Brazília, a Harpy hazája

Utazni sokféleképpen lehet. Ahogy azonban H. Zoltán teszi, az mindenkinek csak épülésére válhat. A helyszín ezúttal Brazília, még pedig a Harpy cintányérgyár. Útleveleket kérjük ellenőrzésre felmutatni!

HARPY – CINTÁNYÉROK

Ha mostanában valaki melegebb éghajlatra küldene, csak mosolyognék, és megköszönném neki. Rögtön Brazília jutna róla eszembe, a tobzódó vitalitás, az érintetlen természet, kedvesen pergő portugál szófoszlányok mindenütt, egyszóval az a különös varázs, ami egy átlagos sztereotípiába belefér – a turisták félvak látásmódjával.

Mert mindennek az ellentéte is jelen van ott, a szegénységbe rokkanó életerő, az ember által elfogyasztott természet, és bizony, nem mindenki portugálul beszél.

Rengeteg náció lakja e környéket, de egy biztos, Brazília felemelkedőben van, és ha ez az ország felvirágzik, a világ egyik buli-nagyhatalma válik belőle, mert aki a szükségben teret tud találni a vígasságnak, az a jólétben biztosan egyfolytában ünnepel.

A sokszínű nemzetiségi arculat bizony nem kevés hazánkfiát is magáénak mondhat; nem akarnék freitamási módra a bennfentesek magabiztosságával forgolódni a szavak hullámaiban, de bizony, testvérünkre leltem a nagy Brazíliában. Ő pedig nem más, mint a Harpy cintányérgyár tulajdonosa, Fodor Tamás úr.

Még gyerekként került Brazíliába. A Harpy-t jóbarátjával, Natalio Alves de Oliveirával alapították meg. A szakma, és a hosszú évtizedek tapasztalatai alapján mindent tudnak a cintányérokról, a kereskedelemről, lássuk hát, mivel kényeztet el bennünket, dobosokat egy brazíliai magyar cintányérgyár.

Főként B8-as alapanyagból találunk fényes, vibráló korongokat a Harpy repertoárjában. Tökéletes alapanyag a cintányérok gyártására, de még mielőtt magamra haragítanám a radikális B20-as hívők táborát, sietve hozzáteszem, hogy az ebben az anyagban létük esszenciáját gyökereztető dobosok is találnak olyan szériát, ami bizonyosan megfelel ízlésüknek. Kérem, a kohászat nem rejt misztikus titkokat, ez tényleg ízlés dolga.

A B8-as és a B20-as cintányérok között két különbség van: az egyik a pénztárca faktorának napjainkban napi témaként felmerülő problematikája, a másik pedig az anyagbéli tulajdonságok összessége.

A B20-as ötvözetű bronz-alapanyag (80% réz, 20% ón) ugyanis jóval drágább, mint a B8-as (92 réz, 8% ón). Ettől még nincsen cintányérunk, csak egy bronzpogácsánk; ezt meg is kell munkálni ahhoz, hogy mi, a külvilág számára kissé fura emberek – dobosok – tízezer wattnyi reflektornyalábok katartikus fényében a színpadon lehelhessük ki lelkünket, és váltsuk meg a világot.

Ezt a pogácsát többféleképpen is rá lehet bírni arra, hogy szerelésünk részeként áhítatosan törölgessük tisztára koncert után. Mindenkinek, aki gyártással foglalkozik, van egy elképzelése, terve, amivel a termékét megtervezi, illetve felépíti.

Van olyan cég, amelyik az öntött cintányérokra esküszik, van, amelyiknek ez nem elég, mert az öntőszerszámot még folyamatosan forgatja is a művelet közben, van, amelyik sok százszor keresztbe hajtogatva sajtolja, mint a pogácsát, vagy mint a legenda szerint a damaszkuszi penge anyagát. Ezek mind-mind az alapötvözet szerkezetét befolyásoló tényezők. Az egyik eljárással a szerkezet homogenitását lehet növelni, a másikkal a fizikai ellenállóképességét, van pedig, amelyikkel a leendő cintányér hangzását.

A gyártás során a cél végül is az, hogy az anyag szerkezete ne szenvedje kárát a megmunkálásnak, mert akkor hangzása, és tartóssága is nemkívánatos irányba tolódik el. Az anyagnak fizikailag ellenállónak kell lennie egy combos trashmetál minden ráhatásával szemben, viszont – sarkítva – csengenie is kell, hogy teljesítse a cintányér funkcióját, ami bizonyos ridegséget is feltételez.

Ezeket az egymáshoz nem túl közel álló paramétereket kell egyetlen korongban kúp alá hozni. Ráadásul nem lehet minden anyagparamétert úgy megváltoztatni, hogy a termék minden szempontból tökéletes legyen, ez kérem nem alkímia, hanem metallurgia. Sajnos a törhetetlen, piszkolhatatlan, tökéletes hangú cintányért még senki sem alkotta meg.

Ebbe az áldatlan, makrancos anyagszerkezeti világba hozott a Harpy több, meglehetősen hatékony módszert arra, hogy – magyarán – jól is szóljon a tányér, és tartós is legyen.

Kézzel munkálják meg a B8-as alapanyagot, ami folyamatos, kismértékű anyagszerkezeti átalakulást eredményez, ellentétben a nagyiparban gyártó cégekkel, akik jó esetben csak a kalapálás egy részét végzik kézi munkával; mamutnyi nagy gépekkel esnek neki szegény kis bronzpoginak.

Ez önmagában egy óriási előny a versenytársakkal szemben, mert minden cintányér a maga spektrumán belül egy önálló egyéniség lesz ezen technológia által.

Említést érdemelnek a cintányérok formái, amelyek elsőre nem is feltűnően, de kissé különböznek a kommersz típusoktól.

Természetesen ez is a dobosok legnagyobb megelégedettségét szolgálja, főleg a hangzásra vannak hatással a különleges, szinte önálló lényként a cintányér közepén sütkérező kúpok, illetve említést érdemel még a kínai cintányérok egyedi formája is, ami hihetetlen gyors lecsengést biztosít igen figyelemreméltó hangerő mellett.

Ami viszont a legmeghökkentőbb volt számomra, az a szabadalom által óvott lábcin, a Nat Hihat alsó tányérjának a kiképzése.

Ez a tányér a külső részén négy ponton lett v-alakban kiképezve. Ezeknek a vályúknak köszönhetően összezárt állapotban játszva a lábcinen nem szorul be a levegő, ami egyébként tompítaná nemes bronzunk hangját.

Ezt a hatást igen jól ismeri a Harpy összes versenytársa, és különböző megoldásokkal igyekeznek tenni ellene. Van cég, aki két inches furatokat helyez el az alsó tányérban, ami a levegő szempontjából jó, csak ezzel a zengő anyag felületét és folytonosságát csökkenti le. Van, aki hullámosra képezi ki az alsó tányér élét, ami megint csak a levegőnek kedvez, de ezáltal a két tányér közötti kontaktus csökken le, ami a tányér hangjából csippent le, némi vám gyanánt.

A Harpynál az eredmény egy meglepően eleven hangú, kifejezetten hangos lábcintányér.
Fodor úr volt olyan szíves, és rendelkezésünkre bocsátotta a cég legújabb katalógusát. Ebből kiolvashatóan a svédül nem beszélők számára a következő kivonatolást ejtettük meg:

B-széria:
Kezdők részére kialakított széria, B8-as anyagból. Félautomata megmunkálású tányérok.

Nat Bell:
B8-as alapanyagból készült cintányérok. Splashnek látszanak, de bell-hangjuk van.

H-széria:
Ez számít a Harpy sztenderdjének: B8-as alapanyag, félautomata kalapálás, és magasfényű felületkezelés. Jól definiálható, tiszta hangú tányérok.

R-széria:
Egy igazi csemege a profizmatikusoknak: B8-as anyag de a felületkezelés miatt a tányér úgynevezett dark-tónusokkal árasztja el megütés után a környezetet. A tányérokat kézzel munkálják meg, és félautomata kalapálást kapnak. Jellemzői: nagyfokú ellenállókészség, hangerő, magasfényű felületi kikészítés.

H20 széria:
B20-as alapanyagból. Csak Brazílián belüli értékesítésre szánták ezt a szériát, jórészt az ára miatt.

Ami ténylegesen nincs meg a Harpynál, az a 480 éves márkanév adta előnyök sora. Ezt kárpótlandó, a Harpy cintányérjai igen kellemes árfekvésben kaphatóak.

A jövőkép szerint minden dobos Harpy-cintányérokon fog játszani (ez minden gyár álma), de ami a dinamikus fejlődést jelzi: a Harpy már szállít Dániába és Brazíliába a Yamahanak, a Rydeen-dobokhoz való sárgaréz cintányérokat. Dániától, Angliától a déli félteke jó néhány országába szállít, Harpy vagy Rydeen márkanév alatt egyaránt.

A Harpy Frankfurti Zenei nagyonMesszén 2004-től résztvevők lesz. De nem csak Európából áll a világ, a többi földrészen is kurrens termékeivel vívja ki a kereskedők, és a dobosok elismerését magas színvonalú termékei által.

Egy esetleges gyümölcsöző együttműködés keretében szívesen szállítanak Magyarországra is, ehhez azonban nekünk, dobosoknak kell néma tüntetést szerveznünk a Dobszaküzletek Érdekvédelmi Tömörülésének Minisztériuma előtt (hahó, kedves forgalmazók, rajtatok a sor).