Borlai Gergő: sausage

Az egyik legtöbbet foglalkoztatott, legfiatalabb magyar dobtitán nemrégiben új önálló lemezzel pezsdítette fel a modern magyar zenei szcénát. Az őstehetség Borlai Gergő második szólóalbuma Sausage (Kolbász) címmel látott napvilágot, s talán erőltetettnek tűnhet valamiféle mozaikos vegyesvágottra való asszociáció a cím alapján, annyi azonban bizonyos: a koronggal egy jófajta csípős csabaihoz hasonlóan erős, összetett és érett anyag született.Borlai Gergő 1978-ban született, s mint az oroszlánkörmeit már korán villogtató talentumok esetén, az ő életében is minden hamarabb kezdődött a megszokottnál. Három évesen kezdett dobolni, hat évesen már tanárhoz járt, tizenhét évesen pedig első szólólemeze is napvilágot látott. Azóta folyamatosan dolgozik a magyar zenei világ élvonalában, többek közt Presser Gábor, Charlie és Tátrai Tibor oldalán, de közreműködőként jegyzett, hosszan kígyózó diszkográfiájában Zorán, Szentpéteri Csilla, Babos Gyula, Jamie Winchester, Kaltenecker Zsolt, Dés László de még Dopeman lemezek is szerepelnek. 2001 márciusában megalakította saját instrumentális zenekarát, a European Mantrát, mellyel az ő szavaival élve „trashmetal- pop-funk-jazz-rock-ot játszanak, jól és jó hangosan”. A fenti lista jól mutatja a Borlai Gergőt ért hatások sokszínűségét, mely – legújabb felvételét hallgatva kétségtelenül állítható– jótékonyan járult hozzá a dobos önálló stílusának kialakulásához.

A neves művészekkel közös játék során Borlai egy dobos számára talán a legfontosabb képességeket sajátította el: hogyan kell a zenét nem dobosként, a hangszeres oldaláról, hanem muzsikusként, a produkció egészében gondolkodva megközelíteni, hogyan kell hagyni, hogy a zene vezérelje az embert, s azt, hogy miként kell vezetni egy zenekart. Ennek érdekében autodidakta módon basszusgitározni és zongorázni is megtanult, és érezhetően elegendő muzikalitást szívott magába, mely saját, modern hangján szólal meg a Sausage-on.

Az album alapvetően elektronikus hangzását javarészt a Borlai nevéhez fűződő szintetizátorjáték, programozás és helyenként az ő basszusozása teremti meg. Az általa szerzett meglehetősen energikus, lendületes szerzeményekben olyan fiatal tehetségek működnek közre, mint Jamie Winchester – vokálosként és szövegíróként, a basszusgitáros Papesch Péter vagy rhodes-on az elektronizált szárnyait bontogató Oláh Cumó Árpád. Néhány számban a basszista Lattman Béla, a bőgős Hárs Viktor illetve Zana Zoltán szaxofonista és Schrek Ferenc harsonás is leteszi a névjegyét a lemezen, alkalmanként Lukács Peta gitározik, Födő Sándor pedig egy kis ütőhangszeres játékkal színezi a hangszerelést.

Többször is érezhető a számokban némi Zawinul-hangulat, ezt árasztja Borlai billentyűzése a „Fly”-ban is, melyben „Magyarország férfi jazz-hangja”, Winand Gábor is szerepel, akinek scattelése ebben a közegben is tökéletesen változatlanul, abszolút a tőle megszokottan szólal meg. Meglepően remekül idomulnak azonban az „I am fat, I know” dinamikus, lassan cammogó ütemeket lendületessé fokozó funky-s tételéhez (az ugyebár nem e stílusban elhíresült) Borbély Mihály klarinétszólói és Fekete Kovács Kornél trombitajátéka. Borlai dobolása, ahogy tőle már megszokhattuk, lankadatlanul sodró, fiatalos lendülettel, ütemváltásokkal gazdagon árad a nagyon progresszív, modern fúziós jazz-rock közegben. Jut egy-két szólókiállás neki is, s ez rendben is van, még egyszemélyes számaiban sem öncélú előtérbe kerülése a felvételen. Az elektronika alkalmazása ugyanakkor néha kicsit túlságosan koncepciózus, kísérleti jelleggel hat, ám ez nem zavaró az egyöntetű stílusban.

A Sausage karakteres, egyéni hangot képvisel a mai magyar zenei érában. Érezhetően ott rejlik benne egy később talán egész más irányba, de egyre magasabbra jutó művész kibontakozása. Borlai Gergő szerint az ő számára itthon már nincsenek kihívások, nem tud továbblépni, s úgy érzi, egyetlen választása külföldön keresni az új impulzusokat, feladatokat. A legfrissebb Borlailemez így feltétlenül szolgálhat meglepetésekkel…