LEJEGYZÉSEK – Harvey Mason

Folytatjuk Harvey Mason játékának bemutatását további példákkal illusztrálva. Felvételeit hallgatva sajátos, csak rá jellemző összetett dinamikusságot érzékelhetünk. Mindemellett a gépszerű pontosság hidegsége helyett a természetes emberi arányok dominálnak, ezért én például Steve Gadd, Billy Cobham vagy Dave Weckl kimért precizitásával szemben Mason néha lezsernek ható, laza közvetlenségét kedvelem.

Ez különösen feltűnik Herbie Hancockkal készített felvételein. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején bizonyos mélypont érzékelhető pályáján. Ekkor kiadott néhány saját LP-jén kicsit több engedményt tett a „fekete diszkó”-nak a kelleténél, Wild Rice legalábbis szerintem. A kilencvenes évek újra pozitív időket hoztak számára.

Saját kompozíciói illetve játéka a Fourplay együttesben és önálló munkáiban új szintézist mutattak. Ratamacue című CD-je magasra teszi a mércét nem csak a komponista dobosok számára. Nem törekszik olcsó sikerre, s más dobos CD-khez hasonlítva nem dobolja tele a számokat. Zseniális témák, fantasztikusan finom hangszerelés, a közreműködő muzsikusok teljesítménye is lenyűgöző. Mason – valószínűleg tudatosan – a közérthető művészi alkotás híve, és mentes a fölösleges magamutogatástól.