”Ma már nem elég csak dobosnak lenni” – INTERJÚ BALÁZS ELEMÉRREL

A szombathelyi Symphonia kávézóban meglehetősen nagy a nyüzsgés, hiszen a felette lévő Bartók Teremben éppen most zajlik az első szombathelyi jazzfesztivál. Egy szusszanásnyi szünetet használtunk fel arra, hogy Balázs Elemérrel szót váltsunk, egy kicsit róla, egy kicsit a jazzről, de főként a dobokról, a dobolásról.– Tudjuk, hogy már hat éves korodtól püfölted a tányérokat, már akkor dobosnak készültél. Ne térjünk erre ki, hiszen ez már olvasható volt rólad. Muzsikus családból származol, az érdekelne igazán, hogy a család hogyan viszonyult ahhoz, hogy te dobos lettél?

– Muzsikus családból származom, de senki nem játszott ritmushangszeren, hanem dallamhangszereken: zongora, klarinét, hegedű. Észrevették, hogy kezem-lábam állandóan mozog, és ehhez van tehetségem, és ekkor beírattak zeneiskolába, és elkezdődött.

– Te nem is akartál soha más lenni, csak dobos?

– Az elején csak dobot tanultam, aztán a kötelező zeneelméletet, szolfézst, tehát meg kell ismerni a dallamrészét is. Amikor a konziba felvettek, akkor tanultam zongorázni is, és nagy előszeretettel gyakoroltam a zongorán és szerettem volna komolyabb szintre vinni, de két hangszerre egy bizonyos szint után már nem lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz odafigyelni. Egy picit elhanyagoltam a zongorát…

– Lehet, hogy mindannyiunk örömére, mert szegényebbek lennénk egy kiváló dobossal.

– Volt hozzá tehetségem, és lehet, hogy lett volna értelme zongorázni.

– Lehettél volna olyan jó zongorista, mint amilyen dobos?

– Elképzelhető.

– Maradjunk azért a dobnál! Mi a jó dobos ismérve, hol kezdődik a jó dobos fogalma, függetlenül a műfajtól?

– Én jazzdobos vagyok, beszéljünk a jazzről! Egyszerű a dolog: manapság már nem dobosnak kell lenni, mert ez a szó csak annyit jelent, hogy te éppen ezen a hangszeren játszol, de egy dobosnak zenésznek kell lenni, ami azt jelenti, jelenti, hogy ugyanúgy dallamokkal kell foglalkozni, nem csak a ritmussal. Akkor lehetsz nagyon jó dobos, ma a huszonegyedik században, ha nem csak dobos vagy. Nem elég, ha az ember csak dobol. Talán nem véletlen, hogy zongoráról is beszéltem, mert komponálni kell, számokat kell csinálni, meg kell hallani, hogy milyen harmóniákat játszanak a szólisták, milyen dallamíveket.

– Ad abszurdum ez azt is jelenti, hogy te olyan dalokat komponálsz, amelyek nem kifejezetten dobra vannak írva, tehát magát a harmóniát komponálod meg?

– Persze, nekem rengeteg kompozícióm van, többnyire az első és a második lemezemen. Szóval ez a szó már, hogy dobos, nem elég. Zenész. Mindenhez kell érteni. Rengeteget fejlődsz tőle, ezt észreveszi a közönség is, a zenésztársak is, ha nem csak dobos vagy.

– A legnagyobb nevektől tanultál, akkor én is azt mondom: zenésznek lenni.

– Tizennégy évesen játszottam először Szakcsi Lakatos Bélával és Babos Gyulával, hamar a mély vízben voltam.

– Voltak is bizonyos konfliktusok ott.

– Igen, mert nagyon sok zenekarban játszottam, és nem akartam senkit megsérteni, hogy nem érek rá vele játszani, és emiatt voltak bizonyos nézeteltérések.

– A fociban azt mondják, hogy a kapusok egy kicsit lököttek, a zenészek viszont azt mondják, hogy a dobosok azok. Ezt vállalod?

– Olyannyira, és ez egy kicsit cáfolat is, hogy a jazz-zenészek között mindenki lökött, ebből a sorból már nem lóg ki a dobos. Ehhez a műfajhoz egy picit lököttnek kell lenni, na most lehet, hogy a dobosok egy kicsit még lököttebbek…

– Sokat gyakorolsz?

– Az effektív gyakorlásra gyerekkoromban tettem szert. Egy dobosnál nagyon lényeges, hogy magadévá tegyél olyan technikai dolgokat, amit ha kigyakorolsz, nem felejthetsz el. Ezt edzeni kell, de hála Istennek úgy alakult, hogy elég sokat játszom élőben, produkciókban, és sokszor nincs arra idő és erő, hogy elővegyem a hangszert, és edzést végezzek, mert azért ezek nagyon sokat kivesznek belőlem. Az az igazi jó edzés, ha állandóan benne vagy és játszol. Nálam már ez a gyakorlás.

– Most jött ki a harmadik lemezed.

– Ez egy érdekes dolog. Nagyon szerettem már gyerekkoromban is a magyar slágereket, ugyanis nagyon szép dallamok, és nincs nagy különbség egy amerikai standard és egy magyar Karády vagy Cserháti Zsuzsa vagy bármilyen régi magyar szerzemény között. Nos, ezekből a számokból csináltam jazzfeldolgozást, két tenorszaxofon, Dresch Misi és a Tűzkő Csaba, az Egri Jancsi bőgőzik és a Juhász Gábor gitározik. Ez egy száz százalékos jazzlemez, olyan ismert számokkal, mint a Nincs kegyelem, a Mindig az a perc a legszebb perc, a Boldogság és én, a Hosszú az a nap, szóval ilyenekkel.

– Végezetül, hiszen egy szakmai lapról van szó: milyen dobon játszol, milyen verőket használsz, mikkel dolgozol?

– Véglegesen megtaláltam azt a hangszert, ami életem végéig velem marad. Nagyon sok dobom volt, voltam a Premiernél szerződésben két évig. Csinált nekem az öreg Dubán Dezsőnek a fia egy mesterhangszert, ami egy igazi jazz-set, 18-as nagydob, 12-es, 13-as a két felső tam, 14-es az alsó, tehát igazi jazz-set, és nekem ez tökéletesen megfelel. Most a Csibivel kötöttünk egy szerződést, ahol megjelent a saját nevem alatt álló verő, ami 3-as és az a neve, hogy jazz swing, tehát kimondottan ilyen könnyed jazz-zenére használható verő, ezt használom, és Paiste tányérokat. Egyébként most vagyok tárgyalásban velük, úgy tűnik, hogy kötünk egy szerződést, mert ott is megtaláltam azt, ami az enyém. Van egy kúp nélküli 20-as flat ride-om, van egy 602- es, egy nagyon régi formula szegecselve, és van egy bronz 502-es lábcinem. Ezekkel tökéletesen meg vagyok elégedve, és ez az én soundom.