Kreatív oldak

A mostani alkalommal folytatjuk, amit az előző számban elkezdtünk, a paradiddle lehetőségeivel foglalkozunk. Először alkalmazzuk a paradiddlét a jazz műfajban! Játsszunk swing ritmust a cintányéron, „kettő-négy”-et a lábcintányéron, a kézrendeket pedig a lábdobon és a pergőn (1., 2., 3., 4. példa), „swing nyolcad” ritmusban.

Eljátszhatjuk a paradiddle-t ilyen módon triolás ritmusban is (5. példa), ez lényegesen nehezebb feladat!

Szólókat is játszhatunk. Az első lehetőségünk az, hogy a „swing nyolcad” paradiddle jobb kézre eső hangjait a tomokon (6. példa) vagy a tomokon és cintányéron játszuk (7. példa). Szétoszthatjuk a paradiddle-t az együtt játszó két kéz és a lábdob között is (8. példa), de a kezünk szólamát eljátszhatjuk olyan módon is, hogy az egyes ütéseket jobb, a kettőseket bal kézzel játsszuk. Tehát a 9. példa „kézrendje” a következő: J-láb-J-B-láb-J-láb-láb.

A 10. példától a kézrendünket triola formában alkalmazzuk. Talán meglepő, de nehezebb ugyanabban a tempóban paradiddle triolákat játszani, mint tizenhatodokat! Első lépésként gyakoroljuk ki a kézrendet, azután próbálkozzunk osztáskombinációkkal (10., 11. példa).

A triola paradiddle kézrend használatával rendkívül érdekes kíséreteket is előállíthatunk, amelyeket használhatunk önállóan, vagy lassabb hip-hop lüktetésű számokban a kíséretek variációjaként.

A 12. példában a paradiddle kézrendet négy váltott kézzel játszott hang követi (a kézrenddel viszonylag egyszerű a dolgunk, a jobb kezünkkel a lábcintányért, a ballal a pergődobot ütjük), a 13.-ban előbb a váltottkezes hangokat játszuk, azután a paradiddle kézrendet. A 14. példában a lábdob hangok és a pergődob hangsúlyok máshova kerülnek, a 15.-et pedig jól használhatjuk afro-hatnyolcad kíséretként, vagy variációként.

Végül nézzük, hogy hogyan használják a paradiddle kézrendkombinációkat a dobolás nagy egyéniségei! Első példánk Steve Gadd-től származik. Az „Up 14 Close” című oktatóvideóján játszott szólójából tanulmányozhatunk nyolc ütemet (16. példa). A kézrenden nem sokat változtat, szinte az egész szóló a JBBJ–BJJB–JBB–láb–JBBJJB kézrendre épül. Néhány kivétel: az első ütem végén a kézrend JBJJB, a negyedik ütem kézrendje JBBJ-BJBJ-BJJB-JBBJJB, a hetedik ütem végén és a nyolcadik ütem elején a jobb kéz a tomokon, a bal a pergőn játszik, a szextola kézrendje JBBJJB, az utolsó négy hangot pedig váltott kézzel játsszuk.

A következő két példa Chick Corea „The Leprechaun” című lemezéről származik. A „Lenore” című számban Steve Gadd bal kézzel játszik a lábcinen a jobbal a pergőn és az álló-tomon (17. példa). A „Nite Sprite” című szám második szaxofonszólója alatt az ütem első felében a kézrend a már ismert JBBJ-BJJB, a második felében értelemszerűen JBJJBJJB (18. példa). Érdemes meghallgatni a felvételeket, nem véletlenül tartják Gaddet minden idők egyik legnagyszerűbb dobosának.

Ezután nézzünk egy példát Dave Weckl-től! A „The Next Step” című videójának bevezető zenéje alatt játszott kíséretéből vehetünk szemügyre egy részletet. A kíséret főleg a JBBJ-BJBJ kézrendre épül. Néhány variáció: a JBJJ kézrend második jobb kéz ütése alatt játszik a bal is (David Garibaldi hatás!), BJBJ helyett gyakori a BJB-láb, illetve többször megkettőzi ugyanennek a kézrendnek a középső hangjait (19. példa).

És végül következzék Dennis Chambers! A „Pick Hits” című szám kísérete, amit az ugyanezt a címet viselő John Scofield lemezen hallhatunk a JBJBBJBJ- JBBJ-BJJB kézrendre (egy változtatással: BJBJ helyett BJB-láb) és egy három hangból álló lábcin ostinatora épül (20. példa). A „So You Say” kíséretét csak erőltetetten tudnánk paradiddle kombinációként felfogni, a jobb kéz a kolompon, illetve a lábcintányéron, a bal a pergődobon és a lábcinen játszik (21. példa). Később úgy variál a kíséreten, hogy a jobb kezével a cintányéron, a ballal pedig a lábcinen és a pergőn játszik (22. példa).

Nos, nem kevés gyakorolnivalóval találkoztunk, sok sikert kívánok és mindenkit szeretettel várok a www.prodrum. hu internet oldalon!

LETÖLTÉS 01.
LETÖLTÉS 02.