Tehetséges fiatalokat támogatnak

Február 10. és 17. között tartja az idei év meghallgatásait a Snétberger Zenei Tehetség Központ.A Snétberger Zenei Tehetség Központ hátrányos helyzetű, 12 és 20 év közötti tehetséges roma fiatalokat támogat, világszínvonalú zenei képzést, mentorálást adva a jelentkezőknek. A jazz mellett világzene és klasszikus zene műfajban is várják a tanulókat, akik a gitár, bőgő, cselló, hegedű, cimbalom, zongora, ütős vagy fúvós hangszeres tudásukat szeretnék bővíteni, elmélyíteni. A tábor 2011-ben nyitotta meg a kapuit először Felsőörsön, főként hátrányos helyzetű roma fiatalok előtt, így hozzásegítve őket zenei karrierjük elindításában.
A Központ a Liszt-díjas gitárművész, Snétberger Ferenc irányításával működik, de számos nemzetközileg is elismert művész oktat az intézményben, úgymint Oláh Kálmán, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Paolo Vinaccia, Tony Lakatos vagy Roby Lakatos.

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak