A MAGYAR „Endorser helyzet, és más időszerű gondolatok

Sokan nem tudják világosan, hogy mit takar a sokat említett „Endorser” kifejezés sem nyelvtanilag, sem etikailag, ezért beleöntjük a „tiszta vizet a pohárba”, és szót ejtek erről a kényes témáról, és mindarról, ami vonzáskörébe tartozik.Az „Endorser” kifejezés szakmai reprezentánst jelent, kinek jelenléte egy cégen belül segíti a cég gazdasági és erkölcsi érdekeinek pozitív eredményeit. Röviden ennyi, de a mondat mögött sokkal mélyebb tartalom található, csak erről nem igazán esik szó.

Az egyértelmű, hogy egy terméket gyártó cég alapvető érdeke, hogy gyártmányait olyan emberek reprezentálják, akik szakmai tudása és erkölcsi tartása hosszú távon is elősegíti a termékek népszerűsítését, ami az eladott példányok számát növeli. Tehát egyik oldalról belép a gazdasági érdek a gyártó részéről. Erkölcsi vonzata akkor van a kapcsolatnak, ha a gyártó nem csak saját gazdasági érdekeit nézi, hanem beépíti endorsere szakmai tudását, segíti ennek áramlását. Ha ez megvalósul, akkor a gyártó, vagy kereskedő jó úton van, és a feltételek tudatában sikeres lesz a kapcsolat.

Az endorsertől is vannak igen fontos, és alapvető elvárások, melyeknek maradéktalanul eleget kell tennie. Népszerűsítenie kell „istállóját” adott lehetőségein belül, erkölcsi tartásának kell lennie, nem hangozhat el egy ismert dobosunk által kimondott mondat: Tudod, adták ezek ingyen, hát játszom rajta néha.

Ez borzalmas, azt jelenti, hogy az egész kapcsolat lényegét nem értette meg az illető sztárunk.

Az optimális endorser kapcsolat, melyet én még külföldön megtanultam, a következő: a cég, amely szeretne endorsert magának, kialakít egy alaprendszert, amelyet írásba foglal. A feltételeket ismerteti az általa kiválasztott művésszel, majd meghatározott időre szerződést kötnek. Ha ez így történik, akkor már nagy baj nem lehet, mert tiszta üzletről van szó.

Különböző feltételekkel kötik a szerződéseket az egyes nagyobb cégek, akiknél kategóriákat állapítanak meg.

Legfelsőbb kategória, amikor az endorser térítésmentesen kap hangszert, emellett még bizonyos összeget is élvez, részt vesz a fejlesztésben, amiért szintén pénz jár neki. Mesterkurzusokat tart, fellép a cég reprezentatív rendezvényein, amiért szintén pénzt kap.

Ilyen feltételek csak igazán nagy formátumú művésznek járnak, ilyenek Dave Weckl, Steve Gadd, Alex Acuna, Vinnie Colaiuta, Peter Erskine…stb.

A következő kategóriában lévők ingyen hangszert kaphatnak, melyet időnként újra cserélhetnek, ha az előzőt leadják, és nem ELADJÁK, mint nálunk szokásos (tisztelet a kivételeknek). E kategóriát követi a 40% térítéssel megkapott hangszer, ahol a cég, vagy kereskedő már nem fordít valós anyagiakat saját kasszájából. Ilyen feltételekkel csupán a lokál-endorserek kötnek szerződést, általában ez kereskedői szinten működik. Ez esetben az endorser a szerződési időn belül is eladhatja a hangszerét, újat vehet, az előre kialkudott feltételek alapján.

Minden más engedmény nem nevezhető endorseri kapcsolatnak, mert devalválná a szó tartalmi hordozóit.

Ennek ellenére köthetők megállapodások, de legyen mindig írásban, és ne endorseri jelzővel ellátottak, mert ez olyan szituációt teremt, mint amikor egy zenész aláígér a nehezen elért gázsinak.

Nekünk magyaroknak mindkét részről sokat kell tanulnunk még, főleg az endorserség etikáját illetően. Kicsi ország vagyunk, a lehetőségek is szűkebbek, mint az USA-ban, a cégek nyilván az eladott hangszerek mennyiségének függvényében adnak engedélyt a képviseleteknek, az endorserek létszámát illetően, sőt a szerződés feltételei is kötöttebbek. Nem várhatja el egy művész sem, hogy a cégek osztogassák a hangszereket, hiszen ezt tőlük is számon kérik, mint pár évvel ezelőtt a Hohner Music Magyarországtól tette a Sonor.

Kétségtelen, hogy ők tették a legtöbbet a rendszerváltozás óta a dobosokért, mert nagy nemzetközi találkozókat szponzoráltak, egy egész csapatnyi endorserük volt, akik hosszú ideig élvezhették a cég bizalmát, amivel néhányan vissza is éltek. Sajnos a megváltozott gazdasági körülmények miatt felszámolódtak, és vissza kel- 22 és más időszerű gondolatok lett adnunk a hangszereket. Az én esetem jó példa arra, hogy írásban kellett volna mindennek történnie, mert még ma is úgy érzem, hogy három év alatt igen nagy munkát végeztem a cégért, amelynek részleteit nem taglalom, de sokat is köszönhettem nekik. A végeredmény: emberi kapcsolatunk nem csorbult, de soha nem tudom elfelejteni, hogy egyszer volt egy Sonor Nussbaum jazzdobom.

Ez a rövid story bizonyítja a leírtakat és én, ha tehetném, összehívnám az összes magyarországi képviseletet, indítványoznám egy közös endorseri szerződésminta kidolgozását és akkor elindulhatna mindez a fair-play szabályai szerint. Mindenki jól járna, ami azért is fontos, mert az EU csatlakozás közeledik, és jó lenne már egy-két magyar nevet is olvasni a prospektusokban, ez fontos lenne a kereskedőknek is, mert más szinten tudnának tárgyalni.

Azt tapasztaltam, hogy szakmailag nincs megfelelően kezelve a képviselők részéről ez a téma, mert valójában nincsenek igazán tudatában, hogy ki milyen szakmai tudással rendelkezik. Remélem, nem sértek meg ezzel senkit, de el kell hinnetek kedves barátaim, hogy ezekben a sorokban segítő szándék rejlik. Most kell ezen a téren is összedolgoznotok, és nem egymás ellen, hogy a csatlakozás egy erős, a magyar érdekekért közösen fellépő csapatot találjon, és akkor nem veszik el tőlünk a kenyeret.

Az idei Frankfurti Zenei Vásáron jó példát szolgáltatott az, hogy például a Yamaha standon az amerikai sztárok helyett német és lengyel bemutatóemberek voltak, akik LÉNYEGESEN alulmaradnak tudásban a mi élvonalbeli dobosainktól. Miért nem menedzseljük az ilyen lehetőségeket, miért nem fogadjuk el, hogy nálunk is vannak nagy volumenű művészek, csak lehetőséget kellene adni nekik.

Az endorseri szerepkör erre alkalmas, mert ha egy gálán azonos nagysággal kerül egy Borlai, vagy Szendőfi név a plakátra, akkor az idelátogató anyacég képviselője másként kezeli a mieinket is.

Már több sztárral beszélgettem, akik itt játszottak, és néhányan ijedten kérdezték, hogy: mi a csudát keresek én itt, hiszen amit hallok, az jobb, mint amit én játszom!

Meg kell lépnünk ezeket a dolgokat, amíg nem késő, és nem maradunk le a többiek mögött!

„Kárpát-medencei” kishitűségünkkel, széthúzással csak vesztesei lehetnek a jövőnek úgy a művészek, mint a kereskedők, ha nem indul el egy új folyamat.

A zenész ne jajgasson, ha nem kap ingyen hangszert, és képviselje megbízói érdekeit tisztességgel, a kereskedő ne csak az eladott hangszerek számával törődjön, hanem alkalmazzon művészeti managert, vagy fogadja el hozzáértő szakmai „guruk” véleményét, mindenki érezze úgy, hogy most nem az számít, hogy ki milyen márkát forgalmaz, hanem az, hogy ÖSSZESSÉGÉBEN védett legyen a magyar piac, és a művészek bekapcsolódhassanak a nemzetközi vérkeringésbe!

Ha akad olyan köztetek, aki hajlandó részt venni, egy, majd szerintem több összejövetelen, akkor induljunk el, és szervezünk meg egy találkozót a nem távoli jövőben! A Dózsa Művelődési Ház tud termet biztosítani, a többi rajtatok múlik.