2.4. RÁZOTT IDIOFONOK

Három fő típust lehet megkülönböztetni: csörgők, csengők, kolompok, pergők.

 

A csörgők a korai időktől kezdve fontos szerepet kaptak a rituálék és ünnepek zenéjében. A legegyszerűbb csörgők a felépítésüket tekintve kiszárított növényekből, vagy termésekből alakultak ki. Ezeken kívül állatbőrökből, fából, agyagból és sok más, a természetben megtalálható anyagból készítettek csörgőket, amelyeknek a formája a lopótökhöz hasonlított. A lopótökből készült csörgőket fanyélhez erősítették és kézben fogva rázták. Másik féle elkészítési mód volt, hogy kagylókat, elhullott állatok körmeit, patáit zsinegre felfűzték és azt rázták. A csörgők általában többféle kisebb darabból állnak, melyek külön-külön nem adnának hangot, de együttesen tudnak ritmuskíséretet adni. Ezeket a hangszereket gyakran testre, kézre, lábra csavarva használják.

A kínai zenében is nagyon fontos szerepet kaptak a csörgők, melyeket szertartások alatt használtak az ősi szellemek megidézéséhez.
A kolompok, ezen belül a nyelves kolompok általában állatok testére vannak erősítve és nem minősülnek hangszernek, inkább csak hangkeltő eszköznek. Tanzániában azonban a kengele, amely egy középen nyéllel összeerősített kettős harang a tánczenében is helyet kap. A kengele elterjedt jelentése harang.
A pergő, vagy csörgős harang belsejében egy rögzítetlen kő, agyag golyó, vagy apró magok mozognak, amik csörgő hangot adnak. Ezt is a táncoló testére rögzítették. Ilyen hangszer még az esőbot is, ami egy nagyméretű bambusznádból készült.
Ilyen hangszer a Magyarországon is elterjedt láncos bot, mely egy hosszú botra erősített láncból áll. Ezt a pásztorok és a népi zenészek is egyaránt használták.
Ilyen típusú hangszer még a latin-Amerikában is elterjedt maracas, melynek elkészítéséhez kiszáradt terméseket, de legfőképpen tököt használtak. A mai köznyelvben rumbatökként terjedt el.