Meinl Raker,a kemény műfaj hangja

Ha valaki megfigyelte volna, hogy milyen céltudatos munka folyik a Meinl cég háza táján, akkor nem csodálkozna azon a hatalmas fejlődésen, amely az utolsó években megfigyelhető. A valamikori „öreges” szemléletet felváltotta a mindig újat keresés és ma már az amatőr szinttől a profiig jó minőségű hangszereket, gyártanak – nem utolsó sorban bárki számára hozzáférhető áron.A Custom-Shop és az Amun szériák, nyújtotta tapasztalat kedvező kihatással volt az olcsóbb típusokra is, minőségük lényegesen jobb lett. Ez történt a harmadik generációs RAKER széria esetében is, mert hangtulajdonságai lényegesen jobbak lettek.

A Raker típus kimondottan a Rock és Metal-Rock számára készült, átütőereje hatalmas. Az előző típusok egyoldalúsága oldottabb lett, az előbb említett technológiai tapasztalatok következtében és ez azt jelenti, hogy más műfajokban is használhatók lettek, természetesen bizonyos keretek között.

Ha összehasonlítjuk az előző típust a 2000-es modellel, azonnal láthatjuk, hogy az esztergálás által létrehozott hangbarázdák követik a török cintányérok rendszerét, az utólagos kalapálás több szerepet kapott. E két összetevő a minőség és a hangtulajdonságok javulásának lett biztos záloga.

Jelentős változást hozott a cintányér palástjának ívében történt lényeges változtatás. Az előző típusok rádiusza, íve nagyobb volt, az új típusnál ez megszűnt. Következmény: szebb hang, teltebb szőnyeg. Magas tartományban tisztább hangkép, a mély tartomány jelentősen szélesedett. Ismét összehasonlítva az előző típusokkal azt tapasztaltam, hogy a harangszerű középtartományban megszólaló régivel szemben az új inkább mély tónusú, szép magas sávval.

A cintányérok kidolgozása igen jó minőségű, megjelenésük a sötét kúppal, igen kellemes benyomást kelt. Brillant polírozással készülnek, majd egy speciális lakkal megvédik a felületet az ujjlenyomatok, és ráfröccsent sör okozta foltoktól. Hangtulajdonságok, méretek típusok szerint:

RIDE
Medium: 20”-20. 5”- 21” Heavy: 20”- 22”. A 20”-es Medium aránylag vékony anyagból készül, kúpja kalapálatlan. Megütésre gyorsan reagál, középmély tónusú, selymes magasokkal. Lágy játékmódnál egy absolut „Allround”, tehát bármely stílusra alkalmazható. Fúziós verővel nyújtja optimális hangtulajdonságait. „Solti” verővel könnyen felgerjed. (Valószínűen nőnemű e darab!) A kúphang áttörő, igen konkrét. A 21”-es méretű már igazi rockos tulajdonságokkal bír, de vékony, kisfejű verővel ez is alkalmazható egyéb szituációkban is.

A Heavy kísérők természetesen vastagabbak, megszólalásuk ennek megfelelően erőteljesebb. Igen konkrét, mélytónusú hangképet nyújtanak konkrét áttörő magasokkal. A kúp lapos, kalapált, hangja még 10.000 watton is átszól. Ennek ellenére nem kellemetlen a hangszíne. Leginkább a 22”-es fogott meg, mert tudja mindazt, ami elvárás lehet a rock, metal mellett az „Electric-Fusion” világában. A 21”-es szintén verők függvényében, igen jól alkalmazható a „Kariz- ma” világot kedvelő stímkollégák számára. A 20”-es változat világosabb tónusú, konkrét megszólalású. Igen érzékeny, túl brutális érzetű titánok kerüljék.

CRASH
14” és 18” között tizenkét crash található a palettán, Medium és Heavy kivitelben. A 14” és 15”-es Medium lágy, kicsit Splash-szerű hangot nyújt. A 16” és 17”-es Medium mélytónusú, igen jól átszóló magas tartománnyal. A 18”-es erőteljes, robbanó magasokkal, de még mindig jól beilleszkedik az előzőek világába. Szintén jól helytállnak a Medium Crash típusok a Medium Ride-hoz hasonlóan más stílusokban is.

A 16”-17”-18” méretű Heavy-k viszont már nem tréfálnak, mert megmelengetik bármely kemény rockot, metált játszó barátaink szívét, hiszen olyat szólnak, hogy torzító legyen a talpán, amely el tudná nyomni.

HI-HAT
12”-13”-14” Medium Classic, 12”-13”- 14” Medium Soundwave, 14” Heavy Classic, 14” Heavy Soundwave.

A Classic típus hagyományos, tehát az alsó tányér nincs hullámozva. A Medium lágy, a 14”-es Heavy viszont igen konkrét, de inkább mélytónusú. E tulajdonságok beleillenek a Medium széria koncepciójába, tehát finomabb zenékben is, mint pl. Funky, jól megszólal.

A három Medium Soundwave már keményebb, nagyobb hangerejű, amely a hullámosított alsó tányérnak is köszönhető. A 12”-es Mediun Soundwave igen jól alkalmazható a Jungle, Hip-Hop műfajokban, de zárt Hi-Hat-ként is jó szolgálatot tesz. A 14”-es tesztmodell tetszett a legjobban, nagyon korrekt magas és mélyek szólnak megütéskor, lábbal a normál „chick” szép tónusú. A 14”- es Heavy bizony nagyon ott van, félig nyitott állapotban semmit és senkit nem kímélve átszól a piramisok falán is.

SPLASH
8”-10” –12” A régi Rakerek igen erőszakosak voltak, azaz túl fémesen szóltak. Érdemes volt átdolgozni őket, mert az újak már beleillenek a mai követelmények által kívánt hangképbe.

CHINA
Három kínaival lezárták a palettát, ezek 16”-18”-20” méretben keseríthetik meg a szomszédaink vasárnapjait. Ez fő- leg a 16” és 18” méretűre vonatkozik, melyekkel falat lehet bontani, viszont pontosan ezt a funkciót kell betölteniük. A 20”- es viszont nagyon kellemes Ride képességgel is megáldott, és kiváló kiegészítő lehet bármely más műfajban is.

A Meinl fejlődésével párhuzamosan egyre emeli a minőségi mércét, amely a régi de 2000-ben gyártott típusokon konkrétan hallható. A változás igen pozitív, és ma már bármelyik nagy névvel képes felvenni a versenyt a szimpatikus német gyár. A tányérok nagy része kipróbálható a Tam-Tam Dobcentrumban. Árak és egyéb info ugyanitt.

Tel.: 303-8222