Váray László beköszöntője

Kedves Tesók! Gyors bemutatkozásként „komoly-zenész” vagyok. Van egy régi régi álmom, hogy tesóként egymás mellé állhassak „komoly”-zenészként a „könnyű”-zenészekkel. Hisz ezt tettem egész életemben, például amikor olyan jókat négykezesezhettem apámmal, aki korának egyik legjobb jazz-zongoristája volt. Eltávozván ebből az árnyékvilágból, halálos ágyánál (+1984, lassan ölő tüdőrák) sokat beszélgettünk, egyebek között kitért e „két tábor” békéjére is.Sohasem éreztem szakadékot. Könynyű volt nekem, lévén ütőhangszeres. 1974-ben megalapítottam a „Győri Ütőegyüttest”. Már a kezdetekkor – korabeli naplórészletek, műsorfüzetek tanúsítják – távoli népek dobzenéjét játszottuk felvételekről lekoppintva, azután valamikor apám rámhagyta jazzfeldolgozásaiból is átültettem néhányat dallamjátszó ütőhangszerekre (bassmarimba, marimbák, xilofon és vibrafon): G.H. Green, G. Miller,..stb. A 80-as évek végén Győrött ifjúsági koncerten is afrikai tradicionális dobzenével kezdtünk, s a műsorban felhangzó Farkas Ferenc, Steve Reich, John Cage művek után egy jazzfeldolgozással zártuk vastapssal megköszönt műsorunkat. A kiküldött, magát fel nem fedő tollforgató lúdtollából lúdtollából a Muzsika hasábjain a mi együttesünknél pont 10 évvel fiatalabb együttesre – Amadinda, akkor is, most is valamikor nálam nevelődött szereplők is játszottak, játszanak – hivatkozó kritika megjegyezte, hogy mi „utánozzuk” a budapesti együttest. Aranyos nem? Mindezeken túl nagyon büszke vagyok erre, mert úgy látszik tehettem valamit apám ágyánál fogadottakért. Nagyon örülök, hogy több kamaraversenyen és országos ütőhangszeres találkozón mindig játszanak jazz standardokat is a „komoly-zenében” felkészültek. Ma talán már nem élnek, vagy nem aktívak azok a zenei vaskalaposok, akik fals véleménnyel (lásd a meghatározó elméletkönyveket: „…a jazz a zene maszturbációja”) befolyásolnák és lehetetlenítenék el szakmai összetartozásunkat.

Magam inkább hajlok arra az emberi arcra, mely lelkesedni, mosolyogni is akar komoly, lelkes pillanatok mellett. Pont erre ad alkalmat a kamarazenélés. Győri főiskolásaimmal (Széchenyi István Főiskola Művészeti Fakultása, ütőhangszeres szak) minden héten tanulunk, blattolunk jazztémákat, jazzdarabokat, feldolgozásokat (Green, Finegan, Miller, Williams, Getz stb).

Másik nagy szerelmem a népzene, melybe feleségem néprajzos, etnográfus múzeumi foglalkozása kíváncsiságból kíváncsiságból is belevitt. 1966–1976-ig aktívan gyűjtöttem, jegyeztem le környezetem népzenéjét; szerencsés véletlen folytán egy nagyon kedves nyírségi asszony adatközlőm teljes zenei monográfiáját. Szakszerűsítette e munkát az MTA Népzenekutató Osztálya: Rajeczky Benjamin, Bárdos Lajos, Olsvai Imre, Vikár László népzenekutató segítségük és bíztatásuk. 1998-ban vegetáriánus és szerzetes barátaim érdekes felvételeket hoztak, ebből cikkeket írtam, mire meghívtak Indiába, kéthónapos tanulmány útra. Ennek zenei és ütőhangszeres tapasztalatait szeretném megosztani Veletek a következő számokban remélve, hogy a közölt hangszerek, játékmódjuk, használati, hangzási lehetőségei felkeltik érdeklődéseteket. A élő, az emberi zene a világ összes hangszerét ismerni és használni akarja. Évtizedekkel ezelőtt egy ausztrál bennszülött zenész testvérünk mondta: „A zenész keresi a legszebb hangot. A ZENE pedig várja a világmindenségben, hogy valaki megszólaltassa!” Ez a mondat ma lesz a legaktuálisabb, mikor az információáradatú világban hozzáférhetünk már távoli földrészek különös hangzású hangszereihez, játékmódjukhoz.

Mindig úgy érzem, hogy ugyan a felfedezőnek előjoga van a felfedezés tárgyához, feldolgozásához, megszólaltatásához, de a tudás nyilvános és közös a felfedező nevének említésével. Ezzel élni kell és szükséges. Számomra óriási élmény minden papírra vetett zenei gondolat megszólaltatása. Ez az újra-élesztés az életre lehelés, a megszülés pillanata, a megszólaltatás, piciben a teremtés megélésének szegmense. Ezt átélni felelős öröm és értelmes tett, amely jobbá és lelkesebbé teszi az életemet. Ezt az örömöt élem meg, amikor jazzt játszom, vagy komoly-zenélek.

Ezt az ajándékozó-örömöt kívánom a „dobos újság” minden olvasójának, gyakorló társaimnak, akik kíváncsian és örömmel veszik kezükbe a jó tanácsokat és a dobverőket!

Szeretettel Váray László – „Kormos István” díjas előadóművész, vezető művésztanár