Vélemény rovat

Kedves Olvasó! 2001. az információrobbanás századának nyitánya. Mindannyian most kóstolgatjuk a média, a nyilvánosság és a számítógép hatalmának fényes és félelmetes távlatait. Az információk gyűjtése, esetleg túlzott halmozása nem veszélytelen. Könnyen a látszatkreativitás zsákutcájába kerülhetünk. A lexikális adatok túlzott tisztelete, a másoktól átvett ismeretek (pl. groove-ok, játéksémák stb.) spekulatív alkalmazása és a memória túlterhelése könnyen az igazi alkotóképesség gátja lehet.

Az ismeretek és tudás útja önmagunkon keresztül is vezethet. Ez a kitalálás.

Leonard Bernsteint a XX. század neves amerikai zeneszerzőjét és karmesterét egyszer megkérdezték, hogy nem gátolja-e a komponálásban az a rengeteg zenei emlék, amelyet mint dirigens az agyában kénytelen tárolni. A kiváló művész „bevallotta”, hogy amikor komponálni szeretne, kénytelen hónapokra visszavonulni valami csendes helyre, hogy kiseperje az agyából más szerzők hangjait, mert zavarják az eredeti dallamok kitalálásában. Ugyanakkor kellemetlen következményekkel járhat az is, ha úgy érezzük, hogy zsenialitásunknak nincs szüksége külső segítségre, ismeretekre a „nagy mű” megalkotásához, mert megeshet, hogy újra feltaláljuk a gőzgépet. A tudat és ösztön, ismeret és kitalálás olyan érzékeny mérleghinta, aminek egyensúlyát, illetve szükség szerinti kilengéseit mindenkinek önmaga megismerésén keresztül kell megtalálnia. Megoldó képlet, recept nincs, csak állandó keresés. Örkény István, az elmúlt század nagy magyar írója írta valahol: „Élni ébren, alkotni álmodva kell!”. Bizony a legtöbb igazi költő, zeneszerző, feltaláló a valóság és képzelet között lebegő, szórakozott, kicsit zavaros, állandó feszültségben élő, nem túl jómódú alvajáró. Ez az egyik oldal. A másik oldal mindig naprakészen okos realista, előrelátó, átlátja a dolgokat, jól kommunikál.

Te melyikhez tartozol?

Szándékosan provokatív a kérdés. Az előbbi gondolatmenetet tudatosan sarkítottam, s ezzel leegyszerűsítettem, hiszen hiszen minderről okos emberek könyvtárakat írtak tele.

Erről a kérdéskörről Selye János Nobel- díjas írt igen izgalmas könyvet „Álomtól a felfedezésig” címmel. .

KÖNYVTÁR!

MÁS!

Meglehetős káosz uralkodik még mindig a dobszerelés lejegyzésének, notációjának vonalán.

Néhány gondolatot felvetnék ezzel kapcsolatban. Véleményem szerint a dobszerelést relative dallamhangszernek tekinthetjük, hiszen elemeinek hangja magasság szerint sorba szedhető.

Ha csak a dobtesteket vesszük figyelembe, akkor egy átlagos méretű 2 felső tomos, egy álló tomos szerelés hangmagasság- létrájának tetején általában a kisdob, legalul pedig a nagydob van.

Ha a cintányéroknak és az esetleges plusz tomoknak, nagydobnak is helyet kívánunk hagyni, akkor a dallamsort így lehetne egyféle módon lejegyezni (1. ábra).

A korábbi „klasszikus” séma a dobszerelés térbeli elhelyezkedéséből indult ki, amely a hangviszonyt a kisdob esetében nem vette tekintetbe (2. ábra).

Ezt a lejegyzési formát annak idején magam is átvettem, de ma már nem tartom helyesnek.

Különösen helytelennek tartom azokat a számítógépes leíró programokat, amelyeket például a Dobos Magazin is jobb híjján alkalmaz, mert egyes pozicióiban kifejezetten dallamellenes, amikor például egy vonalközbe két különböző magasságú dobot jegyez (3. ábra).

(Lásd II. évfolyam 1. sz. 10. oldal.)

Sajnos egyfajta kényelemből, lustaságból, rosszul felfogott tekintélytiszteletből következően, vagy mert nem merünk kételkedni látszólag bevált dolgokon, hajlamosak vagyunk elüldögélni az elődök gyakran langyos fürdővizében.

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!” mondotta volt 1990-ben a rendszerváltás első miniszterelnöke Antall József a „langyos forradalom” után, amikor akkori bírálói szemére vetették, miért mennek az ország ügyei olyan döcögősen. Egyelőre ennyit a doblejegyzés problémáiról. A különböző cintányérok lejegyzési részleteiről a következő számban írnék.

Kedves Barátom! Eltérő nézeteket, vitaindító gondolatokat levélcímemre várok. (1045 Bp. Tél u. 72. III./7.)

Üdvözlettel: Nesztor Iván