HOFFER PÉTER – Dobiskola

1994-ben Hoffer Péter GENERAL diplomával végzett a Bécsben (Ausztria) működő AMERICAN INSTITUTE OF MUSICban, ahol olyan zenészek tanították, mint Les Wise (G.I.T.), Jeff Boudreaux (Liza Minnelli), Mike Stern, Steve Smith, Angus Bangus (Miles Davis), Dom Famularo, Bruce Becker. Az iskolában az intenzív doboktatás mellett zeneelméletet, zenetörténetet, marketing management-et is tanult.Az A.I.M.-ben szerzett tudás és az amerikai típusú tanítási módszer megismerésének hatására 1994 októberében létrehozta Sopronban saját iskoláját. Az évek során felhalmozódott tapasztalat és a Bécsben szerzett válogatott kottaanyag alapján, kilenc könyvet készített el, melyek az iskola tananyagának alapját képezik.

A tanítás rendjét, az egyénre szabott privát órák szabják meg, melyeket a jelenleg is aktív zenészek Hoffer Péter (Moby Dick, stúdió és session) és Szolcsányi Szabolcs (Mood utódzenekara, session) tartanak, kezdőknek haladóknak. Az órák témája ritmusgyakorlat (nemcsak dobosoknak), kottaolvasás, stílusgyakorlat (rock, jazz, funk, fusion, latin) és a kéz/láb technika. Az órák mellett nagy gondot fordítanak arra, hogy a zenélés és dobolás összetett, változatos világából minél többet mutassanak meg tanulóiknak. Évente tartanak előadást országos ismertségnek örvendő zenészek és Péter stúdió gyakorlatot és fellépési lehetőséget is biztosít a tanítványoknak. Az elmúlt években előadást tartottak: – Madarász Gábor „Madi” (exÁkos) – Donászy Tibor (T. R. B., ex-Edda) – Mentes Norbert (Moby Dick) – Rozsonits Tamás (ex-Moby Dick).

DVD, videó és hangzóanyagokkal teszik még élvezetesebbé diákjaik számára az olykor nehézségeket is támasztó tanulási folyamatot. A nyári hónapokban intenzív kurzust tartanak diákjaik és az érdeklődők számára.

Az iskolában tanulók létszáma 25–30 fő. Az iskolát annak ellenére, hogy a nyugati határszélen, Sopronban működik, nemcsak a városból, az ország több városából (Győr, Budapest, Tatabánya, Pápa, Szombathely, Hajdúböszörmény, Káld, Fertőszentmiklós stb.) is látogatják dobosok. Az órákat hétköznapokon 15.00–20.00-ig, hétvégén pedig 10.00– 20.00-ig tartják. Minden tanuló a beiratkozáskor kap egy éves tesztet, melyben leírják az egy, másfél év alatt teljesítendő feladatokat, melyek bemutatását nem kötik az egy éven belüli időhöz, így mindenki saját tempójában teljesíthet. A iskolában egy komplett hangosító rendszer (erősítő, keverő, hangfalak), TV, videó, CD-lejátszó és DVD-lejátszó áll az oktatás szolgálatába, a két Tama Rockstar valamint Zildjian és Paiste cintányérok mellett.

A tanítványoknak lehetősége van kipróbálni és megvásárolni a Magyarországon forgalmazott ütős hangszerek és kiegészítők bármelyikét a dobverőktől a dobfelszerelésekig, hiszen az iskola területén bemutatóterem, hangszerszerviz és használt hangszerek adása, vétele és cseréje is működik.

AZ ISKOLA CÍME: 9400 SOPRON, FELSÔLÔVÉR ÚT 76. • INFO: 0630-9372-440 (HOFFER PÉTER)