Smart Music Feszt – Emlékeztető

Egy utolsó megerősítés a bizonytalanoknak: November 8-án 11-én és 15-én a Smart Music remek zenei programot rittyent nekünk az A38 állóhajóra. Az első napon a legendás gitáros, Mike Stern érkezik triójával a színpadra, az előzenekar pedig a hazai nagy kedvenc, a European Mantra lesz. A második napon a Kaltenecker Trió mutatja be új lemezét, előtte pedig a Nalanda friss anyagával ismerkedhetünk meg. A harmadik napra a már hazánkban törzsvendégnek számító Richard Bona és bandája jön, hogy ismét ámulatba ejtse közönségét. Kihagyhatatlan zenei programok, baráti áron, a Smart Musictól. A fesztivál programjáról bővebben bentebb olvashattok.

Smart Music Fesztivál – 2005. november 8-15. Budapest, A38 Hajó

A külföldi sztárok hazánkba importálása – Steps Ahead, Richard Bona, Victor Bailey, Allan Holdsworth Group, Scott Henderson Blues Band, stb. – után a Smart Music koncertiroda összpontosította erőit és egy háromnapos fesztivállal, ajándékozza meg a város modern jazzt szerető közönségét. Ezúttal azonban a világsztárok – Mike Stern Trio, Richard Bona Band – mellett négy kiváló hazai csapat erősíti és színesíti a programot: a külföldön is sikeres Kaltenecker Trio, a pesti klub-kedvenc European Mantra, valamint két fiatal, de annál vehemensebb csapat, a Nalanda és a Fodo. Zenei csemegékben biztosan nem lesz hiány, annál inkább, hogy a hat csapatból három ezen a fesztiválon mutatja be először legfrissebb lemezét. Mindezeken túl tovább növeli a fesztivál exkluzivitását a közönségbarát jegyár (a háromnapos bérlet ára 9.500 Ft, az egyes napokra pedig 1-5.000 Ft) és az olyan különleges kísérőprogramok, mint a sztárvendégek által tartott mesterkurzusok illetve dedikálások.

További információk: www.smartmusic.hu

Program

2005. november 8
Mike Stern Trió
European Mantra

2005. november 11.
Kaltenecker Trió (lemezbemutató)
Nalanda (lemezbemutató)

2005. november 15.
Richard Bona (lemezbemutató)

Fellépők
Mike Stern Trio (USA)

Mike Stern, az ötvenegy évesen még mindig kölyökképű gitáros azon kivételes zenész-egyéniségek közé tartozik, akiknek játéka egyetlen hangból felismerhető. Mike gitárhangjának egyedisége abban a páratlan képességében rejlik, ahogy a jazz eleganciáját és könnyed virtuozitását a rock energiájával és feszültségteremtő képességével ötvözi. Nem véletlen, hogy a jazz-rock fénykorát jelentő 70-es-80-as években olyan sztárok választották partnerükül, mint Billy Cobham, Miles Davis vagy Jaco Pastorius.

Első szólólemezét 1985-ben készítette el, ezt azóta további 12 követte. A fúziós zene nagyágyúi mellett (tagja volt még a Steps Aheadnek és a Brecker Brothersnek), aktív kísérletezéssel eltöltött évtizedek után saját kompozícióira inkább a letisztultság, az egyszerű, de kifejező formák keresése és a megfontolt fejlődés a jellemző. Nemzedékének egyik legsikeresebb gitárosa, azon kevesek egyike, akiket egyaránt tisztel a szakma és a közönség: háromszor jelölték Grammy-díjra, a különböző gitármagazinok év végi szavazásain pedig két évtizede töretlenül ott van a dobogósok közt. A fesztiválon legújabb triójával játszik: Chris Mihn Doky basszusgitárossal (ld. még: Michael Brecker, Randy Brecker, Curtis Stigers) és a 25 éves doboshölggyel, Kim Thompsonnal.

További információk: www.mikestern.org

Richard Bona Band (Cam-USA)

A kameruni származású Richard Bona a mai jazz és világzene sokoldalú, megkerülhetetlen figurája. Basszusgitárosként a legkeresettebb session-zenészek egyike (játszott többek közt a Zawinul Syndicate-tel, Randy Breckerrel, George Bensonal, Bobby Mc Ferrinnel, Brandford Marsalissal), emellett azonban énekesként és ütőhangszeresként is a legjobbak közt tartják számon (ld. Pat Metheny Group: Speaking of now).
1999 óta jelentet meg szólólemezeket (Scenes from my life – 1999, Reverence – 2001, Munia – 2003), amelyeken végre ”főszereplőként” is megismerhettük ezt a rendkívül egyedi hangú muzsikust.

Szólóprodukciója Richard sokoldalúsága és páratlan technikai tudása ellenére jóval túlmutat az öncélú hangszerbemutatón: ihletett dalokat és alázatos muzsikálást hallhatunk, Richard hatfős zenekara élén hol törzsi énekmondóként, hol vérbeli New York-i jazz virtuózként olvasztja egybe mindazt, amit világunkról és annak zenéjéről tudni érdemes. Tavalyi debütáló koncertje óta rendszeres visszatérő vendég hazánkban, imádja az országot – nem beszélve a magyar konyháról -, a hálás hazai közönség és zenésszakma körében pedig kultikus szeretet és tisztelet övezi. Jelen koncert aktualitását két új Bona kiadvány jelenti: nemrég megjelent első ”African tale” című életmű DVD-je, illetve a koncert idején már a boltokban lévő következő stúdiólemeze.

További információk: www.bonatology.com

European Mantra

Borlai Gergő dobosfenoménről általában három dolog jut az ember eszébe: elképesztően sokoldalú, elképesztően dinamikus és még mindig elképesztően fiatal. Az általa alapított European Mantrában csupa hozzá hasonló nyitott, nagytudású ”zenebolond” játszik, akik pontosan tudták, hogy a zenét komolyan kell csinálni de sohasem szabad túl komolyan venni. Hét-nyolc perces számaikban jól megférnek egymás mellett a mázsás metál-riffek, a fúziós jazz betétek, a tört ritmusok és egy-egy jól időzített (és jól idézőjelezett) rádiórock téma.

További információk: www.borlaigergo.hu

Kaltenecker Trio

Kaltenecker Zsolt zongorista a fiatal jazz-zenész generáció meghatározó egyénisége. Klasszikus zenei tanulmányait nyolcéves korában kezdte. Néhány év elteltével az improvizáció és a komponálás felé fordult az érdeklődése. 1996-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz-zongora szakán. 1996 őszén New Yorkban Jaki Byardnál tanult magánúton. 1999-ben megjelent Songs From The 20th Century című albuma az Év Jazzlemeze díjat kapta. 2002 óta egyre többet játszik elektronikus hangszereken. Új utakat keres, hogy kitörjön a hagyományos zongorás trió adta korlátok közül. A trió Kaltenecker Zsolt szerzeményeit adja elő, amelyek jellemző alkotóelemei: a XX. század végének harmóniavilága, a polymetrika, polyritmia, a horizontális síkok igényes halmozódása és a fiatalos dinamizmus. Fontos megjegyezni, hogy mindez a tonalitás, és az érthető dallamívek szigorú rendszerében hallható. A szerző mindig a hangulatok legtökéletesebb kifejezését tartotta elsődleges szempontnak, amelyből a humor sem hiányozhat. A trio hangzásvilágát a standardszerű formába ágyazott karakteres témák és a modern improvizációs technikák határozzák meg.

További információk: www.kalteneckertrio.com/

Nalanda

Kaszás Péter az egyik legsokoldalúbb és legtöbbet foglalkoztatott hazai session-dobos, rengeteg formációban láthatta már a közönség Gerendás Péter zenekarától a TNT-n át az Electric Jazz Force-ig. Saját zenekarát, a Nalandát 2004-ben alapította hasonlóan fiatal, de ”sokat látott” muzsikusokkal – Birta Miklós gitárossal, Kolta Gergő basszusgitárossal, Bubenyák Zoltán billentyűssel és Zana Zoltán szaxofonossal. Az alapvetően fúziós jazz vonalon mozgó csapat hangzásába Kaszás sok mindent belecsempészett eddigi kalandos pályájából: afrikai hatásokat, latin elemeket, különös ritmusokat – a drum and bassig bezárólag – illetve az akusztikus gitár domináns használatát. A csapat és Kaszás ars poeticája a Nalanda szó jelentésével definiálható legjobban: ”határok nélkül adni”.
További információk: www.peterkaszas.com/