Burjánzó jazz 23:10-ig

Alig ocsúdhattak fel a magyar és külföldi nézők az augusztus 19-ei, a Duna közepén tartott Örömkoncert varázslatából, 21-én máris egy újabb csodálatos helyszínen, a szentendrei Városháza udvarán merülhettek el a hazai jazz-zene sokszínűségében. A Jazz Teátrum három koncertjének középpontjában ezúttal az ütős hangszerek álltak. A magyar jazz ismét reflektorfényben forgolódik, és igen jól áll neki. Alig ocsúdhattak fel a magyar és külföldi nézők az augusztus 19-ei, a Duna közepén tartott Örömkoncert varázslatából, 21-én máris egy újabb csodálatos helyszínen, a szentendrei Városháza udvarán merülhettek el a hazai jazz-zene sokszínűségében. A harmadízben megrendezett Jazz Teátrum három koncertjének középpontjában ezúttal az ütős hangszerek álltak.

Némi szkepszissel nézegetem a Jazz Teátrum szórólapját. Vajon érdemes-e kiemelni a jazzből egyetlen hangszert, főleg a „zajos” dobot, nem riasztó-e az ilyen kivételezés az amúgy kompakt harmóniákhoz szokott hallgatóság számára? Persze, ez csak amolyan álnaiv kérdésfelvetés, hiszen a fellépők névsora kétséget kizáróan teljes zenei élményt ígér. Akiben még bármi gyanakvás maradt volna, azt a szervezők egy pohár pezsgővel és a Városháza nem akármilyen látványával puhítják meg. A Riorokoko és a Kiégő izzók falra vetített diái tökéletes atmoszférát festenek az udvar köré. Szentendre jó hely, a Főtérhez közeli Városháza szép – már csak a zene hiányzik.

Az estét a Nigun nyitja meg. A Párniczky András gitáros alapította zenekar a kelet-európai zsidó hagyományok magjából csíráztatja ki egészen egyedi és szépséges jiddis-jazz zenéjét. A mélyről feltörő ágas-bogas dallamok még ezen a langy estén is megborzongatják a lelket. Bacsó Kristóf rekedtes, érzéki szaxofonjátéka tökéletesen fonja egybe a jazzt és a klezmert, miközben Párniczky a háttérben penget szerényen. A szokásosnál azonban most több fény esik Baló István dobjátékára. Baló hihetetlenül energikusan, ám mégis kifinomultan dobol – játéka félreismerhetetlen egyéniséget ad az egyébként is különleges muzsikának.

Élvezetes, hogy a technikusok alig erősítették fel a hangszereket, így a koncertek közeliek és tiszták maradnak a Városháza udvarán. Amit pedig a Kiégő izzók művel vetítésével, egészen zseniális. Első gondolatom persze az, hogy a jazzhez nem való semmiféle VJ-s pötyögés, de hamar meggyőznek ennek ellenkezőjéről. A zene ritmusára mozgatott film- és rajzfilmrészletek, animációk szórakoztatóan és asszociatívan egészítik ki a koncert vetített képét és a zenészek játékát. A hangszerekből a vásznon kis csillagok szállnak fel az égre, a dobszólókra rajzfilmfigura szteppel, a szaxofonszólókra pedig arabok dudálnak a tűz körül.

A Nigunt – negyedóra borozós-fahéjaskalácsozós szünet után – egy erre az alkalomra összeálló formáció követi. Lukács Miklós cimbalmos, Borbély Mihály fúvós és Horváth Kornél ütős triójának zenéje végleg benövi az udvart. A három zenész olyan zenei fantáziával, olyan koncentrálva kapcsolódik egymáshoz, hogy az még némajátékban is megélne. Így azonban, hogy még zene is szól, egészen burjánzó érzés. A szólókat szájtátva, vagy csak finoman mosolyogva figyeljük. A viharkezű Horváth Kornél, az ösztönös Lukács Miklós és a minden levegőn beszélő Borbély Mihály zenéjét nehezen lehetne néven nevezni. Mindenki azt hozza, amit már megszokhattunk tőle, de most itt a szemünk előtt valami egészen új és különleges jön létre belőle.

Az est végére egy ütős jam session marad, Horváth, Lukács és az újonnan a színpadra érkezett Dés András közreműködésével. Először ez utóbbi mutatja meg, mit tud a keretes csörgődobbal és a kannával. Mondanom sem kell, nem marad el zenésztársaitól: Dés az egyik legjobb ismerője és használója ezeknek a hangszereknek Magyarországon, sőt. Mindenki a magáénak. Miután a két másik muzsikus a színpadra lép, vadízű, borsos ütősdzsem kezd forrni a színpadon, cajon, cimbalom és shekere hozzáadásával.

Nehezen szánjuk rá magunkat, hogy a koncert közben, két szám között fölálljunk és kimenjünk, annyira magával ragadó és izgalmas ez a koncert. De a távolság nagy úr, a BKV pedig egyenesen király ezen a fura vidéken, ahol a zene már rég a tengerentúlon fog hódítani, miközben a HÉV még mindig a Batyi és Szentendre között ingázik, szigorúan 23:10-ig.