Kedves Tesók!

A mostani cikkben a „Dobos Magazin” II./2. sz. beköszöntőmben tett ígéretem szerint az Indiában fellelhető ütőhangszerek színes világáról készítettem egy kis leltárt, leírást.

A mai jazz és tánczenei formációk: big-band, combó… stb., együttesek külön – zenészzsargonnal – perkással („percussion” ang. ütőhangszerek) játszanak. A színpadi felállásban a látvány is elég tarka: 10–20 kisebb-nagyobb, ütve- dörzsölve megszólaltatott hangszerrel körberakott ütőhangszeres játékos boszorkányosan virtuóz technikával szólaltatja meg a világ különböző népi kultúráiban használt hangszereket. A művész így az előre tervezett és a spontán hangzásvilágot eleveníti meg az ősi kultúrából.

Nemcsak szakembereknek, de érdeklődőknek is érdekes lehet ezeknek az ütőhangszereknek az ismerete. Nem leszek ebben teljes – valószínű az itt felsorolt ütőhangszereket a perkás virtuózok már ismerik –, mégis fontosnak tartom ezekről a hangszerekről az ütős szakmát tájékoztatni.

India területe a különböző földtani, földrajzi változások mellett a kultúra, benne a zene és a hangszerek eredetének is tarka képét mutatja. Mint a többi őskultúra (Közép-Amerika, Afrika, Óceánia) a hozzá kapcsolódó óriási területen, területen, egész Délkelet-Ázsiában olyan hangszeres kultúrát hozott létre és teremt, változtat, formál ma is, mely nagyobb kihatású, mint a mai India. Példának említem, hogy a mai indiai nyelvek alapját, ősét adó szanszkritban bodzsa tartományt, kertet jelent, amiről felismerhető a kelet-ázsiai területek jelzője (pl. Jar-, Adar-, Kam-bodzsa… stb.). Távolabbra tekintve a térképen a mai Indokína és Indonézia nemcsak nevében hordozza az ind hatást, hanem vallásformáiban, táncaiban, kapcsolódó ütőhangszer ritmus- és hangrendszerében (lásd dallamjátszó ütőhangszerek) az idő homályába vesző ősiséget hordoz, gyakorol, elevenít, hagyományoz.

Az indiai ütőhangszereknek alapvető, fontos és meghatározó szerepük van a tánckultúrában, a vallásos rituálékban, az általános és alkalomhoz nem kötött játékkedvű zenélésben. Ezért ezektől elszakítani gyakorlatukat nem lehet, nem szabad. Kialakulásukban, mai használati módjukban meghatározóak e kulturális hagyományok. Elterjedtségükből adódó, gyakorló használati nevük tájegységenként változik: Ma India területén ezermillió ember él, akik kb. 60 hivatalosan elfogadott nyelvjárásban beszélnek.

Felfedezők és utazók kezdték rajzolni, leírni a hangszereket, melyek ugyanúgy, mint más művészetek tárgyai, nem voltak Ázsiában írásban összefoglaltak és datáltak. Voltak viszont helyi, szórvány leírások, kezdeményezések, hagyományőrző helyszínek, országrészek (pl. Dél-India), melyek a legvéresebb idegen uralom lásd moszlim, angol) tiltó rendelkezései idején is féltve őrizték ősi énekeiket, táncaikat, melyek előadásait évezredek óta eredeti hangszerekkel és hagyományőrző módon tartották meg titkos találkahelyeken, hegyi templomvárosok, sziklatemplomok mélyén, rejtett, titkos ashramok (ceremoniális hely) falai közt. Innen maradtak fenn azok a színpadi kellékek, arcfestési módszerek, növényi anyagból nyert festett maszkok és ruházatok.

Engedjetek meg még egy fontos kitérőt. Az indiai hangszerekről, így az ütőhangszerekről sem beszélhetünk csak lexikális oldalról. Utánuk kutatva, körutat téve e kontinensnyi országban mindig megkérdezték, melyik vallásgyakorlatban, melyik szampradáyában (Isten kutatásának, szeretetteljes szolgálatának követésmódja Gururól Gurura) érdekel a kérdéses hangszer használata? Indiában semmi sem választható el a napi vallásos gondolkodástól.

Így jegyeztem le néhány vallási és táncfajta hangszerkíséreti csoportnevet, mely templomonként, településenként más összetételű. Pl. a vaisnava ashramok, templomok, a hozzájuk tartozó tartozó iskolák, az általános kagylókürt (ceremónia kezdésének jele) egy bőrös hangszerhez 2 vagy 3 réztányérocskát, a mayavádi összejöveteleken több effekt és rézfúvóst alkalmaznak, a buddhista kolostorok és templomok jobban megőrizték a buddhista hagyományokat: különféle szarv-, réz-tülkök, dobok, felhajlított szélű cintányérokat szerepeltetnek.

Ugyanígy a táncoknál, melyekkel egész estét betöltő, többórás eposzokat adnak elő, táncolva „mesélik” a Rámayána, a Mahábhárata történeteit Szítáról, Rámacsandráról, Rádha és Krisna szeretetteljes kapcsolatáról. Ilyen még a különböző családi alkalmak hangszerkíséretes zenéje: pl. az esküvői menetet kísérő hangszerhasználat, mely néha az angoloktól átvett fúvószenekari felállás 8–10 fős kamaraegyüttese, vagy a halottégetéshez használt együttes, a halottra emlékező Bráhmin szertartászenéje stb.

Azután még itt hívom fel a figyelmet Afrika hatására, mellyel India mindig kapcsolatban volt és a jazzre, amely a XX. sz.-ban hatott Indiára. Az indiai jazzdobosok híres virtuózok és nagyon alkalmazkodó jazzpartnerek.

A kísérőzene vidékenként más és más eltérő méretű bőrös ún. membrafon hangszerek: egy- és kétfenekű, mindig különbözően hangolt, vagy játék közben is hangolható (lásd: talking drum: ang.) páros dobok és dallamhangszerek (fúvós, pengetős, ütős), az őket kísérő, összeütött kis kézi réztányérok:
„charatálok, melynek nyoma a görög kultúrában „crotál” néven található („Az ókori görög amphiteátrumok hangszerei” Oxford Univ. Corp. 1934; Brockhaus–Riemann: „Musiklexikon” Wiesbaden 1978. Instr.-Buch), a mai szimfonikus zenekarok ütőhangszere, a leghíresebb cintányér manufaktúrák: „Zildjian, Paiste, Sabian, Royal” gyártják; a „Modern Jazz Quartet” eredeti dobosa Connie Key, és Oscar Peterson Trió híres dobjátékosa Bob Durham használta, Billy Cobham, Dave Weckl ma is használja.

Ezekről a hangszerekről először az időszámítás előtti évezredekben „Bharata- nátyasástra”, majd a „Vishnu Darmotáta Purána”, a „Rámayána” ún. „Matanga” könyvének „Brihaddeshi” fejezete; azután a Kr. után XIII. sz.- Sárngadéva: „Sangintaratváraka” (a zene tengere), a „Bháva prakása” írt. Az eredeti művek nagy része elveszett, hódítók kezén eltűnt, egy részét szerencsénkre a világ nagy múzeumi gyűjteményeiből és Kínából, nepáli kolostorok másolataiból mégis ismerhetjük.

A legújabb kori angol nyelvű kutatás elsősorban a Calcutta-i Bombay-i Egyetem könyvtáraiban (lásd még magyar nyelven: a „Kagylókürt” 5., 28. sz. Muzsika”, „Parlando”, Riemann-Zeneműkiadó Zenei Lexikonja) találta meg másolatok, utalások, hivatkozások formájában. A XVIII., XIX. és XX. Században világ nagy utazói, felfedezői készítették első följegyzéseiket, aztán fotó-, hangrögzítési technikák segítségével sikerült összerakni a fellelhető adatokat az indiai kontinens hangszereiről.

Összefoglalásként felsorolásra szorítkozunk, melyben követve a lexikális taglalást csoportosítunk. A hangszerek neve mellé az eddigi ismereteink szerinti származási és használati helyet jelöljük. Ezúton kérem tisztelt Olvasóimat, ha bármilyen újabb adatot tudnak értesítsenek, mert előkészületben van egy nagy ütőhangszeres szó- és kifejezéstár, melyhez 32 éve gyűjtöm az adatokat!)

Ütőhangszer csoportosítás:
Membrafonok, idiofonok: effekt-, réz-bronz-, agyag hangszerek.
Megjegyzés a membrafon címszóhoz a tom-típus pereme magasabban van a felületnél, viszont az oldalfal magasabb, vagy egy méretű a bőr átmérővel, míg a kisdobnál az oldalfal magassága mindig kisebb a bőr átmérőjénél!

Membrafonok:
Abzem, Bámyá, Bányá, Baya, Boo-bham, Chadehadi, Chenda, Dagga, Damaru, Dhol, Dholak, Dimkidi, Gna, Guruki, Idakka, Jamukku, Khanjari, Kudamuzha, Klong thad, Marvas, Mridangam, Nias, Nagara, Pakhavaj, Panchamukha, Ransinga, Remeng, Sambal, Sikri, Simu, Tabla, Tamukku, Tase, Timila, Thabala, Taphon, Tasho, Tumda, Tumbaknari

Idiofonok:
a) Effekt: Bikari, Baboo, Chekkai, Chadchadi, Changu, Chekkai, Chilambu, Dendung, Gintang, Kaniyari danda, Kuntalam, Panijani, Ruga braia, Thali, Tokka, Rusem (kung), Mohori, Narukho, Pambai, Pepa, Sankh, Shatik, Shíva shakti, Sikri, Suzu kin, Thali, Thiski, Rusem,

b) Réz-bronz: Agung, Amida, Bonang, Bonsho, Buddha, Dharma, Harangocska (kicsi, cifra tartóval), Chimta, Chino, Chipli, Eattalam, Ghanta, Jaltarang, Jhallari, Kalgi, Kai chilambu, Khanjari, Laddi shah, Lezim, Mandalay, Manjira, Miyabli, Nunga, Panijani, Pena, Semmakalam, Suja pirai, Pirai, Rin, Sarna, Shíva shakti, Sikri, Simu, Srimandal, Surya pirai, Suzu kin, Tang,

c) Agyag: Bikari, Ghatam, Ghumat, Jaltarang – Madárhangot utánzó agyagsípok Chandu-dáró és Mohanje-dáró ősi prehistorikus kultúrából, Zen
Megjegyzés: A rövid, lényegi ismertetések mellett a legvirtuózabb és legáltalánosabban használtakról több kötetnyi irodalom, írásos iskola (bennük gyakorlatokkal) látott napvilágot angol nyelven is a XX. században.

Membrafon: feszített (zsinórozott, vagy szegecselt) rezonáns bőr.

Abzem: Két végén szélesedő facsőre feszülő, zsinórozott, duplabőrös, kb. 140 cm hosszú dob, vállon át megkötött. Andhra.

Bámyá: dagga (lásd ott!)

Bányá: dagga (lásd ott!)

Baya: lásd dagga

Boo-bham: Hangolt (rendszerint pentaton, vagy diatonikus sor) egymembrános csődobok.

Chadehadi: az európai kisdob (Orissa) zsinórozott, vállon át szíjazott, duplabőrös. Orissa.

Chenda: changu; az európai zsinóros rürhtrommel, vállon át szíjazott, duplabőrös dob. Kerala.

Dagga: baya, a tabla elmaradhatatlan párja, annál kisebb bőrfelületű, üst alakú, fatestű, egymembrános zsinóros fahengerekkel hangolható, kb. 25 cm magas kézidob.

Damaru: kis, kb. 18, 20 cm nagyságú homokóra alakú, kétmembrános kézi dob, zsinóron függő fagolyókkal, rázás közben a dobocska bőréhez ütődnek a fagolyók. Kerala.

Dhol: két különböző átmérőjű, duplamembrános csődob (fa, fém test), kb. 1 m hosszú. Assam, Maharastra.

Dholak: két különböző átmérőjű, duplamembrános trapéz formájú, agyagtestű 6, 80 cm hosszú dob. Punjab.

Dimkidi: kb. 50 cm hosszú, duplamembrános csődob vízszintes elhelyezésben vállon átvetett szíjazással, fapálcával ütve. (Az európai mély tom-tom.) Manipur

Ghumat: gömb alakú agyagedény. Széles kiöntő nyílása bőrrel lekötött, perem nélküli dob. Goa.

Gopichand iktara: az európai kisdob, egyhúrú, zsinóros dob.

Gna: fél ember nagyságú, kétmembrános, kétfenekű, szegecselt bőrű dob, melynek átmérője nagyobb, mint az oldalfal magassága. Görbült nyelű, gömbfejű verővel szólaltatják meg. Ma már jellegzetesen buddhista kolostorok hangszere. Bhutan: Ladakh.

Guruki: az ún. „beszélő dob” („guru”: tanító) kb. 15–18 cm átmérőjű, kétfenekű, játék közben hangolható, homokóra alakú, testhez zsinórozott dob. Maharastra.

Idakka: az ún. „beszélő dob”-hoz hasonló, homokóra alakú, testhez zsinórozott, kétfenekű dob sok hangolózsinórocskával, melyek az oldalán lógnak. („id”: beszél, dicsér, magasztal). Kerala.

Jamukku: tamil egymembrános dob, a bőrre kötött kis fapálca, vagy zsinór, melyet dörzsölve ad hangot.

Khanjari: kanjíra; az európai tamburo basco: egymembrános keretdob, összeütődő fémnyelvecskékkel a kereten. Uttar Pradesh., Bengál., Dél-India.

Klong thad: páros kisméretű nagara (lásd ott!)

Kudamuzha: hasonlít a Ghumathoz (lásd ott), de kis kiöntő nyílása bőrrel fedett, perem nélküli, zsinóros agyagedény dob. Dél-India.

Madal: 60–70 cm hosszú, különböző átmérőjű, zsinóros, kétmembrános dob.

Marvas: kis, zsinóros kézidob.

Mridanga: kétmembrános, trapéz alakú, agyagtestű, szíjazott oldalú dob. Vaisnava szertartások alaphangszere. A két membrán különböző átmérőjű. Közép-, Dél-India, Bengál.

Nagara: lásd még naquara, naggára, tase, sambal. Az európai üstdob (pauke, kettledrums), üst alakú, egymembrános, zsinóros dob övön, vagy földre téve. Általában 2, vagy több dob.

Nias: kúpos testű hosszú dob. Rajasthan.

Pakhavaj: dél-indiai kb. 35 cm hosszú, fatestű, kétmembrános, zsinóros, különböző átmérőjű, csődob. Észak-India.

Panchamukha vadya: kb. 60 x 60 cm átmérőjű, zárt, üres agyagedény, melyen 5 db kis, zsinóros, egymembrános, peremes, kb. 10–15 cm átmérőjű dobocska van (egybe formálva a fenékkel, az agyagedény-rezonátorral). (a Boo-bam őse) Dél-India.

Rameng: nagytestű, kétfenekű, zsinóros, játék közben vízszintesen használt, perem nélküli dob. Manipur.

Sambal: nagyméretű, zsinórokkal hangolható nagara (lásd ott!). Maharastra.

Sikri: a legkisebb kétfenekű dobocska. Pálcácskával ütögetik. Manipur.

Thabala: dél-indiai páros nagara (lásd ott!)

Tabla: bámyá, bányá, báyá; üst alakú, zsinóros fémtestű, egyfenekű, több rétegű bőrrel felszerelt, kőporos grafittal kezelt bőrös dob. Kézzel, tenyérrel, ujjakkal szólaltatható meg. Páros dob, testvérhangszere a kisebb bőrfelületű dagga (lásd ott). A bőrfelület különböző tartományai: singar (perem), kinar (széle), maidan (a széles közép és a széle között), syahi (közép).

Tamukku: kisméretű, egymembrános kis nagara (lásd ott!), övre szerelve. Tamil Nadu.

Taphon: kis, zsinóros kézidob.

Tase: tashe; dél-indiai nagara, széles peremmel. Karnataka.

Tasho: nagara (Dél-India) széles peremmel.

Timila: kb. 60 cm hosszú, két végén kiszélesedő, kétmembrános, az egyik végén tenyérrel, ujjakkal megszólaltatott csődob. Kerala.

Tumda: orissai madal (lásd ott!) Orissa.

Tumbaknari: araboknál darabukka, dobachi, dobaki; ált. használt egyfenekű csődob, hirtelen kiszélesült, bőrös, perem nélküli kézidob. Kashmir.

Következő számban folytatjuk

Váray László
Széchenyi István Egyetem, Győr