A sámándobok tudati hatásai

A sámáni utazáshoz szükséges transz előidézéséhez az egyik leglényegesebb eszköz mindig is a dob volt. Bár a szertartásokat sokféle – a tudat kellő módosulását célzó – előkészület előzte meg, a böjt, a virrasztás és a helyenkénti drognövény fogyasztás mellett mégis a legáltalánosabb kellékként a sámándobot láthatjuk a fő helyen minden kultúrában.Ennek az oka a tudatállapotok és a ritmusok kapcsolatában található. Tudatállapotunkat az agyhullámok különböző ritmustartományai jellemzik, amelyek általánosan négy fő szakaszra bonthatók. A hétköznapi éber tudatállapotot a másodpercenkénti 12–30 rezgésszám jellemzi – béta tartomány –, ilyenkor a figyelem figyelem kifelé, az érzékszervek által észlelt világ felé fordul. A relaxált elrévült állapotok lassabb agyhullámműködéssel párosulnak, ilyen, pl. az ún alfa agyhullámritmus, ami kb. 7–12 Hz-es tartományban mérhető. A sámáni transz ennél is mélyebb, az agyhullámok ilyenkor a másodpercenként 3–7 impulzus sűrűséggel jellemezhetők.

Nem véletlen, hogy a sámáni szertartásokon a dob meghatározó ritmusa éppen másodpercenkénti négy ütés, vagyis 4Hz sűrűségű. Ez a ritmus segít az ennek megfelelő tudatállapot kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy a figyelem ne a külső világra, hanem a belső megtapasztalásokra irányuljon. Ilyenkor nyílhatnak meg többek között a para- pszichológiai kutatásokból ismert érzékszerveken túli észlelések (ESP) kapui, amik a racionális elme számára is elképzelhetővé, elfogadhatóvá teszik a sámáni jóslás és gyógyítás módszereit. Noha az ESP szimbólumainak felismeréséhez is különleges tehetség szükséges, a révülés látomásai a tudattalan mélységeiből anélkül is helytállóbb, közvetlenebb megtapasztalásokat szállíthatnak a valóságról a mindennaposan megszokottnál.