Sistrum ütőegyüttes

Megtisztelő felkérésüknek eleget téve örömmel tájékoztatom a magazin olvasóit a Sistrum ütőegyüttes életéről, zenepedagógiai és művészeti koncepciómról, eredményeinkről és az előttünk álló teendőkről.Mielőtt azonban bármihez is fognék, gratulálok a lap 3 éves jubileumához, s kívánom, hogy 300 év múlva is forgassák a lapot az akkori zenerajongók s olvashassanak benne sok színes cikket, köztük a Sistrumról is, mondjuk a következő megvilágításban: „Újra tért hódít az emberi hang, s örömet ad az emberi zene, bealkonyult a géptől bódult műélvezetek hamis világának s az ember kezdi felismerni régi önmagát, a dobok rituáléjában végre önmagára talált”.

No, de ne törjünk Verne babérkoszorújára hanem in medias res fogjunk bele!

Valóban úgy látom, hogy az emberre leselkedő legnagyobb veszély, hogy mindjobban eltávolodik ősi önmagától. Művilágot épít maga köré, melyben egyre messzebb kerül attól az embertől, melynek Isten teremtette. Mintha az egész emberiség Sigfriedként gúnyolná a Nornákat s közben súlyos sebeket osztogat, amit már nem is akar gyógyítani. Voltaképpen mi a Sistrummal semmi mást nem teszünk, mint a zene csodás erejével kilépünk ebből a világból s átlépünk egy másikba, ahol lehet boldognak lenni, s közösen átéljük – remélhetőleg közönségünkkel együtt – amit Kodály is egész életén át hangoztatott, hogy nagy öröm a zene.

Ezért sikeresek a koncertjeink Finnországban, Németországban, Szlovákiában és Magyarországon is.

A Sistrum Menyhárt László irányításával működő sz ellemi műhely, melynek zenei magját a Sistrum ütőegyüttes adja. Tagjai: Horváth Ákos, Kiss Csaba, Homoki László és Révész Péter. Komáromi és győri központtal: Egressy Béni Művészeti Iskola, Komárom; Harmónia Művészeti Központ, Győr. A koncertek során fiatal, főként komáromi és győri fiatalokkal is kiegészül az együttes. A szellemi műhely célja az értékek megőrzése, ősi kultúrák megismerése, saját értékeink ápolása.

A repertoár igen színes, a kortárs zenétől a saját kompozíciókon át a latin ritmusokig, örökzöld jazz melódiáktól a régi korok zenéjéig terjed. Egy Kasselben adott koncert után a következő kritikát kaptuk:

„Ez az együttes képes pillanatok alatt karneváli hangulatot teremteni, Rióban éreztük magunkat”.

A szellemi műhely célja az értékek megőrzése mellet pedagógiai jellegű. Nevezetesen a különféle zenei kísérletekben az egyéni fantázia és az alkotói szabadság mind teljesebb kibontakoztatása. A Sistrum egy zenepedagógiai koncepció is egyben, melyben e fejlődési folyamat (egy-egy mű, de hosszabb alkotói periódusok esetében is), az egyén, a játékos önálló alkotási mechanizmusában a legkülönbözőbb struktúrákban mindig az adott mű, vagy ciklus szellemének, logikájának alárendelve teljesedik ki, szemben a szolgai másolással, illetve utánzással, melyek kiüresedett formákhoz vezetnek. Így a megszólaltatott művek nagyon eredeti, sokszor egyszerű és nagyon egyéni hangzást kapnak.

2001-ben nagy sikerrel koncerteztünk kongói és madagaszkári zenészekkel közös produkciókban. (Fülledt afrikai estek-Petőfi Sándor Művelődési Ház). 2002 karácsonyán ugyanott nagy sikerrel játszottunk a Harmónia Művészeti Iskola tanáraival közös koncerten.

Jómagam szólistaként is szerepelek elsősorban virtuóz vibrafon darabok előadásával. Legutóbbi fellépések: 2002. december-Tatabánya városi karácsonyi koncert a Közművelődés Házában, 2003. Tata-újévi koncert. Mindkét alkalommal az Évszakok Kamarazenekarral (Művészeti vezető: Vörös Gyula).

A Sistrum tagjai háttérzenészként számos könnyűzenei koncerten is fellépnek.

Jelenleg afrikai témákon dolgozunk, s táncos-színpadi megoldásokkal is kísérletezünk. Itt említem meg – mivel ez is a Dobos Magazin lapjaira kívánkozik – a legfiatalabb komáromi ütősök sikerét, akik a 2003. február 22-én Dorogon megrendezett 38. Komárom-Esztergom megyei Kamarazenei Fesztiválon a zsűri különdíját kapták, valamint az Egressy Béni Művészeti Iskola és a Komárom város önkormányzata által életre keltett megyei ütős konferencia sikerét (2003. február 7-én), melyen az iskola növendékei mellett a Sistrum is fellépett. Emelte a rendezvény rangját Nesztor Iván ütőművész kiváló zenei előadása az improvizáció és a jazz oktatásáról, amin a művész bemutatóval egybekötött zenei elemzését hallhattuk, mely az egész hallgatóságot, a szakma képviselőit és a nagyközönséget is lenyűgözte.

Remélhetőleg a közeljövőben sok ehhez hasonló élményről számolhatok be az olvasóknak!