Húszéves a Jazzpresszó

A budapesti és országos szinten is nagy népszerűségnek örvendő Vigyázó Sándor Művelődési Ház jazzklubja, a Jazz Presso, idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját! Martonosi György dobművész vezetésével és műsorszerkesztésével már több mint 1300 művész lépett fel a magyar és a világ zenei élvonalából.

 

A jazz zene népszerűsítése, a magyar ütőhangszeres kultúra megismertetése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységük tette igazán a Vigyázó Sándor Művelődési Házat országosan is ismertté és elismertté. 1997-ben született meg legnagyobb zenei programjuk, a Dobosok Farsangja (hangszerkiállítás kipróbálható hangszerekkel is, kurzusok, zenei bemutatók, koncertek), mely az ország szinte minden részéből vonz látogatót.Ebben az évadban tizenhetedik alkalommal került sor a fesztivál megrendezésére, 2012. februárjában. Hat éve a zenei gála nemzetközi rangra emelkedett, melyet az International Visgrád Fund három ízben is támogatásra méltónak tartott. (A 2011-es rendezvény két fő támogatója a Roland és a Visegrad Fund volt.)
Ezzel megindult, ill. folytatódott a neves külföldi dobosok fellépésének sora (Mesterkurzusok), akik között világsztárok is megfordultak,mint pl. Peter Erskine, Akira Jimbo, Paco Sery, Jojo Mayer, Omar Hakim stb., de rendeztek már nemzetközi jazz fesztivált is.
Ezzel a komplex tevékenységükkel nem csak szubkulturális rétegfeladatokat látunk el, hanem zenei ízlésformálást is, de szórakoztatást, ismeretterjesztést is egyben, és elérték azt, hogy a dobos rendezvényeink védjegyet, márkanevet adtak intézményüknek.

 

 

A Jazzpresszó története

A budapesti és országos szinten nagy népszerűségnek örvendő dzsesszklub az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját! Az elmúlt 20 évben több mint 350 koncert zajlott a ház falai között.Fontosnak tartják, hogy kínálatukban ezen a területen is a műfaji sokszínűség érvényesüljön, valamint hogy a neves, már befutott művészek mellett lehetőséget kapjanak a tehetséges fiatalok is. A 20 év alatt több mint 1300 művész lépett fel a Jazz Pressoban, tehát a teljes magyar zenészkör, számtalan neves külföldi sztárral együtt.

 

A műsort szerkeszti és vezeti: Martonosi György dobművész, zenész

 

Szeptember 30-án, vasárnap 20 óra

20 éves a Jazzpresszó- Ünnepi koncert sok mosollyal!

 

Trio Olamar

A trió ezen az estén a Rákoshegyi Bartók Zeneház hatására készült lemezük felújításával ünnepli a 20 éves jubileumot. A „Gondolatok a Bartók-zeneházban” című lemez anyagát nagy sikerrel mutatták be a varsói nemzetközi jazz fesztiválon.

A trió tagjai: Oláh Zoltán-zongora; Oláh Péter-bőgő; Martonosi György- dob.

 

Október 14-én, vasárnap 20 óra

 

Közkívánatra: Gereben Zita Quintet

Gereben Zita 2007-ben alapított formációjával friss, egyéni hangvételben ad elő saját dalokat.

Gereben Zita – ének; Gyémánt Bálint – gitár;

Horváth „Tojás" Gábor – zongora;

Eged Márton – basszusgitár; Gálfi Attila – dob

 

Október 28-án, vasárnap 20 órakor

Először a Jazzpresszóban a szupertrió!

 

Kultúrfunk

Szaxofonos jazz-funk saját szerzeményekkel. Igazi örömzenélés és kalandozás a blues és a jazz határán. Jász András – szaxofon; Sebestyén Áron – billentyűs hangszerek; Szabó Tamás – dob

 

 

Előzetes!

November 11.: Csemer Boglárka

November 25.: Éles Gábor

December 9.: Harcsa Veronika