A Jethro Tull fuvolása Budapesten

Az egykori és jelenlegi Jethro Tull zenészekkel érkező előadó most először adja elő teljes egészében 40 évvel ezelőtt készült konceptalbumát, a Thick As A Bricket. Rögtön ezután a frissen elkészült második rész, a Thick As A Brick 2 is hallható majd augusztus 26-án a Budapesti Kongresszusi Központban, ahol így egy két órás, két részes, vetítéssel kiegészülő, a teátrális körülményekhez igazított műsort nézhetünk végig.

Régóta izgatott, hogy megvizsgáljam, milyen lehetőségeket tartogat az élet számunkra a gyerekkortól kezdve a felnőtt, majd az idős évekig. Mindannyian folyton választások előtt állunk, de meg is változtathatjuk korábbi döntéseinket. A sors azonban mintha előre elrendelt irányba tolna bennünket. Ki tudja? Én magam sem, de szórakoztató volt elképzelni mindezt – mondta el a Jethro Tull hőse, Ian Anderson a Magyar Távirati Irodának egy nemrég adott interjúban, a Thick As A Brick album nemrég elkészült folytatása kapcsán. Az új lemez is a 40 évvel korábban született eredeti konceptalbum kitalált főszereplőjét, Gerald Bostockot állítja a középpontba, és arra keresi a választ, hogy vajon mi történt, mi történhetett a kis Geralddal az elmúlt évtizedekben?

A Thick As A Brick 2 című lemez 2003 óta az első új kiadványa Ian Andersonnak , és a szakma valamint a rajongók körében is komoly elismerést váltott ki, hiszen egy mesterien elkészített, remek hangzású progresszív rock lemezzel lettünk gazdagabbak, mely méltó a korábbi Jethro Tull anyagokhoz. Az új album kapcsán különleges turné is indult: Ian Európában és az Egyesült Államokban is bemutatja az új dalokat, méghozzá kiegészítve az 1972-es Jethro Tull lemez anyagával, melyet élőben most először hallhatunk teljes egészében. A vetítéssel és más teátrális elemekkel is kiegészített műsorból az alábbi videó kínál rövid ízelítőt:

 

 

Az idén indult, és két éven át zajló turné augusztus 26-án ér Budapestre, ahol a Kongresszusi Központban Ian Anderson mellett egykori és jelenlegi Jethro Tull tagok szerepelnek: David Goodier játszik basszusgitáron, John O’Hara játszik billentyűs hangszereken és tangóharmonikán, Florian Opahle gitározik és Scott Hammond dobol. A koncertre ülőhelyek korlátozott számban még kaphatók!

a Livesounds bemutatja: Thick As A Brick 2 Tour
2012. augusztus 26., vasárnap 20 óra
Budapest Kongresszusi Központ
Jethro Tull’s Ian Anderson
Belépő: 8900-14.900 Ft

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint korlátozott számban a CD Pincében és a Lemezkuckóban.