bEUgro: Renzo Spiteri – Ahogy Pödör látta

Nem régiben a Merlin Színházban adott koncertet Renzo Spiteri, a legismertebb máltai ütős. Pödör Bálint jelen volt és ezt a kérdést fogalmazta meg magában: Hogyan lehet egyetlen személynek több mint egy órán át fenntartani a laikus közönség figyelmét pusztán "dobolással", ütőhangszerekkel?

Vendégünk volt Renzo Spiteri

Nem tudom, Málta szigetén hány ütőhangszeres futkos, de valószínű, hogy aki április 17-én, szombaton ellátogatott a Merlin színházba, Renzo Spiteri személyében a No 1. máltai ütőst ismerhette meg. A "bEUgró" elnevezésű rendezvénysorozatban minden hétvégén a hazánkkal együtt az EU-hoz csatlakozó egy-egy ország kultúrájával barátkozhatnak a magyar érdeklődők. Most Málta volt soron – akik egy kicsit is ismerik ezt a parányi mediterrán köztársaságot, biztosan egyetértenek velem, hogy nem csak zenei téren nyújt fantasztikus csemegét.

Mivel itthon ritkán adatik meg, hogy hiteles, anyanyelvi előadótól, első kézből hallhassunk idegen népzenét, kíváncsian vártam a koncertet. A Merlin színházterme megtelt érdeklődőkkel, de sajnos, a szakmából senki nem jött el – kivéve Keönch Lacit, bravó! Pedig tanulságos műsort láthattunk: alapvetően nem máltai népzene szólt, hanem egyfajta teljesen univerzális, tértől és időtől független, egyszemélyes zenés színház. (Erről jut eszembe egy találós kérdés: Mi a melodráma? Aki játssza, annak meló, aki hallgatja, annak dráma…) Nos, valami ilyesmi volt az est tanulsága számomra: hogyan lehet egyetlen személynek több mint egy órán át fenntartani a laikus közönség figyelmét pusztán "dobolással", ütőhangszerekkel – ha mégoly sokat is használ ezekből az illető! Ilyet el lehet képzelni szakmai bemutatókon, workshopokon, de személyes tapasztalatom az, hogy a laikus közönség a dobokra, ütőhangszerekre először nagyon lelkesen felfigyel, aztán ugyanolyan hamar meg is unja. Nem véletlen, hogy még az olyan kiválóságok, mint Trilok Gurtu, vagy a mieink közül Horváth Kornél sem ragadtatják magukat négy-öt percnél hosszabb szólókra! Hogy éppen Trilokot említem, arra jó okom van, hiszen Renzo le sem tagadhatná, hogy nagy rajongója, ez rögtön kitűnik játékából és hangszer-összeállításából, és beszélgetésünkben is megerősítette, hogy részt vett már a mester kurzusán, segített szerelni a hangszereit, stb.

Hét, egyenként 8-10 perces számot adott elő az est folyamán, mindegyiket más-más hangszeren, hangszercsoporton. Hála a Merlin színházterem tökéletes akusztikájának, a legkisebb kütyükön való zörgés, zizegés is nagyszerűen hallatszott, a sejtelmes, szórt fény pedig még jobban kiemelte a sok-sok érdekes hangszer látványát. A koncert alatt a teremben áhítatos csönd honolt. Ha jól figyeltem, számainak nagy részét improvizálta. Volt kissé elvont vibrafon – talking drum kombináció. Térdelő játék öt nem túl jó hangú virágcserépen, viszont szép dúr hármashangzat és felhangok szólaltak meg egy hajlékony PVC csövön, amit a levegőben forgatott. A legfigyelemfelkeltőbb egy átlátszó kék vizesballonon játszott szóló volt, ezeknek fantasztikus hangját mindenki megfigyelhette például a márciusi Stomp koncerteken. A ballonban víz is volt, emiatt, ha előre-hátra döntötte Renzo, állandóan változtatni tudta a hangmagasságot. A pergődob – lábcin improvizáció számomra a jazz őskorát idézte, seprű- és verőhasználata, káva – bőr kombinációja meggyőzött róla, hogy dobfelszerelésen is hosszú tanulmányok állnak mögötte. (Egyébként klasszikus zenei képzésben kezdte Máltán, tagja a helyi szimfonikus zenekarnak, valamint saját ütőegyüttesével is turnézik Európában. Wow!) Sajnos a pergő húrját elfelejtette lehúzni, ez még jobban levont a következő, amúgy sem túl extra, három kongán előadott szóló értékéből. A színpad közepén terült el a legalább ötven hangszerből álló multi cucc, amiben volt djembe, udu, roto-tom, cinek, (még csellóvonóval húzva is használta őket) csengettyűk, kis gongok, kolompok, chimes, effektek. Ezen egy, a már említett Gurtu – féle szólót adott elő, csak itt szerencsére nem volt hangosítás, így speciális hangeffektek sem. Kicsit soknak tartottam a "varázslást", a hangulatfestést, (dzsungel stb.) viszont kevésnek az átgondolt, konkrét témajátékot. Egy nyolc-tíz perces szólóban nagy veszély, hogy a harmadik percre ellőjük az összes ötletünket és onnan már csak kétségbe esve ismételgetünk. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy jobban megkomponáljuk a szólót. Renzo is beleesett ebbe a hibába, de nem ez volt a fő aggályom. Szerintem a számok teljes kibontását az akadályozta meg, hogy az emelkedő tempót nem bírta követni kéztechnikával. Egy szólót legjobb a csúcson abbahagyni, a közönség nem veheti észre, hogy kifogytunk a zenei ötletekből, vagy állóképességünk esetleg a végéhez ért. Ha így "csak" egy kétperces szólóra futja, még mindig jobb… Az én szememben pozitívum, ha valaki ennyire széles érdeklődésű és minden ütőhangszerhez egyformán vonzódik, de nem hiszem, hogy pusztán ennyivel a laikus (pláne a rosszmájú szakmai) közönség igényeit is ki lehet elégíteni.

Mindezzel együtt egy rendkívül jó hozzáállású, sokoldalú, szimpatikus személyiséget ismertem meg Renzo Spiteriben! Remélem, legközelebb, ha jön, lesz mód és idő rá, hogy a hazai ütős szakmával is megossza művészetét és nemzetközi tapasztalatait.