Elfogtunk egy Bona-interjút

Elfogtunk egy levelet, egész pontosan egy interjút, melyet Gerg készített Richard Bonával, mikor legutóbb nálunk koncertezett saját zenekarával. A kötetlen beszélgetésből sok minden kiderül Bonáról, többek között hogy hogyan indult, és hogy a zenélésen kívül milyen egyéb hobbijai vannak.

Exkluzív interjú Richard Bonával
(2006. július 27., Budapest, A38)

Riport: Nagy „Greg” Gergely
Fotók: Petruska András

Aki úgy érzi, otthon van a mai jazz- és világzenében, s netán mégsem ismerné Richard Bonát, annak jócskán van pótolni valója! A 39 éves afrikai származású zenefenomén elsősorban basszusgitár- és énektudásával ejtette rabul rajongóit, sőt csodálóit. Míg gyermekkorában a saját maga által készített hangszereken gyakorolt egy kis kameruni falucskában, fiatalon Franciaországban, felnőttként már az USA-ban próbált szerencsét, és szó szerint berobbant a main streambe. Van-e még valaki a Földön, aki egymás után olyan formációk tagja lett volna, mint a Zawinul Syndicate, a Pat Metheny Group, a Mike Stern Band vagy a Steps Ahead?
Mindeközben szólókarrierbe kezdett, amelyben az elképesztő hangszeres virtuozitás, a varázslatos énekhang és a legkülönbözőbb stílusjegyek ötvöződnek sajátos zenei világgá. Zenekarában az afrikai kultúrán kívül – a tagok révén – éppúgy megjelennek észak-, közép- és dél-amerikai, valamint európai motívumok is.
Richard Bonával az A38 hajó színfalai mögött beszélgettünk, azon a héten már a második koncertje előtt néhány perccel. Arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen tapasztalatai, motivációi és céljai vannak a világ egyik legtehetségesebb és legkeresettebb muzsikusának.

Nagy „Greg” Gergely: Bon appétit!

Richard Bona: Merci. Köszi. (közben jóízűen gulyáslevest kanalaz egy csészéből, keresztben az asztalon a basszusgitárja fekszik)

Greg: Kamerunban születtél és nőttél fel, most pedig New Yorkban élsz. Szédületes karriert futottál be. Hogyan kezdtél el zenélni és miért?

Bona: Azt nem tudom, miért… Valószínűleg azért, mert a nagyapám és az anyám is zenészek. Kb. két éves lehettem, amikor elkezdtem.
Greg: A szüleid támogattak ebben?

Bona: Az anyám és nagyapám igen. Mivel zenészek, csakis támogathattak. (újra kanalaz egyet)

Greg: Mi volt a legfontosabb hajtóerő számodra a zenélésben? Elszántság? Tehetség?

Bona: Talán mindezek együtt.

Greg: Esetleg szerencse?

Bona: Nem hiszek a szerencsében. Mindannyiunknak rendeltetése van. Ha csakis a szerencsénkben bíznánk, mi lenne a sorsunkkal? A tehetségben hiszek, amellyel együtt születünk. Ugyanakkor a tehetséget folyamatosan karban kell tartani, különben elvész. Foglalkoznunk kell vele, mivel az egy ajándék. Akármilyen tehetségesek is vagyunk, inkább ez számít, nem a szerencse.

Greg: Kik voltak a zenédre a legnagyobb hatással?

Bona: A legelső mindenképpen a nagyapám volt, akivel felnőttem. Miután megismertem a jazzt: Jaco Pastorius, Miles Davis, Chet Baker… Mindannyian több mint zenészek, jazz zenészek. Mindazt, ami hatással volt rám, amit megtapasztaltam, amit másoktól tanultam, most a saját zenémben próbálom megjeleníteni.

Greg: Hogyan emlékszel vissza azokra az időkre, amikor Párizsban éltél és zenéltél?

Bona: Nagyon jó volt! A zenének nincsenek határai, ez soha nem jelentett problémát számomra. Rengeteget utazgattunk az országon belül és kívül is. Nem játszottunk másféleképpen. A zene belülről fakad (a szívére mutat). Ez benne a jó. Túlmutat az emberi koncepciók dimenzióin. A zene sokkal inkább szellemi dolog, mint bármi más. Amikor zenélek, nem számít, hogy épp Lengyelországban, Angliában, Kamerunban vagy Oroszországban vagyok. Csak zenélek. Például amikor ismeretlen emberekkel játszom együtt, hamar barátokká válhatunk, a zene révén. De hogyha a városban találkoznék velük, mondjuk a metrón, lehet, hogy egymásra se néznénk. A zene az, ami azonnal összeköt. Mindenen túlmutat.

Greg: És hogyan történt mindaz, amikor New Yorkba költöztél?

Bona: Egyszerűen csak elutaztam oda. Elegem lett Franciaországból. Ha most elegem lesz New Yorkból, akkor valószínűleg onnan is elköltözöm. Én egy nagy utazó vagyok. De mindez nem köthető egyetlen konkrét szituhoz sem. Fel kell frissítenem az agyam és az ötleteim. Néha igenis utaznom kell. És ezt is csinálom.

Greg: De azért New York ideális hely egy jazz zenésznek, nem?

Bona: Persze. De nem hívom magam jazz zenésznek. Nem szeretem ezt a kifejezést. Én csak zenész vagyok. Nem kategorizálom magam így.

Greg: 1999-ben jelent meg az első szólóalbumod, a „Scenes From My Life”, amely Branford Marsalis szaxofonos támogatásával készült.

Bona: Igen, a Sony Columbiánál jelent meg, és most a Universalnál vagyok. Ott is két lemezem készült, majd a Universalnál is kettő. Azóta is támogatnak a lemezkiadók. Tudom, hogy nehéz a jelenlegi helyzet, de kiadók ide vagy oda, én mindig is zenélni fogok, akárhogy is lesz. Ez biztos!

Greg: Amióta megjelentél a nemzetközi zeneipar palettáján, megpróbáltak valaha is befolyásolni téged vagy a stílusodat?

Bona: Az elején megpróbálták, de később ez már nem fordult elő. A zenémmel hatással lettem másokra, és tudattam, én ezt akarom tovább folytatni. Azt hiszem, ezt megértették. Így nem gondolom, hogy bárki ismét befolyásolni szeretne, vagy megmondani, mit csináljak. Nyitott vagyok bármilyen új ötletre, de arra nem, hogy kiadói oldalról utasításokat kapjak.

Greg: Azt hallottam, hogy egyszer személyesen találkoztál Miles Davis-szel. Ez igaz?

Bona: Ez még Párizsban volt, egy fesztiválon.

Greg: Beszélgettetek is?

Bona: Nem. Csak ő szólt hozzám. Megkérdezte tőlem, hogy zenész vagyok-e, én meg azt feleltem, hogy nem.

Greg: Hogy-hogy?

Bona: Mindez nagyon gyorsan történt, kb. öt másodperc volt az egész.

Greg: És miért feleltél nemet?

Bona: Nem tudom. Én épp jöttem ki, ő meg épp ment be a mosdóba. Meglepődtem. Talán ha már láttam volna messziről, hogy jön, akkor felkészülök rá. Mindez nagyon gyorsan történt és voltam vagy húsz éves…

Greg: Szeretsz olyan dobosokkal együtt játszani, mint például Vinnie Colaiuta?

Bona: Vinnie Colaiuta? Igen! Jó barátom, nagyon jó dobos, jó zenész és nagyon türelmes ember.

Greg: A sajtó egy időben „afrikai Stingnek” aposztrofált. Mi a véleményed erről?

Bona: Szeretem Stinget! De az az igazság, ha valaki „afrikai Stingnek” hív, az engem abszolút nem érdekel. Szeretem, amit Sting csinál, de nem igazán látok hasonlóságot kettőnk között. Ez megint a média! Ha valaki basszusgitáros és énekes… Akkor már lehetnék „afrikai Paul McCartney” is.

Greg: Beskatulyázás?

Bona: Pontosan! De ez fordítva sohasem működik. Például, hogy Paul McCartney az „angol Bona”. Ezt nem mondják soha. Mindig csak egyoldalú a dolog. Vagy „afrikai Jimi Hendrix”… (mosolyog) Engem ez nem izgat, csak játszom a saját muzsikámat.

Greg: Visszakanyarodva egy kicsit a lemezeidhez és dalaidhoz. Douala nyelven énekelsz, de ugyanakkor improvizálni is szoktál?

Bona: Igen. (a basszgitárja felett kanalaz még egy kis levest)

Greg: Tudom, hogy a dalszövegeid rengeteg mindenről szólnak. Tulajdonképpen egy mesemondó vagy.

Bona: Igen, az vagyok! Az életről énekelek, mint bárki más. Olyan dolgokról, hogy szeretlek téged, olyan dolgokról, amelyek velem vagy valaki mással történnek, olyan dolgokról, amelyeket olvasok. Vagy a természetről: az erdőről, az óceánról. Magáról az életről. Mindarról, ami természetesen tör elő belőlem.

Greg: Ez már a hatodik alkalom, hogy itt jársz Budapesten. Hogy tetszik a város? Hogy tetszik az ország?

Bona: Már nem is tudom, hogy hányadik alkalom. De jártam itt jó párszor. Tetszik! Szeretem az országot, szeretem a kaját. Itt mindig gulyást eszem… (rámutat a tányérjára) Szeretem az embereket, a nagyszerű rajongókat! Persze nem ismerem az egész országot, de legutóbb voltam már Veszprémben, holnap megyek Szolnokra. Mindenütt jó volt eddig.

Greg: Ismered a világhírű magyar zeneszerzőket, zenészeket? Bartók Béla, Liszt Ferenc, Szabó Gábor, Zoller Attila. Még Joe Zawinul is osztrák-magyar…

Bona: Igen, igen. Zawinul magyar?

Greg: Részben, a nagymamája innen származik.

Bona: Ja, értem. OK. (kanalaz)

Greg: Mindig nagyon pozitívnak, vidámnak és optimistának tűnsz. Valósággal magaddal ragadod a közönséget, gyakran poénkodsz a színpadon, és jó a humorérzéked. Mindamellett született zenész vagy, egy igazi tehetség. Miből meríted ezt a rengeteg pozitív energiát?

Bona: Abból, hogy hálás vagyok, amikor meglátom a teremben az embereket, akik eljönnek és megnéznek minket. Hiszen bármi mást is csinálhatnának, ez fut át az agyamon. Emlékszem, amikor még gyerek voltam a nagyapám mindig azt mondta, hogy a közönség otthon is maradhatna, egészen mással is foglalkozhatnának, de eljöttek, ezért szórakoztatnunk kell őket. Elmehetnének moziba, nem lenne muszáj itt lenniük. Otthon is hallgathatnák a zenémet, mondjuk egy jó vacsora mellett.

Greg: Tehát alapvetően a közönségből meríted az energiádat? És ugyanez igaz fordítva is.

Bona: Igen, pontosan. És ez egy folyamatos dolog. Nagyon fontos a jó közönség! A közönségtől kapom az energiát.

Greg: Milyen basszusgitáron játszol most?

Bona: Egy öthúros Fodera Emperoron. (megmutatja, majd egy kiflibe harap)

Greg: Igaz, hogy a New York University-n basszusgitárt oktatsz?

Bona: (bólint, közben jóízűen eszik)

Greg: Akkor szólíthatlak Bona Professzor Úrnak?

Bona: Persze.

Greg: Milyen zenéket hallgatsz mostanában?

Bona: Mindenfélét: indiait, afrikait, jazzt… Nagyon sokfajta muzsikát.

Greg: És mit csinálsz akkor, amikor éppen nem zenélsz?

Bona: Én mindig játszom.

Greg: Vagy akkor alszol?

Bona: Igen.

Greg: Van valamilyen hobbid vagy kedvenc sportod?

Bona: Nincs semmilyen hobbim. Zene, zene, mindig…

Greg: A zenéért élsz?

Bona: Igen. Utálok minden más hobbit.

Greg: Mik a céljaid a közeljövőben?

Bona: Csakis zenélni, ez a célom. Minden reggel felkelni és késő estig játszani. Minden egyes nap csak muzsikálni…

Greg: Az „African Tale” című DVD-d legvégén rokonaid és ismerőseid felteszik azt a kérdést, hogy mikor térsz vissza a szülőfaludba, Mintába…

Bona: Majd amikor bevezetik az áramot! Akkor koncertezni fogok ott is. Ugyanis nincs áram. Csak rock ’n’ roll… Mindenki azt szeretné, hogy ott játsszak, de hát még mindig akusztikusan zenélnek, nekem meg szükségem lenne áramra… (mosolyog)

Greg: Hoztam neked egy kis ajándékot!

Bona: Mi az, gulyás?

Greg: Nem. Ez a világ egyik legjobb édes bora, 2000-es évjáratú 5 puttonyos Tokaji Aszú.

Bona: Édes? Csak édes bort iszom. Nagyon jó!

Greg: Persze nem gulyáshoz való, hanem desszert, édesség után.

Bona: Nagyon szépen köszönöm! (kezet fogunk) Köszi. (a tányérjából iszik)

Greg: Én is köszönöm az interjút! Még egy utolsó kérdés. Mit jelent a „Bisso Baba” című dalban az, hogy „mambo”?

Bona: A nyelvemen azt jelenti, hogy „dolgok”, „minden dolog”…

Greg: Köszi még egyszer! Nagyon várjuk a ma esti koncertet!

Bona: Jó szórakozást! (újra kezet fogunk) Üdvözlök minden rajongót, és üzenem nekik, hogy az élet szép!

Hálás köszönet Mester Miklósnak (SmartMusic) az interjú létrejöttéért, valamint a sok eddigi és elkövetkezendő felejthetetlen koncertélményért!

http://www.bonatology.com – Richard Bona hivatalos honlapja
http://bona.sting.hu – Richard Bona magyar rajongói honlapja
http://www.smartmusic.hu – SmartMusic honlapja