Szemtől szemben Mike Portnoy-val

 Egy kedves olvasónk nem csak a RitmusDepot, hanem a SABIAN NewsBeat 2003 évi számát is böngészi. Nagyon helyes. Így talált rá egy régi Mike Portnoy-interjúra, és úgy gondolta – hozzátesszük, nagyon jól gondolta -, hogy lefordítja nekünk, nektek a szöveget. Ami így kezdődik: "Eleven és eszes. De ki is ez az ambiciózus uborkafára kapaszkodott new-yorki, aki átértelmezte a progresszív rock-dobolást, megnyert szinte minden díjat, ami létezik, elvett egy heavy metal basszusgitáros nőt, és rávette magát, hogy megpróbáljon jobb emberré válni?"

Szemtől szemben Mike Portnoy-val

Eleven és eszes. De ki is ez az ambiciózus uborkafára kapaszkodott new-yorki, aki átértelmezte a progresszív rock-dobolást, megnyert szinte minden díjat, ami létezik, elvett egy heavy metal basszusgitáros nőt, és rávette magát, hogy megpróbáljon jobb emberré válni?

– Helló Mike, hogy vagy?

– Nagyszerűen… egy kicsit leamortizálva. Körbeutaztam néhányszor az idén a Földet, sok turné, utazás, játék. Na de itt vagyok. Mindig jó hazatérni és együtt lenni egy kicsit a családdal.

– A zene nagy részét teszi ki az életednek. Mi keltette fel az érdeklődésedet a zene iránt?

– Az apám, Howard Portnoy egy rock’n roll discós volt, tehát úgy nőttem föl, hogy körülvett a zene. Emlékszem, kétéves voltam, amikor hallottam a Beatles-től az "Abbey road"-ot. A Who együttes "Tommy" című albuma is meghatározó volt az életemben.

– És a dobolás?

– Keith Moon (a Who dobosa) úgy nézett ki, mint egy hűvös fickó. És Ringo! Ringo személyiségét imádtam a Beatles filmekben. Az ő személye vonzott a doboláshoz. Tizenegy éves voltam, amikor elkezdtem, játszottam a Beatlestől kezdve Hendrixen, Doors-on, Zeppelin-en, Who-n keresztül a Cream-ig minden 60-as évekbeli zenekar muzsikáját. A hivatalos tanulás a Berklee-n volt, de sokkal átfogóbban: elmélet, összhangzattan, hangszerelés. A klasszikus rockon túl Rush és Frank Zappa zenéje volt rám nagy hatással. De egészen addig magamtól tanultam.

– Mindig dobos akartál lenni?

– Hm… (kivesz egy könyvet) Ez a főiskolai évkönyvem… 18 évvel ezelőtt volt. (olvas) Mike Portnoy. Tervek a jövőre: A következő Niel Peart-é válni. Négy év múlva jelenjen meg a képem a "kerrang" magazinban olyan képaláírással: "A Niel Peart trón várományosa." Azt hiszem valóra vált az álmom (nevet). Most már csak Mike Portnoy akarok lenni.

– Mit gondolsz, mi a legnagyobb gyengeséged, mint játékos?

– Tény, hogy elemi dolgok hiányoznak a repertoáromból. Egyik tanárom sem dolgoztatott ezen, így van, amiben tök gyenge vagyok. Egy kedvenc elszúrásom? Mindent jobbal kezdek. (nevet)

– Mi a története a kezeden lévő "Carpe Diem" tetoválásnak? (Használd ki a pillanatot! Horatius szállóigévé vált kifejezése.)

– Ez a tetkó azt jelenti, hogy megbecsülök minden pillanatot, és sohasem veszek mindent, mindenkit magától értetődőnek. Ez akkor jött mikor anyám meghalt. Itt van, ni! (Rámutat a tetkó alatt az évszámra.) 1984.11.16. Ezen a napon a főiskolai tanárom adott egy leckét nekem erről az igazságról egészségtan órán. Azt mondta: "Sose vegyél valamit természetesnek, sosem tudhatod milyen gyorsan tud megváltozni az élet." Aznap éjjel, mielőtt hazaindultam volna anyámtól, átöleltem, megcsókoltam és mondtam, mennyire szeretem. Meglepődött, mire én mondtam, azt akartam, hogy tudja ezt. Aztán elköszöntem. Ekkor láttam őt életben utoljára. Akkor éjjel repülőszerencsétlenség áldozata lett. Ez a Horatius mondás az egészségtan órán a legértékesebb lecke volt az életemben. Ide tetováltattam. S azóta nem veszem magától értetődőnek az életet, vagy valakit, akit szeretek.

– Mi volt a legrosszabb, amit valaha valaki mondott rólad?

– Az, hogy túljátszok mindent, és csak azon aggódom, hogy egy feltűnő dobos legyek. Ez nem lehetett messzebb az igazságtól. Én mindig azzal törődöm, hogy a dal és a teljes zenei előadás legyen a dobolásom előtt.

– Öt szó ami jellemző Mike Portnoy-ra?

– Megszállott, megrögzött. Ez egy vagy kettő? (gondolkozik) Űzött (gondolkozik) Rámenős. Lusta. Űznek, hajtanak azok a dolgok, amiket szeretek, de teljesen felelőtlen és lusta vagyok azokkal, amiket ki nem állhatok.

– Mi a legjobb abban, ha valaki Mike Portnoy?

– Évekbe telt, de kezemben van a sorsom. Senki nem mondja meg, mit csináljak.

– És a legrosszabb?

– Hm… A várakozó, reménykedő emberek tesznek engem azzá, ami vagyok, különösen, mint dobos. Tudod, sohase kértem, hogy lehessek dobsztár. Csak zenélni akartam és a legjobb lenni, ami tudok.

– Mikor értetted meg, hogy felnőttél?

– Azt hiszem először, mikor a lányom született. Megváltoztam, mert apa lettem. De ez még nem jelentette azt, hogy abbahagytam az italt, a drogot, és elkezdtem dolgozni a személyiségi problémáimon, hogy jobbá váljak. Ahogy felhagytam ezekkel, kitisztult a testem és a fejem, először tini korom óta. Elég satnya voltam. Elvarázsoltam magam a droggal és az alkohollal. Megálltam a fejlődésben 16 évesen, lelkileg, szellemileg, mentálisan. Annyi dolgot elhanyagoltam akkoriban. Ahogy abbahagytam ezeket újra növekedésnek indultam.

– Mit tanultál a gyerekeidtől?

– Értékelni az életet…, hogy a prioritásaim megváltoztak. A házasság volt az első lépés, már kevésbé voltam önző. S ahogy a gyerekek nőttek a dolgok egyre inkább megváltoztak. Megtanultam, hogy nem feltétlenül én vagyok az első. (nevet) Ez egy folyamat volt. A gyerekeim tanítottak meg arra hogyan lehetek más ember.

– Mi volt a legvidámabb sztori a Dream Theater turnék alatt?

– Minden amit a Spiral Tap-ban láttál, igaz. Leestem a színpadról, kificamítottam a csuklómat, hanyatt estem, lemaradtam a turnébuszunkról.

– Fenyegetett valaha valami, hogy abbahagyd a dobolást?

– A Dream Theater-ben fenyeget ez leginkább. Eljutottunk 98 végén egy pontra, amikor úgy éreztük, elveszítjük az ellenőrzést a zenénk fölött. Mindenki beleütötte az orrát a dolgunkba. Kiszálltam, de aztán megbeszéltük a zenekarral, hogy átértékelem a dolgot. Végül is megegyeztünk a lemez kiadóval, a managerrel, hogy csak akkor maradunk együtt, ha ők kimaradnak a mi dolgunkból. Hadd csináljuk a lemezeinket úgy, ahogy szeretnénk, vagy különben egyáltalán nem csináljuk.

– A karriered néhány kiemelkedő pillanata?

– Találkozás és megismerkedés sok dobos példaképemmel, Terry Buzzio-tól kezdve Lars Ulrichon át Bill Bruford-ig. A Ringo-val való találkozás egy hihetetlen élmény volt. Vagy amikor a 18. Modern Drummer díjat nekem ítélték. Hiúságnak tűnhet, de el kell mondanom, amikor megnyertem ezeket a díjakat, egy hihetetlen álmom vált valóra.

– Melyik Dream Theater dal eljátszása jelenti neked a legnagyobb kihívást?

– Számomra a legnehezebb összerakni a zenét. Az előadás csak egy dolog, hogy összehangoljam a négy végtagomat. Bárki el tudja játszani a "Starway to Heaven"-t, de csak néhány ember tudná megírni.

– Volt valaha a "Blown it" színpadon?

– Ó igen, sokszor. Tudod, ha élőben játszom, nem keresem a tökéletességet. Azt a stúdióban akarom megvalósítani. Élőben játszani számomra az első számú kommunikáció a közönséggel, ahol energia van a levegőben. A tökéletességet legjobb a stúdióra hagyni.

– Éreztél valaha különbséget abban, hogy mit játszol? Strokes vagy Stones?

– Sohasem voltam Stones rajongó, az egész számomra egyfajta utcai rock. Jobban szeretem a Beatles-t. Minden álmom játszani a Beatles Tribute Band-ben. Volt egy lehetőségem erre a Transatlantic-kal.

– Mire ébredsz éjszakánként?

– Az agyamra. A legtöbb ötlet a zenekarral és a zenékkel kapcsolatban éjszaka jut eszembe. Sok szöveg, amit írtam, hajnali 3 és 7 között jött.

– Mi tart ébren?

– Nappal kávé, éjszaka Red Bull. Szóval a kreativitásodat nem tudod kikapcsolni, mint egy lámpát. Ez mindig van, és megpróbálod úgy használni, szervezni, ahogy a legjobban be tudod illeszteni az életedbe.

– Mit keresel az életben?

– Tíz évvel ezelőtt azt mondtam volna, hogy a sikert, az elismerést és a pénzt. Ma már másképp gondolom, talán azért, mert már ezek megvannak. Mint apa, minden, amit akarok, az az, hogy a gyerekeim felnőjenek egészségben, boldogságban. Ma abbahagynám a karrieremet, ha ez azt jelentené, hogy biztosíthatom nekik a boldog és egészséges életet.

– Végszó?

– Megpróbálom az életemet nem magától értetődőnek venni. Azt próbálom, hogy soha ne tekintsek úgy az életemre, mintha az biztos lenne. A Dream Theater sikere kizárólag a rajongóink támogatásán alapul, és számomra dobos közösség támogatásán. Ezt én nagyra értékelem, és nem tekintem természetesnek.

Forrás: SABIAN NewsBeat 2003
Fordította: Patai Attila