Mindig magasabbra

Martonosi György idén is azzal a kihívással nézett szembe, mit lehet nyújtani tíz év után a zenére és tudásra éhes tempóbarátoknak egy külvárosi művház falai között, külvárosi kasszából gazdálkodva a 11. Dobosok Farsangján. Az Instrument Magazin számára írt cikk végigméri az idei farsangi kínálatot.A Dobos Farsang jelenleg az egyetlen – szakmai értelemben vett – dobos rendezvény Magyarországon. A Ceglédi Nemzetközi Dobos Gála, a Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál és az Almássy téri Ütős Buli inkább a nagyközönség igényeivel is számoló, nagyszabású ritmusalapú zenei rendezvény, ha lehet így fogalmazni. A Dózsa Művelődési Központ farsangja azonban dobos és ütős workshopoknak, trónkövetelő és trónoló dobosok szólóinak, demonstrációinak is helyet ad, a hagyományos ütőhangszeres kiállítás mellett pedig külön termet biztosít a szakmai körökben nagy érdeklődésre számot tartó V-Drumoknak is. Martonosi György minden évben azzal a kihívással néz szembe, hogyan tudná a honi ritmusszakmát, a kezdő, haladó és profi dobosok / ütősök igényeit egyaránt kielégíteni. Mit lehet nyújtani tíz év után a zenére és tudásra éhes tempóbarátoknak egy külvárosi művház falai között, külvárosi kasszából gazdálkodva?

Azt mindig is tudtam, sőt, le is írtam párszor, hogy ami a Dózsában évről évre létrejön, az kisebbfajta csoda. De a sokadik farsang után már látható az is, hol feszülnek ennek a – lássuk be – rétegrendezvénynek a határai. A hazai dobos felhozatal inkább sűrű, mint széles, ergo hamar körbeérünk a potenciális fellépők listáján. A külföldi sztárdobosok-ütősök meg, tudjuk, nem barátságból járnak el ilyen „haknikra”. Az elmúlt évek során számos kritika érte Martonosit és a farsangot, mondván, a program friss magyar nevek, és igazán ütős külföldi sztárok hiányában túl lapos, nem éri meg érte kibuszozni a világ végére a city-ből. Idén tehát ebből tanulva „Akik még nem voltak” alcímmel nyit meg a 11. Dobosok Farsangja.

Talán ennek hatására, talán másért, de pótszékes teltház mellett zajlanak a koncertek. Igaz, már a délutáni, a ház folyosóinak eldugott termeiben rendezett workshopokra is annyian kíváncsiak, hogy az ajtón kívül rekedtekből simán kijönne egy B turnus. Engem személy szerint a Másfélből ismert Ujj Zoli drum and bass kurzusa és a görög származású Athanasios „Zacky” Tsoukas érdekelne, de előbbi előadását, hely hiányában, csak a folyosó végéről hallgathatom, míg utóbbinak a papa-mama technika és a gyors groove-ok lassú gyakorlásának fontosságáról szóló előadásából nem őrzök emlékeket.

Az Animás Angler Ákos vadonatúj zenekara, a V-Generation előjáróban jó indításnak tűnik a fellépők sorában. Mint a koncert alatt kiderül azonban, az E-dobból, E-hegedűből, E-Dj-ből és E-basszusból kikevert E-zene épp oly mű ízű, mint a hasonlóan E-kből előállított zacskósleves. Mindegy, legalább a Roland is megkapta a kellő PR-t, így nyilván jövőre is számíthatunk a cég jelenlétére. Ennyit megér.

A G.A.Z. koncertjére odakint a művház előterében készülök. Körbejárom a kiállítókat, van-e olyan, amit eddig nem láthattunk: hangszer, kütyü, új rekord a gyorsasági padoknál, friss puncstorta a büfében (persze, biztos, nincs, van). Kicsit pang az ütős szekció, lenyomja a rengeteg dobverő, dobalkatrész, tányérok, tokok, meg három cég szabadon tesztelhető V-Drumja. Hiányoznak a karibi ritmushangszerek és a sarokban, színes zörgők fölött gubbasztó, rendíthetetlen négerek. A kiállítók azért lelkesek, lélek nélkül nem is lehetne kibírni ezt a véget nem érő csörömpölést. Egy bécsiszeletes zsömle mellett megbeszéljük, éppen ki min ügyködik, mik a tervek, szó esik a tavaszi Ceglédi Gáláról, egy új dobstúdióról és egy még tervben lévő nagyszabású hangszerkiállításról – ilyesmi. Hasznosan ütjük el az időt, bár erről az időnek is megvan a véleménye, és büntetésből a G.A.Z.-koncert végére ugrik. Igazán nem szép tőle, lecsúszok a Black Outos Csányi Zoltán csapatának koncertjéről.

Mire belesek a színházterembe, már Balogh László készülődik szólóra. Az alig húsz éves tehetség játszott már Babos Gyulával, Egri Jánossal és a Pa-Dö-Dövel. Itteni „hősködése” (copywrite by Martonosi) alapos munka, gazdag lábcines groove-ok jellemzik. Jól meg is tapsoljuk, és Martonosi pár tréfás szó erejéig még vissza is hívja a színpadra a fiatal zenészt, de sok érdekességet nem tudunk meg, így a farsang első blokkja kicsit ritmustalanul ér véget.

A szünet után Jávori Vilmos egyik tanítványa, Batizi Dávid szólója önt belénk optimizmust. A félkarú srác dobverőprotézissel játszik valami szórakoztató rockzenére, tudása és kitartása előtt pedig egyaránt kalapot emelünk. Hiába feszegeti a házigazda, hogy Svájcban vagy Svédországban bizonyára kevesebb küzdelemmel járhat félkarú dobosnak lenni, Dávid szerényen csak ennyit mond: először furcsán néznek rám, aztán meghallják, hogyan dobolok.

A Talambát láttam is, hallottam is már, de mindig képesek meglepni zenei szabadságukkal, hangszeres tudásukkal és humorukkal. Az ötfős debreceni ütőegyüttes, klasszikus tanulmányai ellenére, vállaltan a nagyközönséghez szól. Elsőként valami tahitii örömzenét játszanak, kivájt fadobokat vernek, ritmusra üvöltöznek-halandzsáznak vigyorogva. A szó legjobb értelmében vett zenebohócok módjára próbálják szórakoztatni a művház zsöllyéibe süppedt közönséget, amely azonban, úgy tűnik, nem vevő idegen kultúrák örömünnepére. Michel Camilo Tropical Jamjének steel drumos és vibrafonos átirata azonban már felrázza a hallgatóságot, úgy látszik nem elég a ritmus, a dobok mellé dallam is kell a boldogsághoz. Most is az előadás végére marad a Seregélyüldözés című ritmusperformance, amolyan teátrális dobshow, melyben a szőlősgazdának ölözött zenészek műanyaghordók segítségével üldözik el a rosszkedv seregélyeit, sikerrel.

Kicsit rázósnak tűnik a kulturális bakugrás, mely a Zappa Emlékzenekar koncertjéig vezet, de ezen a problémán hamar túllendülünk. A zene nagyon rendben van, és egyet kell értsek azokkal, akik azt mondják, Frank Zappa ezen az estén kicsit magyar volt. A teljesen őrült, de profi zenekar rendesen megrengeti a színháztermet vérbően Zappásra firkált funky-jával. Vastag Gábor kész energiabomba, szemforgatós grimaszokkal súlyosbított vokálja és sistergős gitározása külön produkció a színpadon. De a hangulatból mindenki vastagon kiveszi a részét, különös tekintettel az energikusan és színesen doboló Vadász Péterre. Nem lehet nem megemlíteni továbbá az epilepsziás roham közeli állapotban vokálozó Dr. Vasicsek János fogorvost, aki sejthetőleg azóta nem szabadul ettől a zenétől, amióta egyszer régen koronát tett Zappa jobb felső hatosára, Frank pedig ráharapott. A közönség nagyja azonban úgy ücsörög a székében, mintha tényleg fogorvosi váróban lapozgatná a Nők lapját, és tény, hogy nehéz felülemelkedni a külvárosi művház-hangulaton. Mindenesetre elgondolkoztató, hogy talán a Dobosok Farsangja nem csak látogatószámban, de hevületben is túlnőtte már a Dózsát.

A második blokk végére az ukrán sztár, Alexander „Murchik” Murenko bemutatkozása jut. Előjáróban annyit tudhatunk meg a rockermackós Murchikról, hogy klasszikus ütős szakon végzett a kijevi főiskolán, de kedvenc műfaja a fusion és a jazzrock, dobos példaképe Vinnie Colaiuta, mi magyarok pedig leginkább a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválról ismerhetjük. A Zildjian endorsere először egy rock-alapra dobol, majd bemutatja, mit tud egyedül a kétpergős szetten. Ügyes dupla lábdob technikája és a kis- és nagypergő kontrasztos hangjai izgalmassá teszik a szólót, van mit ellesni a szomszéd háza tájáról, de tíz óra felé ez már sovány szórakozás egy laikus számára.

Itt kell eláruljam, a Dobos Farsangnak minden évben van egy holtpontja, úgy 21 és 22 óra között jön el, hasogató fejfájás kíséretében, ami egy ilyen egész napos dobos rendezvény esetében talán érthető. Nos idén a fejfájás csúszik (a farsang programja csudálatos módon nem), így különösebb probléma nélkül vágok bele az utolsó blokkba, melyet a Soulblaster nyit meg. A tiszta funky-t és soult játszó, tizenegy tagú nagyzenekarhoz párszor már volt szerencsém, tudom, milyen bulira képes a koreografált mozgású fúvós szekció, a képzett vokálosok és a lüktető ritmus, így csak a színházterem lengőajtajából hallgatok meg pár számot, miközben fél szemmel a slusszkulcsot pörgető hazainduló zenészeket lesem. Rákoskeresztúrról ugyanis nappal is elég nehéz hazajutni (bárhol is legyen a haza), nem hogy késő este, csomagokkal. De mivel a zenész általában extrán tökölős fajta, szerencsére még van időm rápillantani a görög és ukrán hősködő, Zacky és Murchik párbajára. A virgagyár-látogatást azonban sohasem szerettem lefekvés előtt, ezért inkább kivonom magam a forgalomból, mielőtt a fejemben megkezdődne a világhírű Migrén dobszólója. Így sikerülhet azzal a gondolattal zárnom a 11. Dobosok Farsangját, hogy ez az idei volt eddig a legélvezetesebb a számomra. És még mindig van bőven fölfelé.

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak