INTERJÚ – Szendőfi Péterrel

Nemrégen koncertezett a szobathelyi Lamantin Klubban Szendőfi Péter a Nagy János Trióval. Ez a formáció csak egy a számtalan zenekar közül ahol játszik, de nemcsak ebben emelkedik ki a többi dobos közül, hanem abban is, hogy Magyaroszágon ő az első dobos, aki teljes körű ösztöndíjat nyert a híres New York-i Drummers Collective Institute-ba, s amellett, hogy zenéket ír és tanít, még hangmérnöki munkát is végez. Az interjúból az is kiderül, hogy festőművésznek készült, de időközben az ecsetet felváltotta a dobverő. Ki tudja, lehet, hogy szegényebbek lettünk egy festőművésszel, de az biztos, hogy gazdagabbak egy kiváló muzsikussal.– Úgy tudom, hogy eredetileg képzőművészeti pályára készültél, aztán mégis a dobok mögött kötöttél ki.

– Igen ez így is van. Egész gyerekkoromban festőművész szerettem volna lenni. Ezt az is alátámasztotta, hogy az édesapám bátyja grafikus, a nagyapám pedig festőművész volt, tehát én nagyon könnyen kedvet kaptam ehhez. Ez egészen addig tartott, amíg az általános iskola után felvételiztem a Képzőművészeti Szakközépiskolába, ahol az egyik legtehetségesebbnek tartottak, de mivel számtanból hármasom volt, ezért nem vettek fel. Aztán adtam magamnak egy évet, hogy majd jövőre megpróbálom, viszont időközben kedvet kaptam a doboláshoz. Láttam a tévében egy zenekart, s nagyon megfogott a dob. Eldöntöttem, hogy én dobolni fogok. A szüleim azt hitték, hogy ez csak szalmaláng lelkesedés és azt gondolták, hogy ez majd elmúlik. Aztán annyira nem múlt el, hogy időközben édesanyám elvitt Riha Emilhez, aki a színházi műfajban elismert ember, s véleményem szerint a legjobb zenepedagógus, akivel eddig találkoztam. Nála tanultam egy évig, majd felvételiztem Miskolcon a klasszikus konziba ahová fel is vettek. Így lett lassan a festészetből zenélés.

– Volt e a családban aki zenével foglalkozott?

– Anyukám egyetemi adjunktus, klaszszikus zongorát tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-tanszakán, édesapám pedig hangszerkészítő. Tehát gyakorlatilag zeneközelben nőttem fel.

– Kitől tanultál a klasszikus konzi után?

– A konziban a klasszikus ütőhangszereket tanultam, de mellette teljesen autodidakta módon álltam neki dobfelszerelésen tanulni. Billy Cobham-lemezeket kottáztam le hallás után, hogy utána magamtól megpróbáljam lejátszani. Ô volt az első és talán a legnagyobb hatás, ami a mai napig is tart. Aztán felkerültem ‘89-ben a jazz-konziba, akkor Kovács Gyula bácsitól és a Nesztor Ivántól kezdtem el tanulni, mellette egyszer-kétszer eljárkáltam a Solti Jánoskához, aki szintén nagyon sokat segített nekem, de gyakorlatilag a dolog nagy részét a modern fusion és latin dobolást teljesen magamtól tanultam. Lemezeket hallgattam és kottáztam le, videókat néztem, ezekből sokat merítettem.

Aztán ‘95-ben nyertem egy teljes körű ösztöndíjat New Yorkba a Drummers Collective iskolába, ahol legalább huszonöt dobtanár tanít. Ott jártam egy szemesztert.

– Milyen a képzés egy ilyen vagy hasonló intézményben?

– Én azt tapasztaltam kint, hogy olyan tanárok tanítanak, akik maguk is nagyon jól játszanak. Rendkívül széleslátókörű az oktatás. Nem csak a jazzzenével, illetve annak egy szeletével foglalkoznak, hanem mindenről szó van, a színházi zenétől kezdve a free jazzen keresztül a pop, a rock, a funk és a különböző groove-os zenékig.

– Említetted, hogy nagyon sokan tanítanak az iskolában, gondolom nagy nevek is, akik talán itthon is ismertek.

– Jojo Mayertől és Kim Plainfieldtől rendszeresen vettem órákat, de résztvettem mesterkuzuson is amit Dawe Weckl, Steve Smith, Dennis Vhambers, Freddie Gruber vagy Tony Williams tartott.

– Ha jól tudom, a Fusio Quartet volt az első zenekarod, de mellette több formációban is játszol.

– Igen, ez volt az első saját zenekarom ami először nyolctagú volt fúvósokkal kibővítve, majd később kvartett, ma már pedig kvintett felállásban működik Fusio Group néven – Romhányi Áron jóvoltából, ugyanis a szekvenszert felváltotta a zongora. A Fusio-val párhuzamosan kezdtem el játszani a László Attila Bandben ahol több mint tíz éve muzsikálok, és amellyel épp most jelent meg a harmadik, vadonatúj nagylemez „Once Upon A Time” címmel. Nagyon nagy megtiszteltetés volt, amikor a László Attila meghívott a zenekarba. Csupa kiváló, nagy nevű muzsikussal játszhattam együtt szinte gyerekfejjel. Majd következett az In Line, aztán a Babos Band és a Katona Klári zenekar. Ezután kezdtem el a Charlie lemezein játszani, aztán pár évre rá a Cserháti Zsuzsa zenekar következett. Közben volt több jazz-zenekar, például a Kutas Trió, a Birta Trió, de említhetném Bori Viktor vagy Szentpéteri Csilla zenekarát. Mindemellett session zenészként játszottam több lemezen és produkcióban, aztán ott volt még a Friderikusz Show és a Hangszál című tvműsor is.

– De gondolom a legfontosabb zenekar számodra a Fusio Group.

– Olyannyira, hogy éppen ma kaptam egy telefonhívást, hogy pénzt kaptunk egy új lemez elkészítésére. Ez most friss dolog, mire megjelenik ez a cikk, arra valószínűleg már a lemez is kapható lesz. Egyébként Május 25-én lesz a zenekar tízéves jubileumi koncertje a rákoskeresztúri Dózsa Műv. Házban, ahol számos dobos rendezvény szokott helyet kapni Martonosi Gyuri jóvoltából. A koncert este 8-kor kezdődik, és egyben lemezbemutatója is lesz a frissen megjelenő „Energy” című albumunknak.

– Nagyon sok zenekarban játszol, hogy lehet ezt összeegyeztetni?

– Nehezen, a koncertek beérkezési sorrendje a döntő. Általában már két hónapra előre tudom minden napra a programomat. Egyébként nagyon örülök, hogy ennyi zenekarban játszom, mert a mai világban szerintem fontos, hogy valaki ne csak egyfajta stílust tudjon jól. Én rettenetesen élvezem, hogy a különböző zenekarokban különféle zenéket játszom. Van amikor hónapokig halkabb swinges zenét játszom, aztán jön egy másik csapat ahol keményebben, hangosabban kell dobolni, majd egy harmadik, negyedik, ami megint más. Így a zenei világomat sokkal színesebbé teszi a sok zenekarban való játszás.

– Ezek a zenék – gondolok itt a jazzre és a fusionra – mennyire elfogadottak?

– Magyarország kis ország, tehát a kultúrára eleve kevesebb pénz jut. Nyugat-Európában (például Svájc, Franciaország vagy Németország) financiálisan sokkal jobban működik a dolog, több támogató van, több fesztivált rendeznek, több lemezt készítenek és adnak el, mert van anyagi háttér.

– Lehet, hogy illetlen a kérdés, de mit szólsz ahhoz, hogy sokan Dave Weckl-hez hasonlítják a játékodat?

– Ez teljesen stimmel. Nagyon szeretem a játékát és sok másnak is ezenkívül. Igazság szerint, amikor a Fusio-zenekar elkezdődött akkor volt rám a legnagyobb hatással, őt hallgattam a legtöbbet és sok dolgot leszedtem tőle. Azóta nagyon sok dobos volt rám jelentős hatással, voltak mindenféle korszakok. Mostanában például Gary Novak és Vinnie Colaiuta játékát hallgatom legtöbbet, az ő játékuk stílusjegyeit fedezem fel legtöbbször a játékomban. Szerintem minden zenésznek vannak bizonyos korszakai amikor valakit szeret, s ezek a korszakok óhatatlanul is rányomják bélyegüket az ember játékára, ami nem baj mert mindenki valakitől tanul.

Ha a mostani világsztárokat megnézzük, akkor az ő játékukat is lehet valahova kötni, hiába nagyon egyéniek az már valaminek a következménye, hogy valaki nagyon egyéni játékos lesz. Sok mindenkihez kezd el hasonlítani a játéka az elején, és aztán alakul ki a többféle hatásból egy sajátos út.

– Köztudott, hogy a hangmérnöki munkával is kacérkodsz.

– Van egy nagyon jó hangmérnök barátom Pánczél Lajos, ő a Pesti Magyar Színház vezető hangmérnöke. Nála vettünk fel lemezeket, a legelső közös munkánk a Birta Trió Next Generation című albuma volt ‘97-ben. Ez volt az első felvétel számomra, ahol olyan dob illetve zenekari hangzást tudtunk kihozni, hogy nem ment az akusztikus zene rovására semmiféle kütyünek a használata. Nagyon jó barátságba kerültünk a felvételek alatt, s nekem nagyon tetszett ahogy ő dolgozott, aztán elkezdtünk együtt lemezeket csinálni úgy, hogy ő a műszaki, én pedig a zenei tudásomat adtam a felvételekhez. Ez továbbra is működik, de nekem gyakorlatilag ez csak hobbi, mivel a sok zenei elfoglaltságom mellett nem tudom másképp csinálni.

– A sok zenei elfoglaltság fogalmába beletartozik a zeneszerzés is? Csak a Fusionak írsz zenéket vagy másoknak is?

– Most éppen a C’est La Vie nevű lánycsapat lemezére írtam négy számot, ami nemsokára megjelenik, aztán az Ernyei Béla lemezére is írtam két számot annak idején. Volt egy-két reklám és aláfestő zene, amivel szintén foglalkoztam, de alapvetően a Fusionak írt számok az elsődlegesek számomra.

– Meg lehet élni ma a zenéből Magyarországon?

– Igazság szerint én úgy tudok ebből megélni, hogy játszom kilenc zenekarban, s mellette zenét szerzek, tanítok és néha még hangmérnöki munkáim is ivannak. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember sok mindent játsszon. Ha csak egyféle zenét játszanék akkor negyed ennyi zenekar hívna el, és ez anyagilag is sokkal rosszabb lenne, bár aki ma Magyarországon jazz-zenélésre adja a fejét, annak másod vagy harmadlagos dolog a pénz. Én azt látom, hogy a fiatalok akik igazán komolyan gondolják, a saját cipőjük mellett járnak és sokkal nagyobb örömmel tölti el őket a zenélés mint az, hogy miből tudnak összespórolni egy kocsira vagy egy lakásra valót.

– Mennyi időt tudsz szánni a gyakorlásra a sok elfoglaltság mellett?

– Sajnos most már közel sem tudok annyit gyakorolni mint amennyit szeretnék. Az idő rövidsége viszont arra kényszerít, hogy mindent kikapcsolva, rettenetesen koncentrálva gyakoroljak.

– Úgy tudom, tanítasz is…

– Igen, három éve tanítok a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskolában. Nagyon szeretem ezt az iskolát, csupa fiatal tanár van, akik maguk is kitűnő zenészek. Boldog voltam, amikor Mits Gergő barátom megkeresett, hogy szeretne egy iskolát létrehozni – főként fiatal tanárokból – ahol széleskörű, minden stílusirányzatra kiterjedő oktatás lenne. Engem kért fel a jazzdob-oktatásra és a tanszék vezetésére. Magam is olyan módszerekkel, olyan iskolákból tanítok, amilyenekkel engem tanítottak Amerikában. Kint egész más a tanítási módszer, mint itthon. Nem csak a dobon, hanem más hangszereken is. Sokkal univerzálisabb a képzés, sokkal felkészültebbek az ottani zenész diákok. Na persze, a rendkívüli tehetségekből ott is ugyanolyan kevés van, mint nálunk…

– Milyen dobfelszerelésen játszol jelenleg?

– Zildjian cintányérokon és Pearl Prestige Session Select dobokon. Maximálisan elégedett vagyok a dobommal, hogyha nem úgy szól ahogy szeretném, vagy ahogy a külföldi lemezeken, akkor az már a kezemen múlik valószínűleg. Biztos vagyok benne, ha bármelyik világsztár ülne le a dobom mellé játszani, akkor ugyanúgy meg tudná szólaltatni, mint ahogy a sajátját.