet, és az alapján nekiálltam. Ösztönösen jött elő. Az a darab lett az etalon. Gondolatban persze még jobbat akartam, de végül mindig olyan lett, mint a Sanyié. Erről aztán készítettem is egy 1-1-es formát, az a minta. Próbálkoztam ennek a formának a kiöntésével is, de úgy mindegyik darab egyforma lesz, pedig a kiképzésnél fontos például a falvastagság. Hogy alul vastagabb legyen, középen egész vékony, de fölül ne rogyjon meg. Én ezt úgy hívom: kézhez idomítani a hangszert. Nem mindegy, hogy egy nagykezű ütős hogyan tudja megütni az udu fejét például, azt az ő kézméretéhez, ütéserejéhez, igényeihez kell igazítani. Én korongon elkészítem a mintát, elviszem a megrendelőnek, és ha az kell neki, viheti. Ha viszont vannak módosításai, addig próbálkozunk, amíg ki nem jön a neki tetsző darab a kemencéből.

Mostanában az anyaggal kísérletezem. Az udut sokféle kerámiából el lehet készíteni. Most találtam egy durva, samottos anyagot, ezt használom az udu aljához. A tetejét kevésbé durva, kevert agyagból csinálom, a fejrészt pedig egészen finomból. Ha pedig az egészet mondjuk 300 fokkal magasabb hőfokon égetem ki a megszokottnál, tömörebb lesz az anyag, és akkor megint másként szól: keményebben, kövesebben.

Figyelni kell arra, hogy hogyan álljon az udu nyaka. Ez elsősorban a hangosításnál fontos, mert ha a nyak túl hosszú, begerjed a hang, hiszen olyan nagy levegőt nyomsz be, ami már meglöki mikrofont. Ezért is hívom az udut akusztikus edénynek levegőpréseléssel. Mert végül is erről van szó. Azt, hogy hova kell fúrni a mikrofonlyukat, csak a Sanyi tudja. Megfogja, és érzi. Koncert előtt odajön, megmondja, hogy éppen hova fúrjak, én kifúrom, és már lehet is dugni a mikrofont a keverőbe.
(Udu – 28 ezer forint)

Cajon (sp doboz. Peruból hozták be a spanyolok és a portugálok)
Régebben itthon nem lehetett cajont kapni, csak néztük, hogy Horváth Kornél mindig egy dobozon ül. Hazamentem, és csináltam egyet. Sokat kísérleteztem, hogy hogyan legyen az eleje felrögzítve – mert az elején van a hangsúly, azon megy a játék, az alap dobozon csak ül az ember. De persze a cajonnál is, mint az udunál, nincs két egyforma darab. Máshol képződik a hang, másképp kell megütni. Én az elejét rétegelt lemezből csinálom, ami nekem kicsit gagyi, de másból nem lehet, mert ez a legpraktikusabb. Különböző minőségű fákat teszek be, más-más száliránnyal, hogy rugalmas legyen. Használok saját anyagot is: jó pár éve álltatok cseresznyefát, amit magam vágatok fel. Középre ilyen puha fa, dió vagy hárs kerül, összeforgatva, hogy ne deformálódjon el. Magát a dobozt tulajdonképpen bármiből el lehet készíteni. Mostanában próbálkozom műanyaggal, plexivel, sőt, ezeket próbáltam már üvegszálas műanyag előlappal összerakni. Ettől persze el is veszti a jellegét. Ezért maradok mindig a fánál. És hát ez a hangszer így dekoratív, az oldalán intarziákkal. A cajon egyébként praktikus is, mert helyettesíteni tud bizonyos hangszereket, ha mondjuk utazik a zenész. Persze nem teljes értékűen, de tudja hozni azt a fílinget, amire szükség van.

Persze a cajonból is többféle létezik: van basszus cajon, van olyan, ahol egy keskenyebb és egy szélesebb doboz van egymás mellett, a németek pedig gyártanak cajongát, ahol – mint a kongánál – fölül van az ütőlap. Szóval lehet variálni. Lehet kétfenekű cajont is csinálni, amelyiknél középen van a lyuk. De a cajon készítésénél is a Sándor darabja az etalon.
(Cajon – 32 ezer forint)

Munka
Ha valaki rendel tőlem egy hangszert, először leülünk beszélgetni, hogy megismerjem, milyen ember, milyen ütős. Mi lehet neki a fontos a hangszerből. Valakinél a látvány az első, másnak az, hogy mit tud belőle kihozni. Van, aki bátran használja a cajon vagy az udu minden részét, a hangszer pedig olyanná válik, mint egy ruha: a saját hangjába öltözteti a zenészt.

Általában egy hangszer elkészítése egy hónapos munka. Mindig beleteszek valami újat, ami megmozgat, az ismétlés unalmas. Olyan ez, mint a jó játék. A hangszer árába beleszámolom az időt, amit az elkészítésével töltök, de főleg a 10 év tapasztalata számít. Mint a jó cipész: egy koppintás 20 forint, két koppintás 50 forint.

Tradíciók
Attól válik valami újjá, hogy ötvözöm valami mással. Olyan ez, mint a dinasztiák: ha nem keverednek, előbb- utóbb elsorvadnak. Nagyon sok hangszer van, ami már kihalt a köztudatból, és hiába szeretnénk tudni, hogy milyen volt, nem tudjuk rekonstruálni, mert nem ismertük a hangját. Ha tehát ma hozzányúlsz egy régi hangszerhez, természetes, hogy alakítani fogsz rajta, a mai hangzás szerint.

Érdeklődni lehet:
mihaly.gyula@freemail.hu