3.3. ÜTÉSSEL MEGSZÓLALTATOTT HANGSZEREK

Az ütéssel megszólaltatott dobokat alakjuk szerint lehet csoportosítani: kúpdobok, hengerdobok, homokóradobok.

A kúpdobok alakja, mint a nevükből is sejthető kúp alakúak és sokszor kétmembránosak, de csak a nagyobb felületű membránon játszanak. Egyes észak-malawii törzsek a kúpdobokat akkor használták, amikor meghalt a törzsfőnök és ezt mindenkinek a tudtára akarták adni.

A kenyai vidéken elterjedt dob a mganda volt. Ennek a dobnak a membránjai készülhettek marha-, vagy vadállatok bőréből is. Játékmódját tekintve üthetik kézzel, vagy a legelterjedtebb játékmód, amikor csak a bal kézben van verő és a jobb kézzel verő nélkül játszanak. A gyorsabb táncoknál a dobosok a nyakukba akasztották a hangszert. A membránnak erősnek kellett lennie, hogy kibírja a verővel való játékot is.

A hengerdobok alakjukat és méretüket tekintve különbözőek lehetnek, de az azonosság köztük az, hogy a dobtest átmérője állandó. Ezek általában kétmembrános dobok. A megszólaltatásuk egységesen úgy történik, hogy a játékos az egyik kezében egy botot tartva játszik az egyik membránon, míg a másikon csak a puszta tenyerét, vagy az ujjait használja. A membránok kecske, juh, vagy más állatok bőréből készülnek, amiket először szőrtelenítenek, majd egy faabronccsal és zsinórokkal rögzítik a testhez. Ezeken a hangszereken egyaránt játszanak férfiak s nők is. Például a ruandai ingoma zenekar dobjait specialisták készítik. Ezek átmenetet képeznek a henger- és a kúpdobok között. A testeket az erre szakosodott emberek faragják és csiszolják, viszont itt a membránt marhabőrből készítik, amit a szőrös felületével kifele fordítanak, és úgy feszítik rá a dobtestre.

A hordó és homokrakodó dobok játékfelülete nagyjából állandó és létezik egy- illetve kétmembrános változata is. Nigériában van egy dobtípus, a kalunga, mely az úgynevezett beszélő dobok családjába tartozik. Ezt egy görbe verővel ütik és a beszéd hangsúlyait utánozzák vele.
Ezek a dobok homokóra alakúk és kétmembránosak. A bőrök különböző hangolásával a női- és a férfihangot próbálták szimbolizálni. A másik fontos szerepük ezeknek a doboknak, hogy háború esetén ezekkel a dobokkal hívták az udvarba a harcosokat.

 

A tölcsérdobok különösen az arab világban terjedtek el. Ezek egymembrános dobok, amiket égetett agyagból, fából és újabban fémből készítenek el. A régi típusúaknál a bőrt a testhez ragasztották és hő hatásával hangolták. A mai doboknál már hangoló csavarokat használnak. A tölcsérdobok Nyugat-Afrikában elterjedt megnevezése a djembe, míg Észak-Afrikában a darabukka vagy darbukka. Ez utóbbi elnevezés az arab darab (ütés) szóból származik. Nagyon elterjedt hangszer, ezért például Szudánban a neve darbuka, Bulgáriában tarambuka, Macedóniában tarabuka.

A lábas dobok jellemzője, hogy többnyire a dobtestből kifaragott lábak vannak. A lábak célja a rezonancia erősítése volt. A felépítésükből adódóan ezek is egymembrános dobok. Az Algériában használatos fajtáját tevebőrből készült membránnal látják el, amit egy szintén bőrből hasított zsineggel rögzítenek a dobtesthez. Kenyában a membrán elkészítéséhez szamárbőrt használnak. Malawiban a dulira tánc kíséretéhez egy hengerdobot és négy lábas dobot használnak.

A hosszúdobok nyúlánk alakú hangszerek, amelyeket egy vékony fatörzsből alakítanak ki megmunkálás nélkül úgy, hogy mind a két végére egy-egy bőrt feszítenek. Jellemző rá, hogy az ütőfelület aránya jóval kisebb, mint a fatörzs. Ennek a hangszernek a változatai inkább Kenyában terjedtek el. Itt léteznek egy méter hosszú dobok is, aminek a membránjait viasszal kenik be, hogy stabilizálják a rezonanciát.

A keretes dobok inkább csak Észak-Afrikában találhatóak meg. Felépítésüket tekintve egy keretre feszített membránból állnak, de mivel a keretek vékony fából állnak, ezért csak csekély rezonanciára képesek. A dob peremén kis lyukakat is kialakítanak, amikbe csengőket raknak növelve ezzel a rezonanciát. A csengőkkel ellátott keretes dobok népenként változó elnevezést kaptak, Spanyolországban tamburin, Bulgáriában és Macedóniában a törököknek köszönhetően dajre, Közel-Keleten pedig tar. Egyiptomban ezt a hangszert a háremekben használták szórakoztatás céljából. Marokkóban a thar névre hallgató hangszert inkább a műzenében használták, de népzenei alkalmazására is van példa. Létezik ennek a dobnak a hangjuk mélyebb.

Ezeket a dobokat Egyiptomban riqq-nek vagy hanna-nak, Marokkóban, Tunéziában és Algériában pedig bendirnek nevezik. A négyszögletű változatát Marokkóban deff-nek nevezik.

Az üstdobok csak egy membránnal rendelkeznek, amit egy edényre, vagy edény formájú testre feszítenek. Gyakran használják párosával ezeket a hangszereket, amiket ekkor egymáshoz erősítenek. Készülhetnek fából, vagy az oly sok hangszerhez használatos tökfélékből is. A hangolásukat tekintve az egyik dobot magasabbra húzzák. Ezek a hangszerek a mai üstdobok ősei. Az araboknál használatos nakkara anyaga fa, fém vagy agyag. Ez a hangszer a 13. században jutott el Nyugat-Európába is, ahol uralkodói jelképpé vált és így tovább fejlődhetett a ma is használatos üstdobok irányába.