A Drumhedz feje minden nap átrendezi a felszerelését

Sok jó zenét hallgattam erre a beszélgetésre készülve, új és régebbi Robert Glaspert, régi Kenny Garretett, a meglepően kellemes és sűrű szövetű zenével kiálló énekest, D’Angelót. A Garrett-el adott első budapesti fellépése után újra eljön hozzánk Chris Dave dobos zseni, a fiatal generáció egyik legnagyobb tekintélye. Ráadásul a Trafóba november 14-én első saját zenekarát hozza (előzenekar az Amoeba),
amelyben Pino Palladino basszusgitáron, Kebbi Williams szaxofonon és Tim Stewart gitáron közreműködik. Először erről, első hivatalosan is működő saját zenekaráról kérdezgettem Chris Dave-et Los Angelesben, telefonon keresztül. – Zipernovszky Kornél interjúja.

Van egy másik zenekar is, amelyet vezet, de ez talán még kevésbé formális, ezért az is a neve, hogy Friends.
Azért ez majdnem ugyanaz, mint a Drumhedz. Abban tér el, hogy több ember fordul meg benne tagként, ami persze inkább az alkalmom múlik. A Drumhedz egy sokkal összeszedettebb együttes, mostanában elsősorban erre koncentrálok én is.

Hogyan dönti el, hogy kit hív meg a Drumhedzbe, hiszen elég laza felállás azért ez is?
Most már inkább azt mondhatnám, hogy ők a zenei testvéreim. Nagyon szeretünk egymással zenélni, és próbálunk erre minél több lehetőséget megragadni.

Miért döntött amellett, hogy saját zenekart alapít, hiszen igen hamar megtelne az előjegyzési naptára felkérésekkel enélkül is?
Nos, több más szempont mellett leginkáb azért, mert a saját hangomon akartam megszólalni, azt akartam megtalálni. Minél több olyan zenét is akartam játszani, amilyeneket a többi zenekarban, amelyekkel egyébként fellépek, nem játszhatok. Hogy zeneileg másképpen is megnyilvánulhassak, mint más körülmények között.

Ír is számokat erre a felállásra?
Igen, minden tagnak vannak szerzeményei a műsorunkon. Éppen ez az, amit annyira élvezünk benne. Saját zenénket játsszuk, egymás számait, és figyeljük, hogy hogyan reagál rá a közönség.

Amikor Drumhedz koncertet hirdetnek meg, milyen közönségre számítanak leginkább?
A közönségünk egy nagy keveredésből jön össze, vannak benne fiatal dobosok, főiskolások, rapperek és DJ-k, jazzmuzsikusok, és persze azok a rajongók, akik utaznak az ilyen zenékre. Az előző turnén nem sok elképzelésünk volt róla, hogy kik fognak meghallgatni bennünket, de nagyon örültünk, hogy sok különböző hátterű embert láthattunk viszont. Ez jó érzés, cool.

A Drumhedz-zel jelent meg már lemezük?
Most készül az első, és a következő turnén már remélem, hogy ingyen fogjuk tudni majd osztogatni, hogy mindenki megtapasztalhasa, hogy milyen vibe-ot ad a Drumhedz. Most tart a masterelesnél az anyag, pár nap és kész, és remélem, hogy hamarosan le lehet majd tölteni az egész lemezt a honlapomról is, a címe: chris-dave.com. Akkor azért biztosan sokan meg fognak ismerkedni vele, hogy milyen zenét csinálunk. Az album pedig hanghordozóként, tényleges formában jövőre jelenik majd meg.

Hogy lehet ennyi különböző stílust és zenei szerepet egyszerre vinni? Ez azért különösen érdekes, mert Adelé-től D’Angelo-ig vállal dobolást és produceri teendőket, Kenny Garrettől Robert Glasperig stabil tagja zenekaroknak, annyi mindenféle stílusban lehet önt hallani.
Nem is tudom… (nevet) az biztos, hogy nem sokat alszom. A másik az, hogy mindig élvezem amit csinálok, sosem tudok rá, mint munkára gondolni. Az én feladatom az ilyen felkéréseknél az, hogy elkészüljön a projekt, és a művész boldog legyen vele. Ha ezt a kettőt tudom teljesíteni, akkor mindenki elégedett.

Hogyan közelíti meg a feladatot, amikor meghívják egy zenekarba dobolni, vagy éppen hangszerelni, vagy producernek? Inkább az elvárásokra koncentrál, vagy a saját elképzeléseit próbálja meg belevinni az adott zenei környezetbe?
Nos, hát azért legtöbbször azért hívnak meg pont engem, hogy egészen magamat adjam. És azért ez nem is olyan nehéz… Játszom azt a vibe-ot, amire hívtak, és azután fejlődik ki az egész. És akkor már kialakul, hogy vissza kell inkább vegyek belőle, vagy nagyon is bejön nekik, amit csinálok. A hangszerelés meg a számok írása is ilyenkor, a próbákon következik, különböző változatokkal kísérletezünk a stúdióban közösen, fokozatosan alakul ki a végleges hangzás

Hogyan lehetne meghatározni dobosként a stílusát? Szerintem nagyon erős a groove-ja, nagyon változatos, borzasztóan folyékony és mindig van egy változó, egy meglepő elem benne, amikor a ritmusváltás váratlanul következik be, de nem rúgja fel általa az egész ritmikát, inkább csak többrétegű lesz tőle a ritmus.
Hát… nekem, ha stílusról beszélünk, olyan a dobolás ideálom, mint a vízfolyás. A felszínen nagyon nyugodt, de ki tud robbanni belőle egy vihar, egy tornádó, miközben a mélyben még mindig nyugodt. Inkább ilyenre gondolok, amikor a stílusomat kell elképzelni, ha van ennek egyáltalán értelme.

Ez egy klassz hasonlat. Mitől lesz jó egy dobos? Mit tanácsol a fiatal dobosoknak, mi az ön tapasztalatából az, amit ők is jól teszik, ha megszívlelnek?
Hát először is az, hogy tanulják meg a lemezeket, a régi nagy mestereket, hogy megtudják, miért szerették őket az emberek olyan nagyon. Hogy hogyan doboltak? Ha leülnek a lemezzel együtt játszani, és lekottázzák a szólókat hangról hangra, ebből tanulhatják meg, hogy miként kell majd úgy játszaniuk, hogy a zenekar jól érezze magát, hogy a dobosmivel tudja tökéletesen alátámasztani a zenekart vagy a szólistát. Ezt sosem szabad elfelejteni. Ja, és persze tartsa a time-ot! Ez a két dolog leginkább. Meg amiket említett azok is fontosak, az erős groove, meg a többi. De az embernek mindig arra kell törekednie, hogy a társai jól érezzék magukat azáltal, amit csinál.

Egy interjúban mesélt arról, hogy amikor még tanult, volt egy időszakuk, Paul Dudley nevű dobos barátjával, hogy együtt gyakoroltak. Hogyan kell ezt elképzelni?
Ja, igen. Paul, hát ő nem is volt igazán dobos. Dobos volt, persze, de ő inkább mindig könyörgött nekem, hogy olyan dolgokat próbáljak csinálni, amilyeneket fizikailag nem tudtam akkor még lejátszani. Például amikor a seprűzést gyakoroltam, és erre ő elkezdte, miközben egy blues jellegű ütemet próbáltam, hogy – De meg tudnám-e szólaltatni a lábcsint pont ezen a helyen az ütemben ahelyett, ahol addig csináltam? Az milyen állat volna – mondta, vagy egy másik alkalommal azt mondta, hogy miért nem próbálom ezt a figurát a bal lábammal, miközben a jobbal meg emezt csinálom? Nagyon jókat szórakoztunk így egymással, mert néhány hét vagy hónap után egy egész arzenált ki tudtam fejleszteni olyan új dolgokból, amikről addig nem is álmodtam.

A dobfelszereléssel, a hangzással is sokat kísérletezik. Sokat változott a felszerelése az utóbbi években? Az ebben a zenekarban használt felszerelésének mik a jellegzetességei?
Annyira sokat változott, hogy szinte minden nap változtatok valamin. Próbálom megtalálni magamnak a lehető legkényelmesebb felszerelést. De ennek még egyáltalán nem értem a végére, ez még egy hosszú folyamat, még javában tart.

És mégis mik a jellemzői, mert azt olvastam, hogy egyszer például úgy döntött, hogy teljesen elhagyja a tom-tomot. Vagy hogy szándékosan repedt tányérokat használt.
Ma már a Sabiantől eleve ilyen prototípust kapok. De azóta sokat kísérleteztem a pergővel is, és beépítek a felszerelésembe ütőhangszereket. Egyszer hozzáteszek valamit, valami mást meg félrerakok belőle. Mindig próbálom eltalálni, hogy épp mi a legjobb.
 

Zipernovszky Kornél