Házasodik az üstdob és a big band

A big band hazai legfőbb képviselője, a Budapest Jazz Orchestra ismét valami új dologba vág bele. Fekete-Kovács Kornél, a zenekar vezetője ezúttal Zsoldos Béla üstdobversenyét dolgozta át, hogy zenekarával és a szerzővel október 9-én egy közös koncertet adjanak a Művészetek Palotájában.


 

1. Kinek a felkérésére született a darab? 
2. Hány tételből áll? 
3. Mikor alakult a BJO?


 

Budapest Jazz Orchestra 
Művészeti vezető: Fekete Kovács Kornél 
2005. október 9. Művészetek Palotája 

A Budapest Jazz Orchestra – hosszú idő óta az első és az egyetlen Magyarországon működő professzionális big band – 1998 októberében alakult. A zenekar elsődleges célja, hogy felidézze a swing aranykorát, és széles körben megismertesse az akkori bigband-repertoárt. Hazai és külföldi koncertjeiken többek között Glenn Miller, Benny Goodman, Duke Ellington, Count Basie, Woody Herman, Stan Kenton és Charles Mingus kompozícióit tűzik műsorra.

Az együttes a tradicionális darabok mellett az elmúlt években „saját hangját” is megtalálta: nevükhöz több ősbemutató, izgalmas zenei kísérlet fűződik. Eötvös Péter Paris–Dakar című kompozícióját például Gőz László harsonaszólójával, Vajda Gergely vezényletével vették lemezre, és közös CD-felvételeket készítettek a világhírű amerikai szaxofonossal, a szimfonikus zenekari hangszerelésben szólalt meg a Magyar Rádió  Klasszikus és Jazz sorozatában. David Liebmannel is. A Budapest Jazz Orchestra 2003-ban meghívást kapott a Montreux-i Jazzfesztiválra, tavaly pedig Cannes-ba, a Midemre.

Októberi koncertjükön a Művészetek Palotájában ősbemutatóra kerül sor: az ütőhangszeresként ismert Zsoldos Béla Üstdobversenye már a címe alapján is izgalmas, szokatlan hangzású zenét ígér. A Magyar Rádió felkérésére írt darab elsőként szimfonikus zenekari hangszerelésben szólalt meg a Magyar Rádió Klasszikus és Jazz sorozatában. A három tételes versenymű big band átiratát Fekete-Kovács Kornél, a zenekar művészeti vezetője készítette el nem csupán áthangszerelve, hanem a BJO adottságaira is formálva a darabot.