Martonosi György

Drum – Dream a Dózsában

Ismét egy dzsessz zenész, aki klubot alapít, kilencedik éve szervezi annak életét, programját, no, és évente még két fesztivált. Emellett előadóművész, aki magániskolát vezet választott hangszere tanítására, aki rendszeresen ír zenei szaklapokba, sőt, akinek rádióműsora is van. Martonosi Györgyöt, a Muck Trio dobosát, és a Dózsa Művelődési Házban működő Jazz- presszót mutatja be a Terasz a kedves olvasóknak.

Martonosi György. Kedves, mosolygós ember. Érdeklődve hallgatja, miért róla és klubjáról szeretnék írni a Teraszon.
Mindenhez van egy megjegyzése, szinte egyszerre akar megosztani velem minden információt. Néhány napja került a boltokba triójának első lemeze, a The River Of Dreams (Az álmok folyója) címmel.
Ugyanakkor nevezetes vendéget várnak novemberben a klubba: Trilok Gurtu, az indiai származású ütőhangszeres művész, a világzene "nagykövete" 9-én "high-end" kurzust tart, majd 13-án koncerten mutatkozik be. Csúcspontjához közeledik az őszi fesztivál szervezése: november 16-án lesz a II. Drum Art Fesztivál, az "új trónkövetelők" ünnepe.
– Bocsásson meg a szétszórtságomért, a kapkodásért – kér elnézést Martonosi. A minap Dunaújvárosban adtunk koncertet. A szervezők tíz-tizenöt főre számítottak, de százötvenen voltak. Még mindig a hatása alatt vagyok, teljesen feldobott a siker!

– Száz dolgot csinál egyszerre. Mi dolgozik önben?
– Ez kettős dolog. Először is, van egy belső kényszer: ha valaki előadóművész és lehetősége van a szakmának segíteni, akkor ezt meg kell tennie! Másfelől meg kell találni az önmegvalósítás leghatékonyabb módját.

– És a segítség egyik formája lenne a klub, a Jazzpresszó?
– Hát, igen! Egyrészt a dzsessz rétegműfaj, egy-egy kiemelkedő siker ellenére is eléggé a háttérbe szorítják. Másrészt fontos a tehetséggondozás. Ezt a célt szolgálja a Drum Art Fesztivál.

– Hogyan született a Jazzpresszó?
– A XVII. kerületben lakom, itt voltak ideálisak a körülmények, hogy egy kis "várat építsek magamnak." Ez évben a kilencedik évadot kezdtük, s az új lemezünk bemutató koncertjével indítottunk. Hadd mondjak el egy kedves történetet.
A bemutatón részt vett Gyémánt László festőművész is, akinek egyébként 9-én nyílik kiállítása a Dózsa Művelődési Házban, és megkérte a zenekart, hadd fessen meg minket. Ez a kép is látható lesz, sőt, a megnyitón egy külön erre az alkalomra írt dobszóló is elhangzik majd.

– Van-e kapcsolat a Drum Art trónkövetelők koncertje és a zenetanítás között?
– Nekem szent dolog a tanítás. Egy teljesen egyedi – egyesek szerint a legjobb – módszert dolgoztam ki a dob tanítására. Csak a példa kedvéért: nálam tanul a jelenkor egyik legnagyobb ígérete, Széll Tamás, aki már az Alapi Band zenésze. De említhetném a végzettek közül Kaszás Pétert vagy Pusztai Csabát is. Mindketten kiváló dobosok!
Az intézmény befogadja a rendezvényt és a dobos iskolámat is. Ez magániskola: a művészi szabadságom többet ér a tanmeneti kötöttségektől. Azt tanítom, amit kilencévi kemény játék, amerikai tanároktól vett kurzusok révén, külföldön tanultam meg én is.

– Miért éppen a dobot választotta egykoron?
– Zongorista szerettem volna lenni, de szegények voltunk, nem volt lehetőségem erre a hangszerre. Viszont a szomszédságunkban volt egy kis művelődési ház, ahol találtam egy nagydobot és egy pergőt. Ezeket kezdtem ütögetni, így kezdődött.
Ma már alapelv, hogy nálam a dob dallamhangszer. Figyelje meg, hogy a legegyszerűbb ritmus is néhány hangos dallamot takar!

– A rádiózás is ugyanabból a közlési vágyból és segíteni akarásból fakad, mint a klubszervezés? Avagy, ez egyedi érdeklődés?
– Az egyik lehetőség hozza a másikat. Három éve kezdett sugározni a kerületben a Rádió 17. Építgették a műsoraikat és megkérdezték, lenne-e kedvem egy fél órás dzsessz-műsort vezetni?
Mondtam, nem. Csak egy órás műsorhoz van kedvem. Ez mára kétszer két órás programmá nőtte ki magát. Nincs benne reklám és az azonosítót is én mondhatom el!

– Térjünk vissza a klubhoz! Mi a művészeti program vezérfonala? Milyen alapon választja ki a résztvevő zenekarokat?
– Három összetevője van. Az egyik a fiatalok felléptetése. A másik a "nagy nevek" meghívása. Erre minden dzsessz játszóhelynek szüksége van. Nálunk annyival jobb a helyzet, másokkal szemben, hogy nem a bevétel miatt kell sztárokat hívni.
Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt nyolc év alatt országos hírnevet szerzetünk! Fontos elem, hogy legyen egy igényes törzsközönség. Ők adják a harmadik tényezőt, az ő kívánságukra is hívunk meg szólistákat, együtteseket!

– Hogy érzi magát a Muck Trioban?
– Kiválóan! Maximálisan boldog vagyok ebben a zenekarban. Hosszú idő volt, míg igent mondtam Muck Ferenc szaxofonosnak. No, nem kényeskedtem, nem kérettem magam, egyszerűen így alakult. Külön öröm, hogy a trióban nincs harmónia hangszer, így a dob teljesen más értelmezésben létezhet, mint ha négyen zenélnénk. Rendkívüli feladatokat lehet így megoldani.

– Mint a lemezfelvételt is…
– Igen, így van. Hadd idézzem, amit a borítóra írtunk: "A Muck Trio 2002-ben született, de az ötletet az 1999-es Dobosok Farsangja szolgáltatta, amikor az "Elvin" című Muck Ferenc szerzeményt eljátszottuk. A kedvező visszajelzések hatására elhatároztuk, hogy amikor elérkezettnek látjuk az időt, ismét összehozzuk a trió formációt, így tavasszal elkezdtünk próbálni, és három próba után felvettük ezt az anyagot."

A lemezborító Polyák Gyula munkája
Fotók: Martonosi archív és Oszvald György
[Oszvald György]
www.terasz.hu