ifj Födő Sándor

MÚLT
1981. április 10-én született. Hat évesen kezdett el zongorázni egy hatosztályos állami zeneiskolában. Ezt követően zenei gimnáziumba került, és a zongora mellé felvette a klasszikus ütő szakot (marimba, xilofon, vibrafon). Az iskolában eltöltött évek után magán úton folytatta tanulmányait jazz zongorán, Horváth András, Perczel György, később Nagy János tanároknál; dobon Kőszegi Imrénél és Baló Istvánnál tanult. Ütőhangszeres tudására autodidakta módon tett szert. Hatással volt rá Trilok Gurtu, Giovanni Hidalgo, Luis Conte, Don Alias… Zenekarban való szereplését a N.O.coM.M.ent együttesben, mint vendég zongorista, majd mint ütőhangszeres kezdte.
ZENEI PRODUKCIÓK
Az elmúlt években a következő zenészekkel, együttesekkel játszott: Horgas Eszter, Sólyom Tamás, Tolcsvay László, Sebestyén Márta, Sípos Mihály, Lovász Irén és a Hungarian World Music Orchestra, Desney Bailey, Rét, Ricardo Salsa Club, Freeport (ex Tax Free), Freak, Road Kill Cafe, Gerendás Péter és a Los Gerendos.

SZÍNHÁZI PRODUKCIÓK
Moll Flanders (A Kovátsműhely és a Millenáris Kht. közös produkciója) – ütőhangszerek
Szegedi Kortárs Balett – Új világ – ütőhangszerek

SAJÁT PRODUKCIÓI
1995-ben kezdett el zenét írni. Ezeket a dalokat első zenekarával a 11 tagú Polyphonia Band-el adta elő (instrumentális jazz-rock), ahol billentyűs hangszeren játszott. Ebből a zenekarból alakult meg a Kis Generáció, ahol már profi zenészekkel dolgozott. Ezen időszak dalaiból született meg első önálló lemeze "For a long time" címmel. Ezt követte a Dafina zenekar.

JELEN
A mai napig is számos produkcióban játszik:

2 perc – ütős bemutató Mogyoró Kornéllal
A világ nagy színháza (A Kovátsműhely és a Millenáris Kht. közös produkciója) – ütőhangszerek
Bródy János – zongora
Egyszercsak – billentyűs hangszerek, ütőhangszerek
Halász Judit – dob
Jazzpression – ütőhangszerek
Kánaán – Az LGT. fesztivál győztes zenekara – ütőhangszerek, dob
Kolinda – ütőhangszerek
Másik János – ütőhangszerek, dob
Pély Barnabás és a Jazzpression – ütőhangszerek
Presser Gábor – ütőhangszerek
Romantic – ütőhangszerek
Silent Way – ütőhangszerek