Alex Acuña, a legendás perui jazzdobos és ütőhangszeres Magyarországon

Az Ethnosound Világzenei Hangszerbolt és a Ceglédi Dobos Gála szervezésében Alex Acuña, a legendás perui jazzdobos és ütőhangszeres májusban Magyarországra látogat egy koncert és két mesterkurzus erejéig.

Acuña az utóbbi 40 évben olyan zenészek mellett vált a világ egyik legsokoldalúbb és legkeresettebb latin ütőhangszeresévé, mint Joe Zawinul és Jaco Pastorius a Weather Reportból, Paul McCartney, Elvis Presley, Chich Corea, Ella Fitzgerald, Antonio Carlos Jobim és Herbie Hancock.
 

Alex Acuña 1944-ben született egy perui zenészcsaládba, ahol apja és öt testvére mellett négy éves korától tanult dobolni. Tíz évesen már helyi együttesekben játszott, tinédzserként pedig Limába költözött, ahol session zenészként hamar a legelismertebbek közé került. 18 évesen csatlakozott az ország egyik legnevesebb big bandjéhez, így jutott el az USA-ba, ahonnan már csak egy ugrás volt Puerto Rico, ahol három évig tanult klasszikus zenét és egy szimfonikus zenekarban kezdett dobolni.

 

A klasszikus tanulmányok után 30 évesen Las Vegasba ment szerencsét próbálni, ami egészen jól sikerült: először Elvis Presley zenekarában kezdett játszani, majd a basszusgitáros-ikon Jaco Pastoriussal együtt csatlakozott a Weather Reporthoz, hogy ezzel az új felállással elkészítsék a fúziós jazz történetének addigi legsikeresebb, milliós példányszámban eladott lemezét, a Heavy Weather-t (1977), rajta az azóta jazz standarddé vált Birdland című számmal. A Weather Report történetében egyébként Alex Acuña volt az egyetlen, aki dobosként és ütősként is játszott a zenekarban!

Ezek után Acuña Los Angelesbe költözött, ahol az elkövetkező 20 év alatt olyan zenészek társaságában jutott karrierjének csúcsára, mint Paul McCartney, Ella Fitzgerald, Chic Corea, Antonio Carlos Jobim, Paco de Lucia és Herbie Hancock. Az Angyalok Városában eltöltött éveket és az új évezredet Acuña egy nagyszabású önálló lemezzel köszöntötte. Az Acuarela De Tambores-t "Legjobb Tradicionális Trópusi Latin Lemez" kategóriában Grammy-díjra jelölték, az ezt követő 5 évben pedig a világ elsőszámú dobos magazinja, a Modern Drummer „Latin Ütőhangszeres” kategóriában Acuñát választotta meg az év legjobb dobosának – öt éven keresztül újra és újra.

 

A zenélés mellett Acuña egyre többet tanít, világszerte tart mesterkurzusokat, valamint olyan világmárkák hivatalos endorsere mint a Gon Bops, DW, Zildjian vagy a Vic Firth.

 

Május 5. koncert
Nemzetközi Dobos Gála, Cegléd

Jegyek (4000 Ft) kaphatók a helyszínen, valamint Budapesten az Ethnosound Hangszerboltban.

 

Május 6. mesterkurzus
Ethnosound Hangszerbolt, Budapest

11.00-13.00 dobosoknak
15.00-17.00 ütőhangszereseknek

A mesterkurzuson való részvételhez – a helyek korlátozott száma miatt – előzetes regisztráció szükséges.

Ehhez küldd el az info@ethnosound.hu címre a neved és hogy melyik kurzusra jelentkezel.

 

Egy kurzus díja 9.000 Ft (dobos vagy ütős), két kurzus kedvezményes díja 14.000 Ft (dobos és ütős).