Tommy CAMPBELL

Az idei ceglédi Dobos Gála sztárvendége Tommy Cambell volt, aki már nem első alkalommal látogatott el hazánkba. A világ leginvenciózusabb jazzdobosaként emlegetett Cambellt László Attila zenekarának vendégművészeként ismerhette meg közelebbről a hazai közönség. A több évre visszanyúló munka és baráti kapcsolatoknak köszönhetően Tommy otthonosan mozgott a hazai zenészek között. Közvetlen barátságos magatartását példázza, a Dobos Magazin számára adott interjú, amire a Dobos Gála másnapján egy csendes vacsora közben került sor.– Milyen a benyomása a magyar dobos „elit” produkcióinak láttán?

– Valójában felemásak az érzéseim, de ez szinte minden alkalommal, hasonló véleményen vagyok, amikor ilyen jellegű rendezvényeken veszek részt, bárhol a világban.

– Kifejtené bővebben, hogy mire is gondol pontosan?

– Nos, szinte általános tendencia, hogy a hasonló megmérettetések alkalmával nagyon jó technikai felkészültséggel rendelkező dobosokkal találkozom, akik tele vannak bizonyítani akarással és tudásuk legjavát akarják megmutatni a közönségnek, kizárólag a gyorsaságra és a hangerőre támaszkodva. Bizonyos szempontból meg tudom érteni őket, mert húsz évesen engem is hasonló dolgok motiváltak, de idővel rájöttem, hogy a sebesség és a hangerő eltereli a figyelmet a dobolás igazi lényegéről. Visszatekintve akkori önmagamra ma már tudom, hogy mennyi időt fecséreltem el feleslegesen a gyors és látványos figurák kigyakorlására, ahelyett, hogy a groove lényegét próbáltam volna már akkor is megtalálni a dobolásban. Néhány idősebb muzsikus engem is figyelmeztetett, de természetesen én sem hallgattam rájuk.

– Ha a mostani tapasztalatai birtokában újra kezdené a dobolást másképpen állna hozzá?

– Mondhatom, hogy igen. Fontosnak tartanám a technikai elemek elsajátítását, de sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék a groove dobolásra. A gyorsaság a precizitás függvénye. Ha valaki rendszeresen gyakorol odafigyelve a helyes ütéstechnikára nincs rá szüksége, hogy a gyorsaságának a fejlesztésével is foglalkozzon. Az erőlködés csak görcsösséget okoz, amit nagyon nehéz a későbbiekben leküzdeni.

– Általános vélemény szerint a groove „megszólalása” egy bizonyos életkorhoz is kapcsolható.

– Ez csak részben igaz. Azért alakult ki ez a fajta szemlélet, mert a fiatal dobosok többsége a sebességre koncentrál és nem a groove-ra. Ha a groove lenne a fontos a számukra már nagyon fiatalon képesek lennének megszólaltatni mindazt, amit csak úgymond „érett” korban tudnak a dobok mögött. Számtalan nagyon tehetséges fiatal dobost tudnék említeni – bármilyen műfajban –, akik érett dobolásuknak köszönhetően világsztárokkal készítenek lemezeket és koncerteznek együtt. Roppant fontos, hogy annak ellenére, hogy mások dobolását hallgatjuk, ami valóban elengedhetetlen a fejlődés szempontjából, próbáljuk megőrizni az egyéniségünket. Japánban, ahol jelenleg élek hihetetlenül népszerű a mainstream jazz. Megszámlálhatatlan Tony Williams klón található japán szerte, akik még külsőleg is megpróbálnak hasonlítani rá.

– Magyarországon keveset hallunk a japán dobosokról, de Akira Jimbo-t nagyon is jól ismeri a hazai dobos társadalom.

– Akira Jimbo a világon egyedülálló képességű zenész. Többször láttam már élőben őt és minden egyes alkalommal lenyűgözött a produkciója. Hihetetlenül szerteágazó és precíz amit csinál. Igazi egyéniség, aki egy különleges színfolt a dobosok között. Egyedül képes olyan produkciót létrehozni, amelyre adott esetben csak egy komplett zenekar lenne képes. Érdekes dolog ez, mert ha csak magunknak dobolunk könnyen az előbb említett irányba haladhat a fejlődésünk. Roppant fontos, hogy minden lehetőséget kihasználjunk a közös zenélésre, amely csak az utunkba kerül. Az ember az igazán fontos tapasztalatokat csak egy zenekarban ülve tudja elsajátítani. Mondhatom, hogy szerencsés vagyok mivel olyan muzsikusokkal volt szerencsém együtt játszani, mint Dizzy Gillespie, Sonny Rollins vagy a Manhattan Transfer. A velük eltöltött közös munka többet jelentett számomra zeneileg, és emberileg is, mint bármennyi gyakorlás a négy fal között. Hálás vagyok a sorsomnak, hogy ilyen lehetőségekhez juthattam.

– A világban már számtalan helyen járt, számtalan muzsikussal dolgozott együtt. Az ilyen közös zenélések alkalmával befolyásolják-e az idegen kultúrákból érkező zenei hatások?

– Számtalan esetben volt rá példa, hogy nagyon különleges zenei környezetben kellett dobolnom, de igyekeztem megőrizni azt a fajta stílust, amit képviselek. Úgy gondolom, hogy annak köszönhető, hogy ilyen sok helyre kapok meghívást, hogy egy konstans zenei színvonalat képviselek. Tudat alatt rám is biztosan hatnak bizonyos motívumok, dallamok de tudatosan nem törekszem ezek használatára. Nem lenne szerencsés, ha minden külföldi utamról hazatérve egy új dobolási stílusban folytatnám. Számomra sokkal nagyobb kihívás, hogy a saját stílusomat képviseljem egy szokatlan zenei környezetben. Az igazán érdekes dolgok az ilyen fúziókból születnek.

– A saját felvételei elkészítésekor hogyan és milyen behatások alapján ír dalokat?

– Gyermekkorom óta a zenében élek. Nagyon erős zenei gyökereket hoztam magammal a családomból, melyek a mai napig meghatározzák a zenei gondolkodásmódomat. Aki komponált már valaha, tudja, hogy parancsszóra nem lehet. Persze sokan komponálnak – bevallva, vagy sem – kényszerűségből, ami a figyelmes hallgató számára rögtön érezhető. Igazán őszinte és eredeti dolgok soha nem a kényszer hatására születnek. Az én dalaim is olyan alkalmakkor születtek, amikor éppen semmi fontos dologra nem kellett koncentrálnom és a közvetlen környezetemre és a magamra tudtam koncentrálni. Persze ez nem azt jelenti, hogy ilyenkor azonnal elkészülnek a dalok, nem. Vannak olyan szerzeményeim, melyeket folyamatosan csiszolgatok és amikor ihletet érzek magamban foglalkozom velük. Mivel nagyon sok felkérés érkezik hozzám, melyeknek igyekszem eleget tenni nagyon ritkán van időm komolyan foglalkozni a saját gondolataim dalba öntésével.

– Gondolom már sokan kérdezték öntől, hogy miért él Japánban?

– Igen tényleg sokan érdeklődtek már e felöl, bár nem olyan régen – két éve – költöztem Japánba. Valójában a feleségem miatt, aki japán származású. Napjaink globalizált világában már igazából nincs jelentősége, annak, hogy az ember melyik földrészt és melyik országot választja otthonául. Magyarországra most Japánból érkeztem, de innen tovább Kaliforniába utazom, onnan pedig vissza Európába Franciaországba. Ebből is látható, hogy folyamatosan úton vagyok. Nincs jelentősége, hogy hol lakom. Magyarországtól Japán ugyanolyan távol esik, mint mondjuk Los Angeles. Az internetnek köszönhetően bárhol a világban elérhető vagyok így a koncert és a lemezfelvételek szervezése sem köt helyhez.

– Ha ilyen sokat van úton nem kis gondot okozhat a dobok beszerzése.

– Közel sem akkora probléma, mint az elsőre látszik. Van egy hangszerem Angliában, Japánban kettő és Amerikában is kettő. A cintányérjaimat mindenhová magammal viszem, ha pedig verőkre van szükségem csak felhívom a gyártómat és oda küldetem vele ahol éppen vagyok, vagy ahová érkezem. Ez csak elsőre tűnik bizarrnak, de valójában roppant egyszerű az egész.

– Nagyon sokat oktat többek között a Berklee Music School-ban is. Hogyan tudja összeegyeztetni ezt a sok felkéréssel?

– A Berklee az egyik legfontosabb dolog az életemben. Fontosnak tartom, hogy a fiataloknak átadjam azt a tudást és tapasztalatot, melyre szert tettem. Sokszor ütközik nehézségekbe a szervezés, de a Berklee szinte mindig elsőbbséget élvez. Volt rá eset, hogy Sonny Rollins-szal turnéztam és a turné vége felé elkapott a bárányhimlő. Sonny amikor meglátott azonnal frászt kapott: Hogy nézel ki kérdezte – amikor bejött a szobámba. „A koncertekkel ne is törődj, majd dob nélkül játszunk, az fontosabb, hogy meggyógyulj.” Azonnal haza utaztam. Másnap csörgött a telefon azt gondoltam, hogy Sonny hív, hogy mi van velem, de tévedtem. Az igazgatóm volt a Berklee-ből. Sértődött hangon felelősségre vont, hogy miért nem megyek tanítani, ha már egy napja otthon vagyok. Kérdeztem, honnan tudja. Az egyik tanítvány előző nap látott a repülőtéren és ma kérdezte tőle miért nem tartok órát. Közöltem vele valóban hazajöttem, de bárányhimlős vagyok. Azt válaszolta nem érdekli, ha a hallgatók azt akarják, hogy tanítsak akkor igenis igenis tanítanom kell. Mit tehettem erre fogtam magam és lázasan bementem és tanítottam.

– Valóban nem mindennapi teljesítmény.

– Ez a történet azóta anekdotává vált a Berklee-ben és azóta szinte minden új évfolyam hallgatóinak el kell mesélnem részletesen a történetet. Valójában jól eső érzés, hogy ennyire fontosnak tartják a fiatalok, hogy foglalkozzam velük. Számomra ez sokkal nagyobb elismerés, mint bármilyen rangos újságban olvasható dicsérő kritika.

– A tegnapi koncerten igen makacs lábizom húzódással bajlódott, gyakran fordul elő önnel ilyesmi?

– Sajnos egyre gyakrabban, de igazából nem tudom az okát. Este teljesen egészségesen lefekszem, reggel pedig már alig tudok kiszállni az ágyból. A barátaim viccesen a feleségemet szokták okolni az ilyen esetekben, de valójában nem tudom minek köszönhetőek ezek az izomhúzódások. Remélem a közönség nem érzett meg semmit ebből.