Győri ritmusok, avagy két nap az ütőhangszerek jegyében – 1. nap

Március végén két napra Győrött találkozott az ütőhangszeresek apraja-nagyja. Ez a két nap olyan egyedülálló programokban bővelkedett, melyekből a nézők hosszú ideig energiával töltekezhettek fel. A szakma képviselőinek fontos seregszemle a rendezvény; a kikapcsolódás mellett szakmailag is sokat nyerhet belőle az, aki ellátogat a Győri Nemzetközi Ütős Fesztiválra.

Ezúttal két nagy rendezvény esett ugyanazon napokra: a 13. Győri Nemzetközi Ütős Fesztivál, és a VII. Országos Maros Gábor ütőhangszeres szóló és duóverseny. Így a teljes program alatt gyakorlatilag az ütőhangszeresek minden generációja képviseltette magát. Nagyszerű ötlet lenne ezt a jövőben is így szervezni, biztosítva így a szakma legfiatalabbjainak is a magas színvonalú koncerteket és a nemzetközi sztár fellépőket.

 

Pénteken Evelyn Glennie közönségtalálkozójával kezdődött a fesztivál, 14 órakor. A találkozó a Richter-terem épületében volt, ahol a kisebb labirintuson – lépcsőkön, folyosókon – átvergődve egy kis terembe jutottunk. Igaz a terem megtalálása nem volt nehéz, az előtérben segítőkészen vártak minket, és látva, hogy merre igyekszünk, azonnal utat is mutattak.
A közönségtalálkozón Evelyn Glennie végtelen nyugalommal és kedvességgel beszélt a zenélés fizikai és lelki mozzanatairól. A beszélgetés során Schwartz Gábor – a Fon-Trade hangszerüzlet ütőhangszerekkel foglalkozó munkatársa – fordított, átsegítve a hallgatóságot a nyelvi akadályokon. A művésznő már az elején leszögezte, hogy ő nem tervezett előre semmit, szeretné, ha a mi kérdéseink irányítanák ezt az órát. A kérdések lassan, de biztosan megindultak, kitérve Evelyn Glennie pályájának kezdeteire, hallásának elvesztésére, valamint a zenészként és ütőhangszeresként megélt mindennapjaira is. Elmondása szerint (melyet minden zenésznek meg kell fogadnia!) elsősorban „hangképzők” vagyunk, és csak azután zenészek, majd ütősök. A „hang” a legfontosabb, amit létrehozunk, mert ez mindennek az alapja. Ennek kell elsősorban megfelelnünk, csak ezután jöhet a zeneiség, a zenész-lét, illetve az ütőhangszeres mivoltunk.
Nagyon nagy élmény volt vele találkozni. Elgondolkodtató, hogy emberileg, vagy mint zenész profitáltunk-e jobban ebből a közönségtalálkozóból. Azt hiszem, ezt nem is kellene szétválasztani…

 

A kicsit több mint egy órás műsor után rohantunk, hogy időben odaérjünk a Széchenyi térre, ahol már szabadtéri programok vártak. A hideg és a csípős szél ellenére többen követték a példánkat, és gyűlni kezdett a közönség.
A színpadon elsőként Julius Petrus fogadott bennünket, aki Szlovákiából érkezett a fesztiválra. A számok között, melyek közt volt zenei alapra játék, szabad dobszóló, és kisdobszóló is, a zenész humorban és tájszólását sajátos öniróniával kommentálva szórakoztatta a közönséget.

Másodikként az Ataru Taiko ütőegyüttes lépett színpara, akik látványos és minden mozzanatában megtervezett előadással készültek. Ugyan tökéletes látvány csak elölről volt lehetséges, ennek ellenére a színpad oldaláról is nagyon élvezetes volt a produkció. A japán taiko dobolás szinte már színházművészetnek, egyfajta táncnak is nevezhető, ennek a kőszegi fiatalok sem mondtak ellent. Nagy mozdulatok, látványos színpadi elemek, és ritmikus mozgások jellemezték a műsorukat. Habár néhány kompozícióban fel-feltűntek a japán közegben furcsán ható, leginkább más kultúrák jellemző ritmusai, de ez mégsem volt zavaró, a számok egységes hatást keltettek. Nagyon jó ötlet volt, hogy egy műsorszám erejéig a közönség közé mentek, és humoros, frappáns „cintányér-teniszt” láthattunk, hallhattunk.
Nagyon kellemes, szórakoztató kikapcsolódást nyújtottak.

 

A következő együttes a Konga City Győr volt, amely egy zene- és ütőhangszer-szerető amatőr dobosokból álló együttes. Egy gyors hangbeállás után, el is kezdődött az örömzene. Jó volt látni, hogy mennyire élvezik az ütőzést, örömmel és nagy gesztusokkal játszottak. Igazi jammelésnek lehettünk tanúi. A műsorban a kongákon kívül cajonokon is játszottak, amiket így együtt kihangosítva valószínűleg több utcával messzebb is hallani lehetett.

 

Az esős időjárást leszámítva egy jól eltöltött délután volt. A műsor előtt és után lehetőségünk volt hangszerkiállítást és vásárt is látogatni, ami felmúlta a várakozásainkat. Nem is számítottunk rá, hogy ilyen sok hangszerbolt és gyártó képviselteti majd magát a fesztiválon. Az épület teljes emeleti része teli volt, valamint az alsó szinten is voltak kiállító cégek. Mindenki bátran nézelődhetett a két nap alatt. A vásárlás mellett hangszerbemutatót is tartottak a földszinten, a Roland cég elektromos dobját mutatták be szemléletesen az érdeklődőknek. Az emeleten is akadt látványosság bőven, a szint közepén egy hatalmas Gustavito Hira Daiko dob vonzza a tekintetet. A hangja egészen földöntúli és monumentális volt… nem kérdés, hogy nekem ez volt a kedvencem a kiállításon.

 

Sajnos városnézésre nem igazán jutott idő, ráadásul az időjárás sem volt mellettünk, így hát maradtak a kávézók, bárok és a süteményes beszélgetések… (Itt azért meg kell jegyezni, hogy Győrben kiváló kávéházak és éttermek vannak, melyek közül most párat sikerült „letesztelni”. Ha legközelebb is rossz idő lesz, már biztosan tudjuk, hogy hova fogunk menni…)

 

Este hétkor eljött a nagykoncert ideje. Az szerintem senkinek nem volt meglepő, hogy teltház fogadta a művészeket. A koncert Győr alpolgármesterének köszöntőjével kezdődött, majd a színpadra elsőként Evelyn Glennie érkezett. Műsorában több marimbára íródott szólómű is szerepelt, melyeket a tőle megszokott lendülettel és áradó zeneiséggel adott elő. A marimbaművek mindegyike utólag effektezett volt, számomra talán túl sok visszhanggal. De ez az ő előadásában nem volt zavaró, a személyisége olyan átütő erejű, hogy bármit szívesen hallgattam tőle. Egy szóló kisdob kompozíció is szerepelt a műsorban, ahol lenyűgöző virtuozitással mutatta be a pergődob lehetőségeit. Számomra talán a legérdekesebb „mű”, az improvizációja volt, melyet gyermekhangszereken, zajkeltő eszközökön és elmondása szerint „talált tárgyakon” játszott. Hihetetlen hangszínek, hangszín-kombinációk és hangulatok váltakoztak egy gyakorlatilag 80%-osan halláskárosult művész előadásában. De ez akkor eszébe sem jut az embernek. Egyszerűen magával ragadó… Itt köszönt vissza az, amit a közönségtalálkozón mondott nekünk a hangképzésről.
Még egy gyors ráadás következett vibrafonon, majd a művésznő – mivel az egész előadás közben sem hagyta magát sokáig ünnepeltetni –, gyorsan eltűnt a színpad bejáratánál.

 

A Győri Ütőegyüttes műsora következett. A műsorszámok beállítása nagy pakolással és átrendezéssel járt, mivel sok játékos és még több hangszer volt szükséges a művekhez. Elsőként Xenakis: Persephassa c. művét hallhattuk hat ütős tolmácsolásában. A nehéz, matematikai precizitással megírt (kiszámított) művet gondosan, koncentrált előadásban hallhattuk. A következő mű, Varése: Ionisation című kompozíciója volt, 13 előadóra. Az avantgárd műben az ütőhangszereken túl zongora (szinte ütőhangszerként, zajkeltő eszközként használva) és sziréna is feltűnt. A bonyolult és átszőtt ritmikájú művek után egy könnyedebb hangvételű darab következett. Rosauro első marimbaversenyét hallottuk ütőegyüttes kíséretével. A szólista könnyedén megoldotta a mű technikai problémáit, és végső soron a verőválasztása is stílusos volt. Az együttes minden probléma nélkül kísérte a szólistát, kellemes összhatást keltve. Kellemes volt hallgatni, a korábbi megkomponált „káosz” helyett egy pihentető, laza előadású műsorszám volt.

 

A következő részben teljesen más fordulatot vett a koncert. Egyszer csak belépett a színpadra a két rocklegenda, Vinny és Carmine Appice. Érdemes lett volna összehasonlítani a nézőteret a korábbi részekhez képest, most milyen változáson ment át. Előkerültek a bólogató fejek és metálvillák, a közönség nem ült már csöndben. A két dobszerelés egymás mellé volt felállítva a színpadon, a két zenész „párbajához”. Rögtön egy igazi, pergő dobpárbajjal kezdtek, néha át-átdobálva egymásnak a dobverőket. Nagyon jó hangulat kerekedett, a közönséget egy pillanat alatt az ujjuk köré tudták csavarni. A hangfalak iszonyú hangerőben ontották a dobhangokat, a közönség tombolt. Egy cseppet sem érezte senki, hogy a két zenész akár a nagyapánk is lehetne már: olyan energiával és erővel doboltak, hogy ez senkinek nem juthatott eszébe… Pár műsorszám erejéig Vinny Appice néhány szerencsés kiválasztottal zenélt együtt, akik a Hammerworld által szervezett versenyben kaptak erre lehetőséget.
A nap zárásaként egy hatalmas rock-buli alakult ki, így eleget téve a keményebb rock szerelmeseinek is.

 

A teljes koncert alatt elöl ültünk, ahol mindent lehetett látni. Igaz, néha a hangerő miatt megfordult a fejemben, hogy hátrébb költözzek. A hangosítás, úgy gondolom, néha nem volt az igazi… A mellettünk lévő óriási hangfalak ontották a sistergő hangokat, amik nagyon zavaróak voltak. Ha a színpadon halkan játszottak, mintha néha ki is kapcsolt volna a hangosítás, megkezdve újból a sistergést. Talán ha hátrább költözésre adtam volna a fejem, inkább ez lett volna a fő ok, nem is a nagy hangerő.

 

Összességében az egész est nagyon jó és változatos élményt nyújtott. Visszagondolva az eseményekre még így több nap távlatából is élénken élnek az emlékek. Valóban kihagyhatatlan koncerteket kaptunk!

 

(hamarosan a 2. nap eseményeiről is olvashatsz)