John Scofield a Piety Streeten

John Scofield ismét nagy fába vágta a fejszéjét (gitárját), hiszen egy merőben új és izgalmas vállalkozásba kezdett. Megalakította a gospel dalokat blues stílusban előadó Piety Street Bandet (amely egy New Orleans-i utca és egy híres hangstúdió neve is egyben). Az idén ősszel rögzített és 2009 márciusában megjelenő albumuk munkálatai befejeztével, november 12-én turnézni indultak, és szerencsénkre első koncertjük helyszínéül épp a budapesti Millenáris Teátrumot választották.Az 57 éves gitáros-zeneszerző Scofield mindig is a nagy újítók közé tartozott a modern jazz világában. Gyermekkorában Ohio államból Connecticutba költöztek, ahol elkezdett komolyan érdeklődni a zene iránt. 11 éves korától gitározni tanult, elsősorban rock és blues muzsikusok hatására. A bostoni Berklee College of Music-ot elvégezve egyből Chet Baker trombitással és Gerry Mulligan baritonszaxofonossal kezdett dolgozni, majd a Billy Cobham-George Duke formáció következett. Később Charles Mingussal vonult stúdióba, ezután Gary Burton kvartettjének lett a tagja, Pat Metheny-t pótolva. Első szólóalbuma 1977-ben jelent meg, John Scofield címmel. 1982-től három és fél évig dolgozott Miles Davis bandájában, és a Mester vele rögzítette három híres albumát: a Star People-t, a You’re Under Arrestet és a Decoy-t. A komoly hírnevet szerző Scofield egy idő után elégedetlenné vált a Davis által nyújtotta lehetőségekkel (nem szeretett volna például több Cindy Lauper és Michael Jackson feldolgozást játszani), ezért kilépett, hogy karrierjét a saját szájíze szerint alakíthassa. Az elmúlt 20 esztendő során szinte megszámlálhatatlan formáció vezetője és tagja volt. A már említetteken kívül olyan emlékezetes és meghatározó kooperációk kötődnek a nevéhez, mint a közös zenélés Jaco Pastorius-szal, Pat Metheny-vel, Herbie Hancockkal, Bill Frisellel, Mike Sternnel, a Medeski Martin & Wood trióval, valamint a ScoLoHoFo formáció vagy az Überjam album zenekara. Az egyedi stílusú Scofield több mint 30 szólólemezzel büszkélkedhet, és évente kb. 200 napot tölt koncertezéssel.

És mit érdemes tudni dióhéjban a Piety Street Band további tagjairól? Jon Cleary billentyűs-énekes Angliában született, de 20 éve már New Orleans-ban él, és teljesen beépült az ottani R&B és funk életbe. Saját bandája az Absolute Monster Gentleman, amely idén júniusban járt a Millenáris Fogadóban. A basszusgitáros-énekes George Porter, Jr. tősgyökeres New Orleans-i, a híres The Meters, illetve Paul McCartney zenekarának tagjaként ismert. Ricky Fataar dél-afrikai multi-instrumentalista (elsősorban dobos és gitáros), színész, producer és zeneszerző, mellesleg egykoron a The Beach Boys tagja volt. Fataar és Cleary együtt játszanak Bonnie Raitt blues-country énekesnő együttesében is.

„Legyen szó zenei stílusokról – jazz, R&B, funk és akár a country -, én mindet szeretem. Nem váltok gitárt, amikor az egyik műfajból a másikba megyek át, sőt, mindezt főleg egyszerre játszom. Csupán a hangsúlyokat váltogatom. Igazán örömmel tölt el, hogy a kedvenc zongoristámmal és énekesemmel John Cleary-vel, a legendás George Porter, Jr.-ral és a sziklaszilárd Ricky Fataaral dolgozhatom együtt.” – John Scofield

A majdnem teltházas Millenárison elsőként egy fülbemászó blues csendült fel. Kezdetben Cleary Hammond orgonán, majd egy elég hangos, de gyönyörű hangszínű Roland RD-700SX elektromos zongorán játszott igazi rhythm & blues-osan, nagyon mély és magas hangokat egyaránt alkalmazva. Egy rövid basszusgitár szólót is hallhattunk Portertől, később egy kis dobszóló zárta a dalt Fataar részéről. A második szerzemény szintén egy igazán slágeres mű volt, amelyben Cleary orgonálás közben énekelt is, miközben csak úgy forgott Leslie hangszóró. Természetesen az egészet megfejelte egy rendkívül hangulatos Scofield-szóló. Miután a gitáros-zenekarvezető udvariasan köszöntötte a budapesti közönséget, máris belecsaptak a harmadik nótába, a Sometimes I Feel Like A Motherless Childba. Ebben Jon Cleary számomra leginkább Joe Cockerre emlékeztető hangon és stílusban dalolt, s Scofield végig pompásan játszott, mintha az Überjam egyik számát adta volna elő. A következő instrumentális szám reggae-alapra épült, Jon egyszerre játszott orgonán és zongorán, miközben Scofield hajmeresztő, effektes szólókat nyomott, looppal, playbackkel és némi reszeléssel. A banda bemutatása során Sco megemlítette, hogy ez a legelső koncertjük ebben a formációban, nemrég rögzítették az új lemezüket, és főként régi gospel dalok átdolgozásait hozták el ma nekünk. Az ötödik, kellemes lüktetésű His Eyes Are On The Sparrow című Marvin Gaye-dalt szintén Cleary énekelte mindenki nagy örömére. A Never Turn Backben fordult a kocka, a basszeros George énekelt, Jon vokálozott, orgonán és tamburinon játszott. A Just A Little While You Stay Here-t John gitár-intrója vezette fel, majd kifejezett pengetéseivel tette emlékezetessé az előadást. Engem a Sting-féle Down So Longra hasonlító kezdetet követően, a Something’s Got A Hold On Me-t hallhattuk, felváltott Jon-George dalolással, majd kissé elhúzott és ismétlődő befejezéssel. Egy gyönyörű blues ballada jött a sorban, a Hank Williams-szerzemény, az „ijesztő akkordokat” felvonultató The Angel Of Death, amelyben Sco hol érzékien, hol rockosan játszott Ibanez AS-200-asán. A következő számnak kétszer kezdtek neki a zenekar tagja, nagy nevetés kíséretében. A zongora által dominált, húzós rock ‘n’ roll nóta végig kemény basszus-alappal és ének nélkül szólalt meg. Scofield a következő szerzemény felkonferálását eltévesztette, az igazi örömzeneként aposztrofálható That’s Enough helyett először még az 1900-as évek előtt íródott, lassúbb tempójú, éneket csak a legvégén tartalmazó The Old Ship Of Zion szólalt meg. Ezután a szintén nagyon régi Walk With Me jött, melynek a szerzője ismeretlen, s később számos nóta alapjává vált. A cammogó ritmus és a dúdolás után az egyik legpörgősebb R&B-t élvezhettük, amely emlékezetes és szenzációs gitárszólót foglalt magában. Az „I’m a soldier…” kezdetű sorokat a kiálláskor a bandában mindenki együtt énekelte, még maga John Scofield is dalra fakadt! A záró dallamok hirtelen átcsaptak a When The Saints Go Marching In klasszikusba. Az első ráadás előtt John pár szóban megemlékezett magyar származású tanárairól, Zoller Attiláról és Szabó Gáborról egyaránt. Az 1929-es I’ll Fly Away során Cleary ritmusgitározott, Scofield pedig brilliánsan skálázgatott ebben a kellemes és könnyed kis slágerben. A szűnni nem akaró vastaps meghozta az eredményét, a Piety Street Band tagjai másodszorra is visszatértek a színpadra. „Ez most egy nagyon kínos szituáció!” – poénkodott John, mivel nem készültek több közös dallal. Így végül az 1961-ben Bobby Bland által előadott Turn On Your Love Light blues standardre jammeltek egy óriásit.

A zenészek és a közönség is szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat. Mivel az új együttesnek ez volt az első fellépése, természetesen csúsztak be apró bakik, de mindezt nagyon lazán és humorosan kezelték a fiúk. A projekt főnöke egyértelműen John Scofield volt, aki gyakran vezényelte, hogy mikor ki következik. Scofieldban leginkább a hihetetlen egyedi hangzását, a kifogyhatatlanul kreatív megoldásait (pengetővel, körömmel, hüvelykujjal is penget és bevet mindenféle effektet), és a szinte soha véget nem érő, ötletes szólóit csodálom, amelyekből végül valamilyen „varázslat” folytán, de mindig sikerül kijönnie… Jon Cleary tehetséges muzsikus, azonban végig nagyon előre lett tolva, nemcsak a szerepét illetően, hanem hangerőben is. A ritmusszekció ehhez képest igen-igen a háttérbe szorult, George Porter, Jr. a P-Bass-en (Fender Precision és Jazz Bass kombináció) nem igazán tudta megcsillogtatni a tehetségét, Ricky Fataar bár megbízható alapot nyújtott, de egyértelműen mellékszereplő maradt DW dobszerkójával és Zildjian cinjeivel. Egy Überjam, egy Up All Night és a tavalyi Medeski Scofield Martin & Wood koncert után nem mondhatom, hogy ez volt életem legmeghatározóbb élményű Scofield show-ja, de mindenképpen érdemes volt egy ilyen igazi premiert élőben látni és hallani. Nekem azért jobban tetszik, amikor John nem „öreguras” környezetben, réges-régi dallamokat zeng, hanem fiatalokkal körülvéve sziporkázik.

A banda:

John Scofield – gitár
Jon Cleary – billentyűk, gitár & ének
George Porter, Jr. – basszusgitár & ének
Ricky Fataar – dob

A repertoár:

1. ???
2. ???
3. Sometimes I Feel Like A Motherless Child
4. ???
5. His Eyes Are On The Sparrow
6. Never Turn Back
7. Just A Little While To Stay Here
8. Something’s Got A Hold On Me
9. The Angel Of Death
10. ???
11. The Old Ship Of Zion
12. That’s Enough
13. Walk With Me
14. ???
Ráadások:
15. I’ll Fly Away
16. Turn On Your Love Light

Nagy „Greg” Gergely
http://gregjazz.blog.hu
Az 57 éves gitáros-zeneszerző Scofield mindig is a nagy újítók közé tartozott a modern jazz világában. Gyermekkorában Ohio államból Connecticutba költöztek, ahol elkezdett komolyan érdeklődni a zene iránt. 11 éves korától gitározni tanult, elsősorban rock és blues muzsikusok hatására. A bostoni Berklee College of Music-ot elvégezve egyből Chet Baker trombitással és Gerry Mulligan baritonszaxofonossal kezdett dolgozni, majd a Billy Cobham-George Duke formáció következett. Később Charles Mingussal vonult stúdióba, ezután Gary Burton kvartettjének lett a tagja, Pat Metheny-t pótolva. Első szólóalbuma 1977-ben jelent meg, John Scofield címmel. 1982-től három és fél évig dolgozott Miles Davis bandájában, és a Mester vele rögzítette három híres albumát: a Star People-t, a You’re Under Arrestet és a Decoy-t. A komoly hírnevet szerző Scofield egy idő után elégedetlenné vált a Davis által nyújtotta lehetőségekkel (nem szeretett volna például több Cindy Lauper és Michael Jackson feldolgozást játszani), ezért kilépett, hogy karrierjét a saját szájíze szerint alakíthassa. Az elmúlt 20 esztendő során szinte megszámlálhatatlan formáció vezetője és tagja volt. A már említetteken kívül olyan emlékezetes és meghatározó kooperációk kötődnek a nevéhez, mint a közös zenélés Jaco Pastorius-szal, Pat Metheny-vel, Herbie Hancockkal, Bill Frisellel, Mike Sternnel, a Medeski Martin & Wood trióval, valamint a ScoLoHoFo formáció vagy az Überjam album zenekara. Az egyedi stílusú Scofield több mint 30 szólólemezzel büszkélkedhet, és évente kb. 200 napot tölt koncertezéssel.

És mit érdemes tudni dióhéjban a Piety Street Band további tagjairól? Jon Cleary billentyűs-énekes Angliában született, de 20 éve már New Orleans-ban él, és teljesen beépült az ottani R&B és funk életbe. Saját bandája az Absolute Monster Gentleman, amely idén júniusban járt a Millenáris Fogadóban. A basszusgitáros-énekes George Porter, Jr. tősgyökeres New Orleans-i, a híres The Meters, illetve Paul McCartney zenekarának tagjaként ismert. Ricky Fataar dél-afrikai multi-instrumentalista (elsősorban dobos és gitáros), színész, producer és zeneszerző, mellesleg egykoron a The Beach Boys tagja volt. Fataar és Cleary együtt játszanak Bonnie Raitt blues-country énekesnő együttesében is.

„Legyen szó zenei stílusokról – jazz, R&B, funk és akár a country -, én mindet szeretem. Nem váltok gitárt, amikor az egyik műfajból a másikba megyek át, sőt, mindezt főleg egyszerre játszom. Csupán a hangsúlyokat váltogatom. Igazán örömmel tölt el, hogy a kedvenc zongoristámmal és énekesemmel John Cleary-vel, a legendás George Porter, Jr.-ral és a sziklaszilárd Ricky Fataaral dolgozhatom együtt.” – John Scofield

A majdnem teltházas Millenárison elsőként egy fülbemászó blues csendült fel. Kezdetben Cleary Hammond orgonán, majd egy elég hangos, de gyönyörű hangszínű Roland RD-700SX elektromos zongorán játszott igazi rhythm & blues-osan, nagyon mély és magas hangokat egyaránt alkalmazva. Egy rövid basszusgitár szólót is hallhattunk Portertől, később egy kis dobszóló zárta a dalt Fataar részéről. A második szerzemény szintén egy igazán slágeres mű volt, amelyben Cleary orgonálás közben énekelt is, miközben csak úgy forgott Leslie hangszóró. Természetesen az egészet megfejelte egy rendkívül hangulatos Scofield-szóló. Miután a gitáros-zenekarvezető udvariasan köszöntötte a budapesti közönséget, máris belecsaptak a harmadik nótába, a Sometimes I Feel Like A Motherless Childba. Ebben Jon Cleary számomra leginkább Joe Cockerre emlékeztető hangon és stílusban dalolt, s Scofield végig pompásan játszott, mintha az Überjam egyik számát adta volna elő. A következő instrumentális szám reggae-alapra épült, Jon egyszerre játszott orgonán és zongorán, miközben Scofield hajmeresztő, effektes szólókat nyomott, looppal, playbackkel és némi reszeléssel. A banda bemutatása során Sco megemlítette, hogy ez a legelső koncertjük ebben a formációban, nemrég rögzítették az új lemezüket, és főként régi gospel dalok átdolgozásait hozták el ma nekünk. Az ötödik, kellemes lüktetésű His Eyes Are On The Sparrow című Marvin Gaye-dalt szintén Cleary énekelte mindenki nagy örömére. A Never Turn Backben fordult a kocka, a basszeros George énekelt, Jon vokálozott, orgonán és tamburinon játszott. A Just A Little While You Stay Here-t John gitár-intrója vezette fel, majd kifejezett pengetéseivel tette emlékezetessé az előadást. Engem a Sting-féle Down So Longra hasonlító kezdetet követően, a Something’s Got A Hold On Me-t hallhattuk, felváltott Jon-George dalolással, majd kissé elhúzott és ismétlődő befejezéssel. Egy gyönyörű blues ballada jött a sorban, a Hank Williams-szerzemény, az „ijesztő akkordokat” felvonultató The Angel Of Death, amelyben Sco hol érzékien, hol rockosan játszott Ibanez AS-200-asán. A következő számnak kétszer kezdtek neki a zenekar tagja, nagy nevetés kíséretében. A zongora által dominált, húzós rock ‘n’ roll nóta végig kemény basszus-alappal és ének nélkül szólalt meg. Scofield a következő szerzemény felkonferálását eltévesztette, az igazi örömzeneként aposztrofálható That’s Enough helyett először még az 1900-as évek előtt íródott, lassúbb tempójú, éneket csak a legvégén tartalmazó The Old Ship Of Zion szólalt meg. Ezután a szintén nagyon régi Walk With Me jött, melynek a szerzője ismeretlen, s később számos nóta alapjává vált. A cammogó ritmus és a dúdolás után az egyik legpörgősebb R&B-t élvezhettük, amely emlékezetes és szenzációs gitárszólót foglalt magában. Az „I’m a soldier…” kezdetű sorokat a kiálláskor a bandában mindenki együtt énekelte, még maga John Scofield is dalra fakadt! A záró dallamok hirtelen átcsaptak a When The Saints Go Marching In klasszikusba. Az első ráadás előtt John pár szóban megemlékezett magyar származású tanárairól, Zoller Attiláról és Szabó Gáborról egyaránt. Az 1929-es I’ll Fly Away során Cleary ritmusgitározott, Scofield pedig brilliánsan skálázgatott ebben a kellemes és könnyed kis slágerben. A szűnni nem akaró vastaps meghozta az eredményét, a Piety Street Band tagjai másodszorra is visszatértek a színpadra. „Ez most egy nagyon kínos szituáció!” – poénkodott John, mivel nem készültek több közös dallal. Így végül az 1961-ben Bobby Bland által előadott Turn On Your Love Light blues standardre jammeltek egy óriásit.

A zenészek és a közönség is szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat. Mivel az új együttesnek ez volt az első fellépése, természetesen csúsztak be apró bakik, de mindezt nagyon lazán és humorosan kezelték a fiúk. A projekt főnöke egyértelműen John Scofield volt, aki gyakran vezényelte, hogy mikor ki következik. Scofieldban leginkább a hihetetlen egyedi hangzását, a kifogyhatatlanul kreatív megoldásait (pengetővel, körömmel, hüvelykujjal is penget és bevet mindenféle effektet), és a szinte soha véget nem érő, ötletes szólóit csodálom, amelyekből végül valamilyen „varázslat” folytán, de mindig sikerül kijönnie… Jon Cleary tehetséges muzsikus, azonban végig nagyon előre lett tolva, nemcsak a szerepét illetően, hanem hangerőben is. A ritmusszekció ehhez képest igen-igen a háttérbe szorult, George Porter, Jr. a P-Bass-en (Fender Precision és Jazz Bass kombináció) nem igazán tudta megcsillogtatni a tehetségét, Ricky Fataar bár megbízható alapot nyújtott, de egyértelműen mellékszereplő maradt DW dobszerkójával és Zildjian cinjeivel. Egy Überjam, egy Up All Night és a tavalyi Medeski Scofield Martin & Wood koncert után nem mondhatom, hogy ez volt életem legmeghatározóbb élményű Scofield show-ja, de mindenképpen érdemes volt egy ilyen igazi premiert élőben látni és hallani. Nekem azért jobban tetszik, amikor John nem „öreguras” környezetben, réges-régi dallamokat zeng, hanem fiatalokkal körülvéve sziporkázik.

A banda:

John Scofield – gitár
Jon Cleary – billentyűk, gitár & ének
George Porter, Jr. – basszusgitár & ének
Ricky Fataar – dob

A repertoár:

1. ???
2. ???
3. Sometimes I Feel Like A Motherless Child
4. ???
5. His Eyes Are On The Sparrow
6. Never Turn Back
7. Just A Little While To Stay Here
8. Something’s Got A Hold On Me
9. The Angel Of Death
10. ???
11. The Old Ship Of Zion
12. That’s Enough
13. Walk With Me
14. ???
Ráadások:
15. I’ll Fly Away
16. Turn On Your Love Light