Gulyásleves krémmel és málnával – Toto Bona Lokua koncert Veszprémben

A fergeteges tehetségű Richard Bonát élőben már sok helyen, sokféle formációban volt szerencsém megtekinteni az elmúlt hat év során. A Toto Bona Lokua projekt talán minden eddiginél újabb élményeket, és ha lehet, még izgalmasabb szórakozást nyújtott 2008. július 27-én, a veszprémi vár által nyújtott csodálatos szabadtéri helyszínen. Véleményem szerint az sem csalódott, aki a lemez anyagára számított, és az sem, aki valami egészen másra.

A színültig megtelt Szentháromság téren először sejtelmes szintetizátor szólamok csendültek fel, majd dinamikus folytatás következett. Rögtön bele a közepébe! Az első három nótát a 2004-ben kiadott lemezéről egymásba fűzve játszotta a zenekar. Új köntösben hallhattuk a Where I Came From, a Kwalelo és a Flutes című dalokat, fúziós betétekkel kiegészülve. A legelső szerzeményben a higanymozgású, kislányos hangú dalszerző-muzsikus, Gerald Toto énekelt, Richard Bona és Lokua Kanza háttérvokálozott.

A lassabb tempó után jött a „füttyös”, vérbeli Bona-nóta, amely egy keleties hatású, dúdolós outróban ért véget. A harmonika-hangszínen játszott basszusgitár bevezetőt követően ízes latin jazz szólalt meg, ismét Gerald Toto sokoldalú zeneszerzői képességeit bizonyítva. A dal során a francia multiinstrumentalista, Patrick Goraguer közel ötperces zongoraszólóját élvezhettük, majd Bona villámgyors, effektes basszerszólót adott elő öthúros Fodera Imperialján.

A martinique-i Totót, a kameruni Bonát és a kongói Kanzát nemcsak Párizs, a változatos zenei stílusok (folk, soul, funk, reggae, afro beat, jazz), hanem a határtalan humor is összeköti. Ezt tapasztalhattuk a zenekar bemutatása során is, amikor Bona a város gyönyörűségét méltatta, illetve Kanza meghatódottságában tett vicces utalásokat hét hetes turnéjuk utolsó közös fellépésére. A „Goulash Master”-ként aposztrofált Bona azt is elmesélte, hogy mindenképpen feltett szándéka, hogy másik két társával is megkóstoltassa kedvenc levesét.

A „sexy band” két másik tagja ismerős volt már korábbról: a kubai Ernesto Simpson dobos, továbbá a holland/suriname-i Etienne „ATN” Stadwijk billentyűs, akiről a délutáni beálláskor kiderült, hogy fantasztikus hangja van, és ő az együttes egyik hangtechnikusa is. Minden bizonnyal a zenekarnál felvételi követelmény lehetett a raszta hajviselet, mivel még a kopasz Patricknak is jutott egy fonott tincs.

A folytatásban a Toto Bona Lokua CD-n nem szereplő Shadow Dancer című Kanza-sláger következett, amely egy nagyon hangulatos popnóta. A szerző angol és francia nyelven felváltva adta elő, közben akusztikus gitáron kísérve magát, a kigyúrt ATN-től pedig egy fantasztikus billentyű-imprót hallhattunk. Ezután kedvenc számom következett Bona Tiki albumáról, a Dipama, amelyben ezúttal sajnos sem Mike Stern, sem Vinnie Colaiuta nem zenélt, azonban így is nagyszerűen szólt.

A karibi Gerald Toto egyszemélyes showja előtt olyan furcsán és félénken beszélt, hogy azóta sem tudok rájönni, hogy csak poénkodott, vagy teljesen komolyan gondolta. Mindenesetre az akusztikus gitáron előadott angol nyelvű dal nagyot ütött. A veszprémi közönség egy emberként énekelte, hogy „Chocolate Cake With Cream And Raspberries”… A kedves kis éneket Toto már-már az őrületig fokozta.

A következő egyéni fellépő Kanza volt, akinek székét Bona udvariasan vitte utána a színpadra. A lingala nyelven íródott dal a Wapi Yo címet viselte, amely magyarul azt jelenti: „Hol vagytok?”. „De én tudom, hogy ott vagytok!” – válaszolta saját felvetésére kedvesen. A csodaszép hangszínnel és gitárjátékkal előadott kompozíció valósággal elbűvölt mindenkit. Richard bármiből tud viccet fabrikálni, így amikor visszatért, a „csokitorta krémmel és málnával” sort át is költötte a neki sokkal szimpatikusabban hangzó: „gulyásleves krémmel és málnával”-ra.

Kis tanakodás után aztán a Ghana Blues-nak ugrottak neki a fiúk, amely közös anyaguk legelső száma, s amit Bona már két évvel ezelőtt egymás után két alkalommal is előadott fináléként az A38-on. A Freedomot viszont korábban még nem hallhattuk, amely Lokua húzós, soulos dala, s úgy hatott, akár egy Stevie Wonder-örökzöld. A tízperces jammelés végén Gerald már extázisban pörögve őrjöngött, majd beindult a Trains, a Steps Ahead egyik legismertebb nótájának részlete, végül a zenészek elköszöntek, és lemenetek a színpadról. A másfél órás buli után azonban senki sem hitte, hogy itt vége szakad az előadásnak.

Hamarosan jöttek sorra a ráadások: „Az igazi koncert csak most kezdődik!”, kiáltotta Bona, aki a Lisanga dallamaira mindenkit felállított a helyéről, és táncra buzdította az amúgy is lelkes nagyérdeműt. A hangulat összehasonlíthatatlanul felszabadultabb volt a három évvel ezelőtti veszprémi koncerthez képest. Most mindenki együtt ropta és torkaszakadtából énekelte a refrént. Az afrikai törzsi kórus-részt Ernesto dobszólója szakította félbe, majd lazán folytatódott a dal tovább.

Második bónuszként a Te Dikalot hallhattuk. Felejthetetlen volt! Számomra egyedül a Na Ye előadása hiányzott, amely egy tipikus Toto Bona Lokua-dal, de aznap este sajnos kimaradt a repertoárból. Nem baj, jött helyette altatóként az érzéki Balakatun, amelynek végére a két másik jóbarát is megérkezett, és közösen fejezték be a nagyszerűen sikerült estet.

Summa summarum: nagy szerencsénkre az időjárás kellemes maradt, a barokk helyszín gyönyörű volt, a három művész között a szerepek nagyon jól kerültek leosztásra, a publikum egy másodpercre sem unatkozott, és az igazi örömzene ez esetben a tömeges röhögőgörcsöt is jelentette. Szívből remélem, hogy láthatjuk/hallhatjuk őket valamikor még így együtt!

A banda:

Gerald Toto – gitár & ének
Richard Bona – basszusgitár & ének
Lokua Kanza – gitár & ének
Patrick Goraguer – billentyűk & ütőhangszerek
Etienne Stadwijk – billentyűk & vokál
Ernesto Simpson – dob


A repertoár:

1. Where I Came From
2. Kwalelo
3. Flutes
4. Shadow Dancer
5. Dipama
6. Chocolate Cake With Cream And Raspberries
7. Wapi Yo
8. Ghana Blues
9. Freedom / Trains
Ráadások:
10. Lisanga
11. Te Dikalo
12. Balakatun