Győr, ahol igazán ütős lesz a tavasz – teljes program

2012. március 30-31-én újra összegyűlnek az ütősök nagyjai a 13. Győri Nemzetközi Ütős Fesztiválon, ahol a hazai és külföldi sztárok produkciója mellett, az eseményhez kapcsolódó hagyományos ütőhangszeres kiállítást is megtekinthetjük. Ismét egy kihagyhatatlan program várja az érdeklődőket.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is felsorakoznak a klasszikus zene, a jazz, a világzene vagy éppen a kortárs ütőhangszeres irodalom egy-egy darabjai, melyek kiegészülnek egyéb zenei és társművészeti előadásokkal, és hangszeres bemutatókkal. A hazai ütősök képviselete mellett olyan vendégek is megjelennek, mint Evelyn Glennie (GB), Vinnie Appice és Carmine Appice (USA), David Friedman (D).
A kivételes tehetségű, skóciai származású Evelyn Glennie, már nem először jár Magyarországon. A művésznő bár tizenkét éves kora óta hallás-csökkentként él, sosem fordított hátat az általa imádott zenének. Mára már jelentős előadóművésznek számít, aki évente több száz koncertet ad világszerte. Számos díj, valamint több mint 1800 ütőhangszerből álló gyűjtemény birtokosa.
2012. március 30-án a két dobzseni testvérpár Carmine Appice és Vinny Appice egy színpadon fogja megvívni páratlan „háborúját” a magyar rajongók nagy örömére. A két amerikai rockdobos fenegyerek az 1960-as évektől jelentős és meghatározó tagja a dobos társadalomnak.
David Friedman vibrafonos sem ismeretlen a magyar közönség számára, hiszen már több alkalommal járt hazánkban, legtöbbször Snétberger Ferenc gitárművész és Markus Stockhausen trombitaművész társaságában játszott együtt. Jellegzetes vibrafonos hangvétele és játékstílusa, valamint a jazz- és vibrafonos oktatásban betöltött vezető szerepe miatt igen népszerű művész hazánkban is. Most Szaniszló Richárd jazzvibrafonossal lép színpadra New Vibes Project néven. Saját kompozíciókat hallhatunk, melyek többnyire Szaniszló Richárd szerzeményei.

Közös utcazenélés, show-dobolás is lesz a Széchenyi téren, amelybe bárki bekapcsolódhat. A hangulatról és a ritmusokról az Ataru Taiko Ütöegyüttes, Julius Petrus (SK), és a Konga City Győr gondoskodik.

A számos külföldi fellépő mellett hazai zenészeinkkel is találkozhatunk a színpadon. Fellép Banai Szilárd Silhouette formációja, Szaniszló Richárd jazzvibrafonos, Borlai Gergő valamint a Talamba Ütőegyüttes is.

A koncerteken kívül workshopokat is látogathatunk, melyeken kötetlen légkörben beszélgethetünk a művészekkel. Az első napon Evelyn Glennie tart közönségtalálkozót, majd 31-én Banai Szilárd workshopján tanulhatunk.

PROGRAM:

Március 30.

15.00
Menetzene, show-dobolás, közös örömzene a közönséggel
Közreműködnek: Ataru Taiko Ütöegyüttes, Julius Petrus (SK), Konga City Győr

Helyszín
Széchenyi tér, belvárosi utcák

19.00
Evelyn Glennie (GBR)
Győri Ütőegyüttes
SZÜNET
Vinny Appice – Carmine Appice (USA)

Helyszín:
Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem
9022 Győr, Aradi vértanúk útja 16.

Március 31.

19.00
Silhouette – Banai Szilárd formáció
Richard Szaniszlo – David Friedman New Vibes Project
Borlai Gergő és Gary Willis (USA)
SZÜNET
Talamba Hungarian Spirit of Life – Talamba and the Gypsies koncertje

Belépő:

Napi jegy: 2.900 Ft

Diákjegy: 1.500 Ft

Bérlet: 4.500 Ft

WORKSHOP

Március 30. 14.00 (péntek)
Közönségtalálkozó Evelyn Glennievel (GB)

Március 31. 15.00 (szombat)
Workshop Banai Szilárddal (HUN)

Helyszín
Richter János Konferencia- és Hangversenyterem
9021 Győr, Aradi vértanúk útja 16.