Groove-királyok a Millenárison

Ha mindent tudni akarsz a Medeski, Martin & Wood múltjáról, az MMW és John Scofield július 3-i, Millenárisbeli közös koncertjéről, valamint a zenekar terveiről, itt mindent elolvashatsz. Köszönet Gregnek!John Scofield és a Medeski, Martin & Wood (MSMW) zenéjére pontosan egy évtizeddel ezelőtt figyeltem fel. Az akkor megjelent és azóta már klasszikussá vált „A Go Go” című jazz-funk albumot azóta is nagy becsben tartom, s számtalanszor hallgattam végig, ámulva az energikus, fantáziadús és egészséges groove-okon. Nos, tavaly újra összeállt a formáció, és most először közös koncertturnéra indultak, amelynek egyik európai állomása, július 3-án Budapest volt.

A Medeski, Martin & Wood (MMW) néven elhíresült trió a ’90-es évek legelején a New York-i experimentális zenei mozgalomból nőtte ki magát. A tagokat (Anthony John Medeski, William Hugh Martin és Christopher Barry Wood) annak idején Bob Moses dobos mutatta be egymásnak. És milyen jól tette!

Az elsőként tradicionális jazz felállásnak tűnő billentyűs-dobos-bőgős trió muzsikájában már a legkevésbé sem mondható klasszikusnak. Sőt, zenei stílusuk egyszerűen meghatározhatatlan. Az „alternatív”, az „undergound” vagy a „free jazz” sem fedi le igazán azt, amit az elmúlt 16 évben a stúdióban és a színpadon együtt alkottak. Több mint egy tucat album és mintegy ezer fellépés után idén először látogattak el hazánkba, mégpedig a világhírű jazzfenomén – Miles Davis egykori zenésze – John Scofield gitárossal kiegészülve. Látogatásuk apropóját a tavaly megjelent „Out Louder” című közös albumuk adta. Míg az 1997-es lemezen a trió még Scofield kísérőzenészeiként szerepelt, 2006-ban már abszolút egyenrangú kvartettként dolgoztak együtt a brooklyni Shacklyn stúdióban. Itt mindössze egy hét leforgása alatt teljesen improvizatív jammelésekből született meg a végleges zenei anyag. Ennek az élménynek lehetett fül- és szemtanúja a teltházas Millenáris Teátrum közönsége.

Kreativitás, spontaneitás, aritmikus és atonális improvizációk, valamint sok-sok szóló – ezek jellemezték ezt a kivételes show-t. A koncerten Wood felváltva játszott 1963-as Fender Precision basszusgitárján, illetve nagybőgőjén. Az előadás elején a gordon húrjai közé függőlegesen egy dobverőt helyezett, és ezáltal földöntúli hangokat varázsolt elő a vonóval. Medeski szabályosan körülbástyázta magát négy hangszerrel: egy Hammond orgonával, egy Fender Rhodes-szal, egy Hohner clavinettel és egy Roland Junoval. Fantasztikus kíséreteivel és szólóival minden egyes dalban megcsillogtatta tehetségét, gyakran állva, fejmagasságból indított ütéseket mérve a billentyűkre. Hihetetlen volt! Martin szerkóján (Ludwig dobokon és Zildjian cineken), valamint számtalan perkás hangszeren mutatott be különféle varázslatokat, előszeretettel használva a cowbelleket is. Scofield a már trademarkjává vált Ibanez AS200-asát nyűtte hol ujjal, hol pengetővel. Tipikus torz soundja és eszméletlen futamai, valamint effektpedáljai (rögzítés, lejátszás, visszafelé játszás) gyakori alkalmazása mesterien ötvöződött a trió olykor feszes és stabil, máskor a szétesésig lazuló alapjaival.

Izgalmas volt megfigyelni a bandatagok egymás közötti kommunikációját, amely szerzeményektől függően szinte a nullától egészen a maximumig terjedt. Az első néhány nóta alatt mindenki abszolút „magában” muzsikált. Ennek éles ellentétje volt az emlékezetes gitár-orgona párbaj, ahol a legintenzívebb érzékszervi és spirituális kontaktus volt jelen. A közönséggel való verbális kapcsolattartás mindössze az utolsó előtti szám végére korlátozódott, amikor John Scofield szólt néhány keresetlen szót az egybegyűltekhez.

A repertoár (ld. legalul) arányosan vegyítette az új album, a korábbi MMW és Scofield szerzeményeket, melyek közé egy lírai Beatles („Julia”) és egy húzós Cream („Sunshine Of My Love”) feldolgozás is bekerült. A koncertteremben zenészekből és celebekből a nézőtérre is jutott, többek között jelen volt az LGT 50%-a (Presser Gábor és Somló Tamás), az egykori megasztáros Gál Csaba „Boogie”, a dobos Borlai Gergő, és a színművész László Zsolt.

Érdekességképp megemlítendő, hogy az MMW, ez az innovatív kultusz-zenekar 1998-2005 között a neves Blue Notes Records-szal állt szerződésben, majd nemrég megalapították saját kiadójukat az Indirectot. A tagok nyilatkozatai alapján a barátság és a zeneiség elválaszthatatlan kettőst jelent életükben: „Kezdetben, csakúgy, mint most is, a megérzéseinkre hagyatkoztunk. Természetes kapcsolat áll fenn közöttünk emberileg és zeneileg is. Csupán hagyjuk, hogy a dolgok abba az irányba haladjanak, amerre jól esik.” – mondja Chris Wood basszista. A billentyűs John egyébként remek szakács, a dobos Billy ügyes ezermester és elismert képzőművész, míg a bőgős Chris a banda könyvelője. Idei következő dobásuk egy gyereklemez felvételeinek befejezése és megjelentetése lesz, „Let’s Go Everywhere” címmel, amelyen saját csemetéik is dalra fakadnak majd.

Setlist:
Hanuman > Bass Solo > Cachaca > Little Walter Rides Again > Down The Tube (Improv) > Southern Pacific > Miles Behind > A Go Go > Julia > Chank > Sunshine Of Your Love