6. nap – Holnap is van nap

Ennél hétfőbb hétfőt el sem lehet képzelni. Az eső szakad, három defektet is kapunk, viszont a szerelők jó fejek, a European Mantra koncertjén a gyűlölet zeneszeretetbe fordul, a Nalanda pedig finom kis love-jazzt játszik. A Caj nevű életmentő ital erőt ad a PASO-hoz is, de Nick Cave-hez már ez sem elég, így hazaHÉVezünk.Ennél hétfőbb hétfőt el sem lehet képzelni. Az eső szakad, Pettik Ádám és Csurkulya József koncertjére pedig pont a két legfontosabb ember nem érkezik meg, vagyis ők. De így legalább a mostanra korrekt kis ütős csapatba verbuválódott emberek a színpadon is megmutathatják, mit tudnak. A produkcióhoz egy valahonnan érkező fuvolista és kutyája is csatlakozik, világszínvonalú szórakozást biztosítva ezzel a maroknyi ázó közönségnek.

És igen, a hétfőt is lehet fokozni azzal, hogy ki-be-ide-oda vezető bicikliutam során összesen háromszor kapok defektet, nyilván büntetésként az egyhetes garázdálkodásomért. Így azonban legalább megismerkedhetek a méltatlanul kevés pr-t kapott Szigetes szervizesekkel. Két szerelés között valóságalapú repülőgép-szimulátort játszanak, a kétségbeesett kerékpár-tulajdonosoknak meg olyanokat mondanak, hogy „Drága uram, ez a belső – mondjuk ki! – egyszerűen megadta magát, de pánikra semmi ok, mert az Ég velünk van”. És érzem, hogy tényleg.

Ezt bizonyítja az is, hogy – defekt ide, külsőcsere oda – éppen elcsípem a European Mantra utolsó számát a Pesti Est Színpadon. A végletekig hergelt tömeg soraiban ugyan igazi lincs hangulat alakul ki, amiért a színpadon egy pofátlan operatőr Borlai Gergő komplett dobszólóit fedi le teljes testtel a nézők elől, de végül sikerül levezetni a színpadról a szerencsétlent, így a gyűlölet zeneszeretetbe fordul vissza.

Egy másik fiatal dobos, Kaszás Péter Nalanda nevű zenekarának koncertje már sokkal nyugodtabb körülmények között zajlik a jazzsátorban, nem csoda, a nyugis kis love-jazzre inkább fetrengeni lehet. De mivel ez a zene most kevésbé hat rám, mint a torokfájás, az ambient sátor felé veszem az irányt, ahol az igazi mannát osztják. Itt kapható ugyanis a Caj nevű életmentő ital, tea, gyömbér, tej és más fűszerek egészen botrányos keveréke, amit nyilván az istenek isznak, megfázás esetén.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra koncertjére semmilyenfajta gyűlölet nem férkőzhet be, bár bennem megmozdul valami az olyan, az SMS-falon feltűnő belsős poénok láttán, hogy „Éljen a kockáSKAlap” meg ilyenek, de a PASO zenéje annyira pozitív, hogy erre már vallást lehetne alapítani. Ha nem az utolsó előtti nap lenne, nem fájna a torkom és kellő mennyiségű tudatmódosító menetelne a véremben, bizonyára én is táncra perdülnék a kolumbiai kávé- és mákültetvényes jelmezébe öltözött frontemberrel együtt. Így azonban bánatosan és dolgavégezetlen elkullogok.

Életemben először Nick Cave-nél is bepróbálkozok. Tényleg, igazán kíváncsi vagyok, miről csúsztam le érdeklődés hiányában, annyian istenítik a mestert. A több mint húsz éve muzsikáló Cave koncertjére irdatlan tömeg gyűlt össze, ahogy haladok az emberek között, itt-ott lepattanok a keményebb, kőszívűbb rajongókról. Már itt elvesztem kezdeti lelkesedésem nagyját, az elcsípett háromperces ordítós zene pedig nem nyúl érdeklődésem hóna alá, sőt, inkább jól fenékbe billenti azt. Visszafordulok. Öregebbnek és szétcsapottabbnak érzem magam, mint Nick Cave, azzal a különbséggel, hogy nekem még HÉV-vel is kell hazamennem, míg Nick bizonyára kocsival megy, és másnap jól kipiheni magát, amire nekem esélyem sincs, mert holnap is Sziget-nap van, és az meg tudjuk, milyen.