Nyitott Műhely Bágyi Balázzsal

Szeptember 6-án egy jazztrió berkein belül hallhatjuk Bágyi Balázs jazzdobos játékát a Nyitott Műhelyben. A triót még Kovács Ferenc trombitás-hegedűs valamint a ritmusszekció másik tagjaként Oláh Péter bőgős alkotja, aki a szeptember 13-i koncerten szintén játszik dobos kollégájával, ezúttal Csepregi Gyula szaxofonossal kiegészülve.

Kovács Ferenc zongora- és hegedűtanulmányok után 15 évesen kezdett trombitálni. A népzenétől a kortárs zenén keresztül a jazzig minden komolyan érdekelte. Így lett alapítója az oly különböző Budapest Ragtime Band, a MAKUZ, a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band együtteseknek, s tagja a Dresch Quartet és a Djabe zenekaroknak. Önálló szerzői munkássága kialakítását 2000-ben a Magony c. szólólemezével kezdte, amelyet azután vonós együttessé alakított. Olyan külföldi nagyságokkal készíthetett lemezeket, mint Roscoe Mitchell, Archie Shepp, Steve Hackett, Joel Rubin, Hamid Drake. Az elmúlt évek során négyszer nyerte el Magyarországon az év zenekara díját (Emerton-díj), ötször az év lemeze díjat, valamint több aranylemez díjat. 2004-ben Prince Award díjat kapott, 2005-ben pedig Los Angeles-ben a Djabe zenekarral (Táncolnak a kazlak) Surround music díjra jelölték. 2007-ben Brightonban az év legjobb világzenei koncertjének díját nyerte el az A Hawk and a Hacksaw and the Hun Hangar együttessel. 2008-ban a "Párhuzamos Kultúráért" díjjal tüntették ki a Mediawave-en.

 

Oláh Péter bőgős – a Szent István Király Zeneművészeti Iskolában végezte tanulmányait. Kiváló zenész, egyéni soundja és ritmikus szólói nagyban hozzájárulnak azon formációk sikeréhez, melyekben szerepel: pl. Szolnoki Dóra Quintet, Trió Acoustic, Cornelio Tutu Band. Eddigi pályája során olyan kiváló és elismert zenészekkel játszott, mint Tony Lakatos (ts), Deseő Csaba (violin), Kőszegi Imre (dr), Lakatos „Pecek” Géza (dr), Yutaka Terai, Carol Cass (voc). Zenészként megfordult Japánban, Németországban, Szlovéniában, Hollandiában, Ausztriában, és Franciaországban, Saját zenekara a Trio Acoustic, lemezt adott ki Japánban.

 

Bágyi Balázs jazzdob előadóművész, zeneszerző, zenekarvezető, tanár és producer 1973-ban Pécsett született. 1998-ban kitüntetéses diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén, azóta a magyar és a nemzetközi zenei élet elismert egyénisége. Alkotótevékenysége a színházi zenék, mainstream jazz és világzene mellett – több neves amerikai zenésszel együttműködve – az avantgard jazz területére is kiterjed.

Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft