Téli csemege

A téli hónapokban sem kell nélkülözni a kultúrára vágyóknak, mert bőven lesz miből szemezgetni az ínyenceknek. Koncertek sokasága várja az érdeklődőket. Vegyük is szépen sorba.Január 20-án a Csekovszky Árpád Művelődési Házban, ZBB koncert veszi kezdetét 21 órától.
Előzenekar a Special Guest lesz, melyre a belépési díj 1000,-Ft.

Január 21-én szombaton, a magyar kultúra napján, 18 órai kezdéssel, megelevenednek a 20. századi magyar költők művei a Harcsa Veronika Quartet előadásában, mely verskoncert a Lámpafény nevet viseli. Közreműködik Lackfi János író, költő és műfordító, valamint a Quartet tagjai: Harcsa Veronika énekes, Blaho Attila zongorista, Oláh Zoltán nagybőgős, Majtényi Bálint dobos és állandó vendégük, Gyémánt Bálint gitáros. A koncertre a belépés díjtalan. Helyszín a Vigyázó Sándor Művelődési Ház.

Ugyanitt január 29-én 20 órakor a Jazzpresszóban Gereben Zita Quintet lesz. A tehetséges énekesnő 2007-ben alapította meg saját zenekarát, Gereben Zita Quintet néven. A formációba csupa tehetséges fiatalt gyűjtött maga köré, úgy mint Gyémánt Bálintot (gitár), Horváth „Tojás” Gábort (zongora), Eged Mártont (basszusgitár) és Gálfi Attilát (dob).
Az énekesnő előtte már számos hazai együttessel dolgozott együtt, de az Emil.RuleZ! hozta meg neki az ismertséget. Koncertjei mindig kellemes élményt nyújtanak a hallgatóságnak.
Erre a kétrészes gyertyafényes koncertre a belépő: 800 Ft.

Február 12-én vasárnap 20 órakor folytatódik a Jazzpresszóban  az „őrület” Micheller Myrtill jazz énekművész és együttesével. Egyedi hangja több formációnál tett látogatást, úgymint a legnagyobbakat említve a Bergendy Szalonzenekar és az Ungár Zenekar. Vokalistaként a hazai könnyűzenei élet több művészével is dolgozott már együtt. Vadonatúj műsorában a múltszázadi Franciaországot idézi meg, angol és francia nyelvű dalokkal. Zenekarának tagjai Pintér Tibor (gitár), Pintér László (gitár), Sárkány Sándor (bőgő), Gálfi Attila (dob). .A belépési díj: 800 Ft.

Február 18-án, szombaton 19.00-23.00 óráig a Csekovszky Árpád Művelődési Ház "Shadows Klubja" sem marad koncert nélkül, hiszen újra felzendülnek az igazi SHADOWS dalok szóló-, ritmus- és basszusgitár, dob felállásban. A talpalávalót a The Shadow Hungary Band biztosítja. A belépődíj: 1.300,- Ft

Március 4-én, szombaton 18 órakor ismét a Jazzpresszóra hegyeződnek a fülek. A méltán népszerű énekesnő és együttese, a Malek Andrea Band koncertje lesz hallható. A koncertterem valami varázslat folytán színházzá változik és felcsendülnek népszerű mai dalok, igényes jazzes és groove-os hangzásban. Billentyűn közreműködik Révész Richárd, gitáron Dajka Krisztián, trombitán és szárnykürtön Hámori János, alt- és szopránszaxofonon Kollmann Gábor, basszusgitáron Vermes Gábor, és a dobok mögött Kaszás Péter. A hangjával Malek Andrea varázsol csodás hangulatot.
 
Mindenki megtalálhatja a kedvére valót!