INTERJÚ Csányi Zoltánnal

Tizenhárom éve dobol anyazenekarában, a Black-Outban. Helyettesítés nélkül. Másfél éve a Roy és Ádám ritmus szekció oszlopos tagja. Emellett számos műfajban zenekarban dobol. Zenésztársai nehezen nélkülözik. Játékában van valami nem mindennapi, amire csak azt szoktuk mondani: „ iszonyat stenk”. A legtöbb tudást autodidakta módon sajátította el. Egy-két éve kezd kivirágozni , megnyugodni. Azt csinálhatja, amit szeret.

DM: Békéscsabai vagy. Milyen reményekkel indultál Budapestnek?

Zoli: Még mielőtt Budapestről és a reményekről beszélnék, végigjártam Békéscsabán a zeneiskola ütős szakát, a kamarazenét, a Szilánkok-at és megannyi tehetségkutatót, úgy indultam tehát, mint bármelyik zenésztársam, aki kap annyi visszajelzést, hogy neki merjen indulni a nagyvárosnak, gondolván: ha eddig sikerült eljutnom, akkor meg kell próbálni.

DM: Hogyan és mikor kezdődött el ez a dobolás iránti vonzalom?

Zoli: 13 éves voltam, mikor egy farsang alkalmával megmozgattuk az iskolát, és zenekart szerveztünk. Ilyen még nem volt a suliban. Emlékezetes ez már csak azért is, mert 17 év után előkerült a videófelvétel, és hihetetlen, hogy mire voltunk képesek akkor olyan fiatalon, de mivel jók voltak a visszajelzések, és meg is lett örökítve a fellépés, automatikusan jött, hogy ezzel kéne foglalkoznom.

DM: Szüleid mit szóltak ehhez?

Zoli: A családom, a szüleim mindig támogattak, mindenki segített, még a nagyapám is. Ő készítette az első cintányér- állványomat az első Amatimhoz. Szóval megkaptam minden támogatást, és elfogadták, hogy a hobbimnak szeretnék élni: elengedtek 17 évesen, hogy kipróbáljam, megállom-e a helyem.

DM: Mennyit gyakorolsz?

Zoli: A gyakorlás mostanában abból áll, hogy heti rendszerességgel próbálok a zenekarokkal, akikkel játszom: a Black- Outtal, Roy és Ádámmal, az Electic Oceansszel. De ez másképp volt régen: gyakoroltam garázsban, a pincében, a padláson, és miután befejeztem és kigyakoroltam kigyakoroltam a zeneiskolás dolgokat, jött a próba és a több órás szólampróbák – persze mindenkivel külön-külön. Akkoriban egy héten négy nap próbával telt, a többi gyakorlással: együtt a metronómmal illetve tempó dobolással.

DM: Szerénynek tartanak a körülötted levők. Te erről mit gondolsz?

Zoli: Ennek örülök, ha így van. Nekem ez természetes, így neveltek, ezt tanultam a szüleimtől, hogy csak szerényen, nehogy elkapjon a hév. Akkor nem lesz probléma, és mindennek eljön az ideje. A szerénység a zenében is kamatozik: alázatra nevel, késztet. Volt olyan zenésztársam aki kigyakorolt mindent, gyors volt, mint a gép – és meg is volt győződve arról, hogy szinte bármit le tud ütni. Aztán jött egy egyszerű lüktetésű 2–4, és úgy játszott a zenekarban, mint aki állandóan szólózni akar. Mindent játszott, ritmusképlet- hegyeket felütésre szétcsapkodva. Hát így nem lehet. Hanem csakis szerényen, alázattal kísérve, ahogy a zene kívánja, nem pedig öncélúan. De ez úgyis kialakul.

DM: Úgy hallottam, hogy te leszel a Meinl reklámképviselője az országban. Volt már ilyenben részed? Hogy sikerült ezt elérned?

Zoli: Ha minden igaz, jó úton vagyok afelé, hogy a Freshfabrik-os Szabó Andris mellett én is Meinl endorser legyek. Nagyon megtisztelő, mert a Meinl cintányérjait minden dobos nagy becsben tartja. Tavaly nyáron ért a hatalmas öröm, amikor kedvesemnek és Pálmai Gábornak köszönhetően (Tam-Tam Dobcentrum) meglett az új hangszerem: egy Tama Starclassic Performer (megragadom az alkalmat, és megköszönöm a segítséget, hogy hozzájutottam álmaim szerkójához). Szóval egyik nap belátogattam a Tam-Tamba, ahol Dubán Dezsővel beszélgettünk a cinekről, és elmesélte, hogy a Meinl cég reklámembert keres és ők rám gondoltak, mivel a Tama és a Meinl rokon cég, és én Tamán játszottam eddig is. El sem hittem, nagyon megtisztelve érzem magam. Hatalmas elismerés ez nekem. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy több zenekarral is játszom, és nagyon jó viszony alakult ki közöttünk. Egy újabb kihívás számomra, mert bizonyítanom kell, hogy érdemes vagyok rá és megerősítés abban, hogy megéri dolgozni, gyakorolni kitartóan. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyenben lehet részem. Köszönöm a támogatást!

DM: Amikor egy koncert-videót nézel magadról, mindig kritikus szemmel figyeled?

Zoli: Mindig kritizálom magam, persze vannak jó és rossz periódusok. Szeretek dobolni, és mindig újabb kihívásokat keresek. Egy zenekarban a dobosnak dobosnak fel kell készülnie és kiszűrni a hibázás lehetőségét. A legjobb, ha a koncert fel van véve, mert a hangulat sok hibát eltakar – vagy már nem emlékszel, hogy hol hibáztál.

DM: Milyen dobosokat hallgatsz mostanában?

Zoli: Jelen pillanatban nem nagyon hallgatok dobosokat, illetve lemezeiket. Akiktől rengeteget tanultam: Jeff Porcaro, John Bonham, Dave Weckl és sokan mások. Ahány dobos, annyi műfaj és megannyi játék.

DM: Nem vágysz külföldre? Nincsenek ilyen terveid?

Zoli: Vágyom külföldre, de ott még nem tartok, szeretnék világot látni a zenével együtt. Ez még csak vágy, ilyen lehetőségem még nem volt, de remélem, lesz. Szeretnék vele élni, persze ha az itthoni dolgaim működhetnének tovább, majd meglátjuk, mit hoz a jövő!!!

Fotó: Juhász Tamás