Tegyél fel a nagyszínpadra!

Indul a Borsodi Hegyalja Fesztivál, a Fehérvári Zenei Napok és a Szegedi Ifjúsági Napok közös versenye 3 nagyszínpados fellépésért. Elérkezett az idő, amikor minden zenekar ugyanolyan eséllyel indul a nagyszínpados fesztiválfellépésért. A „Tegyél fel a nagyszínpadra!” versenyben a hegyaljások, a FEZENesek és a SZINesek döntenek. Az első, második és harmadik helyezettek jutalma egyaránt egy-egy nagyszínpados fellépés. Azon a színpadon, amelyen többek közt Everlast, a Machine Head, a Kosheen, a Parov Stelar Band, az Irie Maffia és a Csík Zenekar is játszik.

Június 18-tól július 10-ig bárki, akinek már van zenekara, és kész dala, indulhat a „Tegyél fel a nagyszínpadra!” versenyen. Aki tud olyan bandát, akinek jól állna a nagyszínpad, annyira jó a zenéje, hogy feltétlenül ott a helye, riassza azonnal, műfaji korlát nincs. A számokra feltöltés után a verseny végéig lehet szavazni, tehát a bandák jó, ha már most gyakorolják, hogyan szólítsák meg a rajongókat, és persze hogyan juttassák el minél több emberhez a zenéjüket. Az élen végzőket nyáron várja a három fesztivál közönsége: a legtöbb voksot gyűjtő 3 produkciónak a Borsodi Hegyalja Fesztiválon, a Fehérvári Zenei Napokon vagy a Szegedi Ifjúsági Napokon lesz fix helye a nagyszínpadon. Nevezni és szavazni a Hegyalja Fesztivál, a FEZEN és a SZIN Facebook-oldalán lehet.

 

A nyertes „haverzenekarok” első nagyszínpados fellépését egyetlen igazi rajongó sem hagyhatja ki. A kezdő és haladó fesztiválozóknak az Everlast, a Stereo MCs, az Enter Shikari, a Parov Stelar Band, az Alphaville, a Biohazard, a Machine Head, a Tito & Tarantula, a Chicane, a Kosheen, a 30Y, a Copy Con, az Edda, a Quimby, valamint a többi, hazai és külföldi fellépő koncertjén is ott helyük, úgyhogy érdemes rástartolni a júniusi kedvezményekre, amelyek már csak 30-áig elérhetők. Ezen a nyáron akár két fesztivál is beleférhet, hiszen a három fesztivál által kínált kombibérletekkel két-két fesztiválra mintegy 80%-os kedvezménnyel válthatók bérletek. Az első helyszínre, a Borsodi Hegyalja fesztiválra június 30-ig még közel 20% kedvezménnyel, nappali tagozatos diákként pedig közel 30% kedvezménnyel válthatók meg a belépők. A Tisza-parti megzenésített vakációra a last minute áras a bérletek az ismert jegypénztárakban, valamint a mobillal a TIKIT rendszerében vagy online a Hegy’oldalon, azaz a www.hegyaljafesztival.hu-n válthatók. A legfrissebb infók és a Hegy’közösség pedig a Facebook-on, a Hegyalja Fesztivál Fun clubban pezseg. A FEZENre szintén június 30-ig érdemes jegyet venni, akár online vagy mobillal, a fehérvári fesztivál közösségéhez pedig FEZEN Fesztivál Facebook-oldalon lehet csatlakozni. A SZIN belépők elővételben most még szintén akciós áron kaphatók, és ezek is megválthatók online, mobillal, és az ismert jegyirodákban is.