1.0 Bevezetés

A zene és a hangszerek rendkívül fontos szerepet töltenek be az emberi történelemben. A dalok és ritmusok használata régtől fogva szertartások velejárója, szolgál jelentés, érzelmek kifejezésére.
 

A zene olyan régóta létezik, mint maga az emberi élet. Már korai civilizációk használták a zenét mint kommunikációs eszközt és érzések kifejezésének módját.

 

A mai társadalomban rendszeresen használt hangszerek között van egy, ami kimagasló szerepet tölt be a zenetörténetben: a dob. A dobok története érdekes és különleges, annak a ténynek köszönhetően, hogy a világ összes kultúrájában meghatározó szerepe volt.

 

A mezopotámiai ásatások során Kr.e. 3000-ből kis, cilinder alakú dobok kerültek felszínre. (Mezopotámia a mai modern Irak, kelet Szíria, dél-kelet Törökország és dél-nyugat Irán területét jelenti.) Történelme a Krisztus előtti 4. évezreddel kezdődik a városi társadalmak megjelenésével Nagy Sándor megérkezésekor. Peruban talált barlangrajzokon is feltűnik a dob, mint a szociális élet különböző területein használt eszköz. Az amerikai indiánok tökből és fából készült dobokat használtak a rituális szokásaikban és ceremóniáikban, tehát az írásos és tárgyi emlékek mind azt bizonyítják, hogy a dobok mindig is többként funkcionáltak, mint csak egy eszköz, mellyel muzsikálni lehetett.

 

A hangszer a civilizációval együtt fejlődött, világszerte sok változata alakult ki. A legegyszerűbb formája egy üreges fa vagy tök ráfeszített membránnal (rendszerint állat bőrből). Később rájöttek, hogy a test nagyságának változtatásával különböző hangzást, hangszíneket, kontrasztot lehet létrehozni.