Interjú Csík Istvánnal

A ‘80-as évek közepén működött egy zenekar Exotic néven. A populáris zenét játszó formáció országos népszerűségre tett szert, mondhatjuk, igazi sztárcsapat volt. A zenekar akkori dobosával, Csík Istvánnal készült ez az interjú.– Pisti, mivel tudom, hogy nem az Exoticnál kezdődött dobos pályafutásod, hiszen azt megelőzően mi együtt is muzsikáltunk, megkérlek, mesélj valamit az előzményekről a Dobos Magazin olvasóinak.

– Első próbálkozásom a dobokkal egy Mahagóni nevű zenekarban kezdődött 1982-ben. Led Zeppelint játszottunk, gitárosunk Vilmányi Gábor volt. Gábornak gitártanárt kerestünk, így jutottunk el Cziránku Sándorhoz. A vele való találkozás alapvetően megváltoztatta életünket, és a mai napig is kihat zenei tevékenységemre. Czira nem sokat gondolkodott, hanem azonnal felajánlotta, csináljunk zenekart! Képzeld, akkor éppen még dobom sem volt, mert eladtam az Amati cuccomat. Sanyi viszont erősködött, hogy vágjunk bele, így tehát fejest ugorva a mély vízbe, elkezdtünk próbálni a lakásán. Különböző kartondobozokat ütögetve kísértem a zenekart, emlékszel, jókat röhögtünk! Egyszer aztán meg is kérdezte Czira: „Pisti,te tényleg tudsz cuccon is dobolni?!?!” Ez a zenekar volt a Ködkonda, és 1985-öt írtunk. A nevet ő találta ki, utalva egy Nagy László versre, ugyanis a számok többsége versfeldolgozás volt. A Ködkonda folk-rockos hangzását esetenként a punkzene stíluselemeivel ötvöztük. Amúgy erősen a Gépfolklór hagyományaira építkeztünk, hiszen Czirával ti korábban ott játszottatok. A zenekar ötödik tagja Ács Enikő énekesnő volt. Megpróbáltuk az elkészült műsorunkat a közönség elé vinni, sikerült is az egyetemi klubokba eljutnunk, sőt az Egyetemi Színpadon volt egy nagyon jól sikerült bulink, talán ha jól emlékszem, a „König és Cirkusza” zenekarral közösen. De lehet, hogy a Lobogó zenekar volt, ezt nem tudom pontosan, én is öregszem. Sajnos, mivel a stílus, amit játszottunk, a folkosoknak túl rockos volt, a rockosoknak viszont túl folkos, nem fértünk bele semmilyen kategóriába. Ennek az lett a szomorú következménye, hogy kiszorultunk a piacról és fellépési lehetőségek hiányában a zenekar megszűnt létezni. Kár, hogy akkoriban még nem létezett a Worldmusic elnevezés, szerintem abban a kategóriában másképp alakult volna a sorsunk. Szóval úgy érzem, hogy a Ködkonda egy kicsit megelőzte korát.

– Említetted, hogy a kezdeti Ködkonda próbákon kartondobozokon doboltál. Mesélj most a dobjaidról, azóta ugye azért bővült a készlet?!

– Ja igen, dobok. A kezdetben tehát egy Amati dobom volt, ezt az első zenekar feloszlása után eladtam. Reméltem, hogy lesz majd valamilyen normális cuccom. Így is lett, de ennek a története nagyon érdekes. A Ködkonda zenekarban volt egy menedzserünk Toldi Miklós, na persze nem a balladából! Miki nagyon jó arc volt, és megkereste édesapámat azzal, hogy márpedig kell a fiúnak egy jó dobfelszerelés! Mivel nálunk valamivel idősebb volt és nagyon hatásosan tudott beszélni, meggyőzte a fatert. Így lett egy Tama Imperialstar cuccom. Ezen nyomultam, és egészen jól szólt. Azután később ezt eladtam.

– A Ködkonda feloszlását követően mi volt a következő zenekarod?

– Rövid szünet következett, ezután kerültünk be Vilmányi Gabival az Exotic DOBOS Magazin zenekarba, akit akkoriban az alternatív stílust játszó zenekarok között tartottak számon. Az Exoticban két énekes is volt, egy fiú és egy lány, de a banda annyira alternatív volt, hogy a közönség gyomorgörccsel távozott a koncertekről. Később ezek a görcsök enyhültek, amikor a számok már slágeresebbek lettek. Jött is a lemezgyári vélemény, hogy jobb ha maradunk a slágergyártásnál. Na, ettől kezdve nem igazán éreztem jól magam a zenekarban. A többiekkel azért jókat röhögtünk, meg kellemes hangulatú bulikat nyomtunk. Szóval végül is lassan sztárcsapattá nőtte ki magát az Exotic zenekar. Sokat koncerteztünk, a médiák is elég rendesen foglalkoztak velünk, éltük a népszerű muzsikusok életét. Azután ennek egyszer csak vége szakadt. A zenekar szétszéledt, más-más formációk és szólókarrierek indultak. Jómagam külföldre kerültem, és következett a jó öreg vendéglátózás, tudod ez sokunk életében igazán nem volt szokatlan jelenség, de nem is ciki szerintem.

– Miért lenne ciki? A ciki az, hogy alig meséltél a dobjaidról, pedig ez egy kifejezetten dobosoknak szóló újság!

– Bocs!! Csak hát a nosztalgiázás könnyeket csalt a szemembe… Na, de félre a tréfát, tehát: dobok! A Tama után a következő dobom egy Pearl 4 felső tamos felszerelés volt, amit édesapám hozott kintről. Ennek története is érdekes, mert én egy fehér vagy fekete dobot kértem tőle, na ehhez képest megérkezett egy paprikapiros iszonyatos színű borzalommal… Végül is nagyon megszerettem ezt a dobot, ami egyébként kifejezetten koncert dobfelszerelés, akkoriban Phil Collins is ezt a modellt használta. A dobtesteken alul nincsenek bőrök, és iszonyatosan nagyot szólnak, úgyhogy a mai napig ezt használom, de azt a ronda borítást leszedtem róla, lecsiszoltam, lelakkoztam, most szép natúr fa színe van. A lábdob 24-es, a pergőre tettem egy kb. 12 cm széles sodronyt, így ettől nagyon jól zizeg. Remo Pinstripe bőröket használok, ezek bírják a kiképzést, mert én nagyon megütöm a dobokat! Embertelen módon odavágok, jól le is vannak eresztve a bőrök, azért, hogy jó mély tónusú hangjuk legyen a doboknak, de emiatt oda is kell csapni, mert ha csak simogatom, akkor nem szólalnak meg. A legvastagabb Big Stick verőket használom.

– Mi az, amit fontosnak tartasz még egy dobfelszerelés megszólaltatásánál, hangzásánál?

– Igazából nekem fontos, hogy a cucc nagyot szóljon, muzikálisan szóljon, a cintányérok jó nagyok legyenek, és persze azok is jól megszólaljanak. Általában Paiste 2002-es, amit használok, beütőnek is. Ha megtehetném, rendelnék egy Paiste Bonzo szettet, sajnos az ára meglehetősen húzós, de hát a profi cucc általában nem olcsó.

– Végre szóba került egy híres dobos, Bonzo neve. Mondj légy szíves pár szót példaképeidről, kedvenceidről!

– Talán nem meglepő, kedvenceim John Bonham és Steve Gadd. E két dobos játékstílusának a keveréke valahol megmutatkozik a játékomban. Nem biztos, hogy felismerhető, ezt talán nem nekem kell megítélni. Bonzo rendkívül sodró, lendületes játéka egyszerűen lenyűgözött. Szerintem stílusában a mai napig példaértékű, ahogy ő dobolt. Az ő kettő-négye számomra etalon. Gadd játékával később ismerkedtem meg, nagyon sokoldalú dobosnak tartom, nyilván mások is, hiszen rendkívül sok produkcióban szerepel a dzsesszen kívül is.

– Mikor jutott eszedbe, hogy doboljál, miért pont ezt a hangszert választottad?

– Srác koromban gitáros akartam lenni. A gitáros elől van, lobog a haja, szépen csillog a gitárja, és imádják a csajok! De jött a Zeppelin és a dobolásra kezdtem figyelni, hála John Bonhamnek ha még nem említettem volna… Később a lobogás sem érdekelt, mivel már hajam sem volt. Szerencsémre a szomszédunkban lakott egy dobos, akihez átlopakodtam, és elkezdtem szép lassan én is dobolni. Később, amikor kiderült, hogy van valami érzékem a hangszerhez, tanárt kerestem, és öt-hat évig Szanyi János tanítványa voltam. Nála sikerült olyan szintre kerülnöm, amit már dobolásnak lehetett nevezni.

– Sok dobos kollégád, ha megteheti, több dobszerkóval is rendelkezik. Neked a már említett Pearl Maple Concert szetten kívül van más dobod is?

– Igen, időközben vettem még egy szerelést, ez egy kisebb, 22-es lábdobos, egy felsőtamos vékony pergőjű, kis alsótamos, szintén Pearl. Ezt is nagyon szeretem. Időnként kombinálom a két cuccot, a folkban a kis pergőt népi hangzásúra hangolom, tehát teljesen felhúzom, amitől úgy szól, mint egy roto, a lábdob viszont marad mély. Két lábdobot ritkán használok, pillanatnyilag még nem találtam meg a helyét abban a muzsikában, amit szeretek játszani. Egy Zeppelines-Bartókos, népzenéhez közel álló stílussal próbálkozom. Ez egyértelműen Cziránku Sanyi hatása, ő „fertőzött meg” a népzenével.

– Ezt tudom, és azt is, hogy ti mostanában is dolgoztok együtt. Mi az, amivel még foglalkozol?

– Nézzük sorban. Több dolgot is csinálok. Említeném a Kárpát Mőbiust, ez egy duó Czirával, a zene a magyar és balkáni folklórból táplálkozik, de azért vannak benne rockos elemek is. Itt egyébként a dobokon kívül egyéb ütőhangszereket, így pl. darbukát is használok. Másik zenekarom, a Kashmir, velük Led Zeppelin számokat játszunk, van egy énekesnőnk, ő egyébként civilben a feleségem. Kísérletezünk természetesen saját nótákkal is. Van még néhány dolog, amivel foglalkozom: dobolok a Trottel zenekarban, szövegeket és zenét írok az „Új Tekknő” nevű technó-paródia csoportnak, velük időnként fel is lépek. Az új műsorunk címe: Diszkósajt. Ezen kívül Gömbös Gyula gitáros barátommal is zenélünk, vele alapvetően improvizatív zenét játszunk.

– Látom, nem unatkozol. Végezetül még egy kérdést engedj meg, már elmondtad, hogy a Pearl dobokkal mennyire meg vagy elégedve. Mégis van-e olyan dobfelszerelés, amit álmaidban ütögetsz? Afféle „álom-szett”?

– Álom-szett nincs, viszont több szettből tevődik össze egy álom, nagyon szeretnék egy Ludwig és egy Gretsch cuccot. Sok zenekarban játszom, talán ilyen hangszerparkkal mindenhol azt a hangzást tudnám produkálni, ami éppen odavaló, és ami engem is kielégít. Szívesen bíbelődöm a dobjaimmal, kísérletező típus vagyok, és hát igyekszem megfelelni a sok zenekar sokféle követelményének. Amikor egy produkciót összehozunk, számomra az egy jóleső érzés, amikor a kollégáim ennyit mondanak: Pisti, ez tetszik, ez baromi jól szól!