Jazztergom Bartókkal

Július 7-én kezdődik és egészen augusztus 27-éig tart Esztergomban a Jazztergom nevű rendezvény, mely a hazai jazz- és kortárs zene kiválóságai mellett nemzetközi hírű művészeket is felvonultat. A nyitó gála vendége a Svájcban élő amerikai énekesnő, Ann Malcolm lesz, akit a Jávori Vilmos Quartet kísér. Az est másik érdekessége az előzenekarként fellépő Nalanda együttes lemezbemutatója lesz. Idén kiemelkedő része a rendezvénysorozatnak a Bartók Béla halálának 60. évfordulójára rendezett szimpózium és a hozzá kapcsolódó koncertek, ahol a jazz, a kortárs- és népzene kapcsolata áll a középpontban. Néhány név a résztvevők közül: Szakcsi Lakatos Béla, Szabados György, Oláh Kálmán, Borbély Mihály, a Vujicsics Együttes. A tavalyi sikerre való tekintettel a záró gálán ismét a Budapest Jazz Orchestrát köszönthetjük vendégeikkel, Fekete István hangszeres és énekes szólistával, valamint Emílióval. A nyitó és záró gála kivételével a koncertek, szakmai bemutatók és előadások ingyenesek.