Az első dobkiállítás

Soha nem voltam hivatásos zenész, mégis úgy alakult, hogy életem nagyobbik felét egy hangszer bűvöletében töltöttem. Ennek a – most már több mint harminc évnek – történetei közül mesélek egyet.   

1970-ben tanulmányaimat Budapesten folytattam. Már az első hetekben feltérképeztem a dobkészítőket és a hangszerboltokat. Ez akkoriban három vonalon futott: az állami hangszer-kereskedelem a „Triál” boltjaiban, a szövetkezeti a „Kozmosz” hangszerkészítő és javító üzleteiben, míg a kisipari dobkészítés a különböző kézműves műhelyekben, melyek közül Dubán Dezső és Medveczky Antalné voltak a jelentősebbek. Ezek az üzletek, műhelyek elég távol estek egymástól, így felosztottam a tere- pet, hogy időről-időre mindenhová eljussak, és begyűjtsem a friss információkat. Gyorsan rájöttem, hogy a KGST-n belüli elosztásos rendszer szerint nekünk be kell érni a csehszlovák és keletnémet hangszerekkel, és ha néha felbukkan egy Premier az azért lehetséges, hogy a magyar dobosoktól sem vonják meg az álmodozás esélyeit. A Kozmosz hangszerjavító üzletekben – ahol az „Elite” dobfelszerelések készültek elsősorban szovjet exportra – bizományi értékesítéssel is foglalkoztak, ezért itt pergőbb volt az élet. Külföldről hazatért zenészeink dobfelszereléseinek egy része itt kötött ki egyegy Rogers vagy Ludwig képében, szimbolikusan és valóságosan is magukba zárva a tengerentúl levegőjét. Sok „kisdobos” döngte körül ezeket a hangszereket. Naponta eljártunk megnézni, hogy megvan-e még – mintha nem lett volna mindegy, hiszen úgysem volt rá pénzünk.

Jobb híján felállítottam egy teóriát: Miért sóvárgok én más levetett szerelése után? „Odakint” ez már egy 5–6 éves modell, hát nem az a legérdekesebb, ami most került le a tervezőasztalról? A New Musical Express c. folyóiratban találtam egy Ludwig hirdetést és mellette két sort, amivel katalógust lehet kérni. Feladtam a levelet és vártam. Két hónap telt el. Már lemondtam róla, hogy működik a rendszer, amikor a postás egy reggel akkora csomagot tett a ládába, hogy nem lehetett rácsukni a tetejét. Szertartásosan bontottam fel a vastagra kitömött zacskót, melyben katalógusok, kották, poszterek, matricák és sztárok fotói voltak. Hetekig nézegettem. Azután megszereztem a Premier címét, majd a Sonorét, a Rogersét, a Slingerlandét és így tovább…

Csináltattam egy negyven fiókos szekrényt, melyben a cégekkel való levelezést és a tőlük kapott katalógusokat rendszereztem. 1978-ra már egy akkora anyag gyűlt össze, amiről úgy gondoltam, hogy egy összehasonlító-elemző munkára is alkalmat kínál, s a végeredményt érdekes lenne egy kiállítás formájában közönség előtt is bemutatni. A katalógusokon kívül szinte semmim sem volt, mégis – barátaimmal együtt – óriási lelkesedéssel fogtunk a munkához. A helyválasztás a ceglédi Kossuth Múzeum három egymásba nyíló időszaki kiállítótermére esett. A téma – az egyetemes dobtörténet – a fiatalos hév számlájára írhatóan nagy falat volt. Saját anyagom nem lévén a hangszereket a legképtelenebb mutatványokkal és a ceglédi múzeum kapcsolatai révén tudtuk összeszedni. Harci dobok a Hadtörténeti Hadtörténeti Múzeumból, Afrikai, Ázsiai, Óceániai ütőhangszerek a Néprajzi Múzeumból, de segített a Zenetudományi Intézet, több kisebb múzeum, zeneiskola és magánszemély is.

Egyedi tárlókat, vitrineket terveztünk, melynek ára még házilagos kivitelezésben is több volt, mint a múzeum éves költségvetése. Végül egyéves előkészítő munka eredményeként 1979 júniusában Gonda János elismerő szavaival megnyílt a Dob története c. kiállítás, mely számtalan tárgy és fotó segítségével kísérelte meg bemutatni az emberiség legmisztikusabb hangszerének fejlődését az őskortól napjainkig. A kiállítás zenei illusztrátora az akkoriban még nagyon újnak számító Kovács- Kőszegi-Jávori dob-show volt. A produkcióra nem a kiállítóteremben, hanem a Kossuth Művelődési Központ színpadán került sor. A három dobos produkciója a közönséget annyira magával ragadta, hogy több ráadásra is sor került. Két héttel később lejött a kiállításra a Magyar Televízió „Fiatalok órája” c. műsora Déri János vezetésével. Lehozták és megszólaltatták a műsorban a dob-show szereplőit és Dubán Dezső hangszerkészítő mestert is. A kiállítást három hónap alatt hétezer ember nézte meg.