Hello New York – Amerika után Szegeden is

A zene összeköti az embereket a világ minden táján, és vannak olyan szerencsések, akik ezt a saját bőrükön tapasztalják. Kertész Ákos ezen szerencsés emberek közé tartozik, hisz nemrég a New York-i közönségnek játszhatott, ahonnan hatalmas élményekkel és tapasztalatokkal tért haza. Nem sokkal később már a Szegedi Nemzeti Színházban játszott Al Di Meola közreműködésével.

Hogyan és milyen céllal sikerült eljutni New York-ba?
Tóth Bagi Csaba és a Balkán Unió "Aved Ivenda" című lemezét mutattuk be New Yorkban és Eastonban.

Kikkel találkoztál, kikkel játszottál együtt?
A zenekar vezetője és gitárosa Tóth Bagi Csaba, mellette Máthé László "Zebi" basszusgitározik, jómagam dobolok, ill. rendhagyó módon Jordan Shapiro New York-i billentyűs csatlakozott a csapathoz. Koncertünkre nem kisebb híresség látogatott el nézőként, mint Al Di Meola, aki reményeink szerint csatlakozik hozzánk majd egy-két koncert erejéig, de találkoztunk az est folyamán Hernan Romero-val, aki szintén nagy elismeréssel szólt rólunk és még sok-sok más kedves emberrel is összehozott a sors… 

Mit említenél meg mint legmaradandóbb élmény az útról?
Természetesen a muzsikálás volt a legnagyszerűbb élmény, ugyanakkor csodálatos dolog belelátni picit más kultúrákba, más népek, identitások hétköznapi életébe. New York forgataga, szűnni nem akaró, állandó nyüzsgése, az ott élő emberek barátságossága szintén lenyűgözött.

Milyen üzenetet hozol a hazai dobos társadalomnak? És milyen tapasztalatokkal térsz haza?
Tapasztalatom az, hogy bátran fel kell vállalni önmagunk, a zene érzékeny szövetén átszűrődő, átütő egyéniségünk, hiszen senkit nem érdekel, hogy hogyan próbálunk utánozni másokat. A bennünket ért hatásokat, a kigyakorolt technikai megoldásainkat kell hozzáigazítani személyes kisugárzásunkhoz. Gazdag és értékes kultúra a miénk, egyéniségünk, mentalitásunk így érdekes lehet, akár még Amerikában – a dobolás fellegvárában – is. Üzenetem – mint mindig – az, hogy a fizikai, technikai aspektusok mellett soha ne feledkezzünk meg arról, hogy mit szeretnénk "üzenni" a játékunkon keresztül, hogy mi a "történet", amit szeretnénk elmondani?! A muzsikálás lelki vonulata nélkülözhetetlen!

 

Szerző: Szabó Géza

 

_________________

 

Nem sokkal később már Szegeden a Nemzeti Színházban volt szerencsénk hallani a Balkán Uniót. Az „Aved Ivenda” hazai lemezbemutatóján közreműködött a korongon is hallható olasz harmonikavirtuóz, Fausto Beccalossi, és a világhírű Al Di Meola is.

Habár a koncertkezdés kicsit csúszott, hamarosan kiderült, megérte a várakozás. A színpadra először Tóth Bagi Csaba és a Balkán Unió, azaz Máthé László (basszusgitár), Neumann Balázs (zongora) és Kertész Ákos (dobok) lépett. A fusio-s zenei alapok és a macedón, szerb, horvát, és magyar népdalok melódiáinak nagyszerű kombinációja volt ez, szinte zavarbaejtően precíz együttjátékban. A számok között Csaba konferált. A humoros hozzászólásokkal és a közvetlenségével könnyen meghódította a közönséget.

Pár műsorszám után Tóth Bagi Csaba színpadra hívta Fausto Beccalossit, aki hihetetlennek tűnő harmonikajátékával teljesen elbűvölte a nézőket. Beccalossi olyan elképesztő kifejezőerővel játszik a hangszerén (sőt mellette fütyül és énekel is), hogy aki hallja(-látja), teljesen belefeledkezik a zenébe. De tulajdonképpen ez a lényeg: hogy átlényegüljön a zenész és vele a hallgató is…

Ezek után eljött a várva várt pillanat: Al Di Meola lépett a színpadra, aki először egy szóló számmal készült a szegedieknek. Játékát néma csönd és figyelem kísérte. Rögtön utána két duó következett Beccalossival, melyben egyedülálló érzékenységgel figyeltek egymásra. Kettőjük virtuozitása egyértelmű magyarázatot ad arra, miért váltak világhírűvé. Leesett állak, bravo-t kiáltó, tapsviharban kitörő közönség követte Meola és Beccalossi játékát.

Majd közös produkciók következtek, ahol Meola klasszikus gitárról átváltott szólógitárra. Csaba elmondása szerint ez egy különleges alkalom, mert a gitárvirtuóz nem szokott egy koncerten belül mindkét gitáron játszani.

Az elkövetkező számok között voltak szerzemények a fent említett lemezről, valamint Al Di Meola művei közül is. Spontán játék, a kötött zenei egységek és az improvizáció keveréke alkotta a számokat, igazi örömzene volt, ami nagyon inspirálóan hatott. A szűnni nem akaró taps még néhány ráadást követelt, de a végén rádöbbenhettünk: ezt már nem lehet hova fokozni!