„A belső szólalást szeretném átadni.”  – Interjú Herpai Sándorral

Vitathatatlan, hogy a magyar dobos szakma egyik legkiválóbb egyénisége Herpai Sándor. Mivel önálló riportot nem olvashattunk róla, hiányt pótlandó ez az interjú. Íme egy rövid keresztmetszet pályájáról, dobolásról vallott nézeteiről.– Hogyan és mikor kezdtél dobolni?

– Ha jól emlékszem az első gimnázium után. Volt egy osztálytársam, aki dobolt. Egyszer elmentem hozzá, leültem a hangszere mögé. Nagyon jó érzés volt ott ülni. Azt mondtam: nekem itt a helyem! Előtte már egy ideje gitároztam, s addig semmilyen vonzódásom nem volt a dob iránt. Tulajdonképpen így kezdődött, s rögtön neki is álltam dobot tanulni.

– Kik voltak a tanáraid?

– Először klasszikus dobot tanultam Schwarcz Jánosnál, aki az Operában volt ütős. Ezt a klasszikus dobolást én nem nagyon szerettem, de arra jó volt, hogy megtanultam kottát olvasni. Ezután Kovács Gyula magántanítványa lettem, s onnan egyenes út vezetett a jazzkonzervatóriumba.

– Beszéljünk egy kicsit a zenekaraidról!

– Első zenekarom a Hétfő együttes volt, ahol már együtt játszottam Lerch Istvánnal, akivel aztán szinte egész életünkben együtt muzsikáltunk. Ebből lett a V-73, majd a V’ Moto-Rock.

– Maradjunk még egy kicsit a V-73- nál, hiszen – ha jól tudom – nem hogy lemez, de még rádiófelvétel sem készült soha a zenekarral.

– Akkoriban ez egy progresszív irányzat volt, klasszikus feldolgozásokat játszottunk az Emerson, Lake & Palmer mintájára. Nagy sikereket arattunk ezzel a zenével, sok turnén játszottunk. Egy színpadon zenéltünk az LGT-vel és az Omegával. Kb. három évig működött a zenekar a fiatalokra jellemző lángolással, elszántsággal. Sajnos valóban semmilyen felvétel nem készült a zenekarral. Akkoriban a Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója Erdőss Péter volt. Ő a mi zenénkre azt mondta: „Nem erre… a magyar.” Ezzel el volt intézve a zenekar sorsa.

– A következő zenekarod a V’ Moto- Rock volt. A rádióállomások a mai napig játsszák a számaitokat, már egy újabb generáció ismeri meg a zenéteket.

– A V’ Moto-Rock nagyon bohém zenekar volt mind a fellépésekkor, mind a fellépések után. Sok kellemes emlékem fűződik a csapathoz. Hat vagy hét lemezt készítettünk, s majdnem mindegyikről voltak slágerek. Ezenkívül – bár ezt kevesen tudják – énekesnőknek is készítettünk lemezeket. Pl. Kovács Katinak is, amit szívesen ajánlok mindenkinek. Nagyon szép zene ez, a Demjén nagyon jó szövegeket írt hozzá, érdemes meghallgatni!

– Sajnos a V’ Moto-Rock már több éve nem létezik. Kikkel zenéltél ezután?

– Megalapítottam a saját zenekaromat a Barbarot Cziránku Sándorral. A Jorgosz énekelt, a Zsoldos Tomi volt a basszusgitáros, a végén pedig a Lengyelfi Miki. Elég érdekes zenei világot képviseltünk, fantasztikus disszonáns zene volt ez.

– A ritmusképletek sem voltak megszokottak.

– Sok páratlan ritmikájú számunk volt, sőt volt úgy is, hogy mind a hárman – mert ugye trió felállásról van szó – más metrumban zenéltünk. A basszusgitár 5/4-ben, a szólógitár 7/4-ben, a dob pedig 4/4-ben. Abszolút rend volt a zenében csak mondjuk 34 ütemenként találkoztunk egyszer, de közben őrületesen lüktetett az egész. Alapvető elképzelésem, hogy új zenét nem lehet új ritmusok nélkül alkotni. Jönnek az új megfejtők, új „hangképeket” hoznak, a világ állandóan változik, de a ritmus az változatlan, általában 4/4 megy. A különböző ritmusok keveredése által a Barbaro különbözött a többi zenekartól.

– Volt egy olyan korszakod is, amikor a Neotonban játszottál.

– Ez akkor volt, amikor a Neoton kétfelé szakadt. Felkért engem a Csepregi Éva féle rész, hogy muzsikáljak velük. Örömmel vállaltam, mert ilyen zenét még sosem játszottam. Egyébként nem volt könnyű. Nagyon sokáig kellett azon vacakolnom, hogy tudnék ebben a zenében megmozdulni, valamit beletenni magamból úgy, hogy ne legyen kirívó, amit játszom, de mégis én legyek. Jól éreztem magam a zenekarban, szerettek és megbecsültek a zenésztársaim.

– Olyannyira, hogy még szólózni is engedtek a koncerteken.

– A dobszóló nálam egy érdekes dolog, ugyanis igazából nem tudom, hogy mit csinálok, nincs ez előre kitalálva. Van viszont egyfajta dramaturgiai felépítése, két-három olyan pontja, amihez el akarok jutni. Azt hiszem fontos a belső késztetés. Visszatérve a Neotonra, volt egy nagyon jó sztori a dobszólóval kapcsolatban, amit szeretnék elmesélni. Egyik alkalommal a koncert végén odajött hozzám Csepregi Éva és azt mondta: „Sanyikám, ez a mai dobszólód nagyon jó volt.” Azon gondolkodtam, hogy a fenébe tudja az Éva megállapítani, hogy most jól vagy rosszul doboltam. Értetlenül néztem rá, de aztán rögtön meg is magyarázta: „Tudod, nemcsak a hajamat tudtam megszárítani, hanem ki is festettem magam a dobszóló alatt.” Ha… ha… ha…

– Ejtsünk pár szót a P-Mobilról is, ahol jelenleg játszol.

– Koruk ellenére fiatalokat megszégyenítő lelkesedéssel állnak színpadra, és halálosan komolyan veszik, amit csinálnak. Úgy tapasztaltam a koncerteken, hogy ezt a közönség is érzi.  Nagyszerű muzsikus társakkal játszom együtt, mint például Póka Egon, akinek olyan fantasztikus hozzáállása van a zenéhez, amiből én nap mint nap merítek. Egy szóval nagyon jó a csapat.

– A zenekarok után beszéljünk a dobolásról. Köztudott, hogy két legendás szerelésed van egy Gretsch és egy Rogers.

– A Gretsch dobom mindenféle szinten számomra a „DOB”. Annak idején Martonosi Gyuri barátommal közösen operáltuk be Magyarországra. Hát nem volt egyszerű feladat az biztos. Furatlanul kértem a dobokat. Akkoriban elintézni, hogy a Gretsch nekem ezt a hangszert legyártsa, és megkapjam, elég komoly tortúra volt. Martonosi Gyuri hihetetlen türelemmel és szorgalommal segített. Nyolc hónap alatt sikerült megszerezni ezt a hangszert. Ez a dob olyan, hogyha a közelébe érek végem van. Érzem, hogy beremegek tőle, mert olyan a hangja. Nagyon szeretek rajta játszani.

– Istanbul cintányérok elkötelezett híve vagy mint endorser.

– Számomra ez szintén jó találkozás volt. Az Istanbul cintányérok a Gretsch dobbal együtt nekem nagyon megfelelnek, nem is változtatnék rajta. Mielőtt endorser lettem már hallottam a márkáról. A szegedi Csermák Hangszerbolt hozta be Magyarországra, ők kerestek meg, hogy játsszak ezeken a cintányérokon. cintányérokon. Hogy pont rám esett a választásuk hatalmas megtiszteltetésnek érzem. Nincs két egyforma hangzású tányér, hiszen ezek mind kézimunkával készült, egyedi darabok. Öröm rajtuk játszani, és képviselni ezt a márkát.

– Hogyan gyakorolsz mostanában?

– Számomra a gyakorlás a szabadidő hasznos eltöltése. Amikor elvégzem a napi dolgaimat, egyenes út vezet a szobámba, ahol fel van állítva a Rogers dobfelszerelésem. Leülök, dobolgatok, jól érzem magam. Bekapcsolok valamilyen zenét, játszom rá, ha valami megtetszik belőle, akkor azt leszedem. Van egy csomó dobos videó kazettám, azokat szívesen nézem. Mikor kezdő dobos voltam, tulajdonképpen el voltunk zárva a világtól. Amerika nagyon messze volt. Borzasztóan furcsa dolog, de én „féltem” ezektől a sztár dobosoktól. Tehát, amikor kimondtam egy olyan nevet, mint pl. Elvin Jones – aki egyébként a legnagyobb hatással volt rám – valósággal féltem tőle. Nem tudom elmagyarázni, hogy miért. Amikor később lehetőség volt rá, szereztem doboktató kazettákat. Nem is elsősorban azt akartam látni, hogy az illető hogyan dobol, hanem hogy „beszéljen hozzám”. Tehát arra arra a részére voltam kíváncsi, s vagyok ma is, ami a személyiségükből árad ezeknek a zseniknek.

– Kikre gondolsz konkrétan?

– A teljesség igénye nélkül, említhetném Peter Erskine-t, Steve Smith-t, vagy Vinnie Colaiutát.

– Itthon is vannak ilyen egyéniségek?

– Nincs különbség, itthon is vannak ugyanolyan tehetségek, nyomulnak az új dobosok és elképesztő dolgokat játszanak, mint ahogy annak idején, amikor én voltam tizenvalahány éves, én is elképesztő dolgokat játszottam, annak az időszaknak a fényében.

– Sokan megkeresnek, hogy taníts?

– Igen megkeresnek, de én nem akarok tanítani. Szerencsére ezt helyettem sokan megteszik. Én ha tanítanék, azt hiszem zenélni tanítanám az embereket, hogy pl. mitől szólal meg a zene. A belső szólalást szeretném átadni. Nemcsak úgy lehet dobot tanulni, ha egyedül üti a dobot az ember, hanem más hangszeressel együtt muzsikálva is. Nem véletlen, hogy pl. Miles Davis keze alól több híres zongorista, gitáros, és dobos került ki, s nekem ez példaértékű.