Henrik Freischlader Band: ráadáskoncert az A38-on

A tél utolsó napján ismét Budapesten játszik a jövő egyik reménybeli gitáros istene: a német Henrik Freischlader alig pár hónappal őszi koncertje után tér vissza február 28-án az A38 Hajóra. Nem is csoda ez a lelkesedés, hiszen a legutóbbi alkalommal szinte beleszerettek a magyar fővárosba, és számos magyar barátot is szereztek. A Henrik Freischlader Band fellépése előtt ezúttal az osztrák kortárs blues kiválóságát, „Sir” Oliver Mally-t is meghallgathatják a látogatók.

Épp hogy betöltötte a harmincat Henrik Freischlader, de máris olyan legendák oldalán tehette próbára magát, mint Joe Bonamassa vagy B.B. King. Henrik szíve gyermekkora óta a bluesért dobog, de ahogy azt a nemzetközi Gary Moore fanclubnak adott interjúban nemrég kifejtette: végül Gary Moore egyik dala indította el azon az úton, amelyet máig követ. „A Cold Day in Hell kinyitott bennem egy ajtót, és attól kezdve már nem volt kérdés. Persze minden más zenei stílusra is nyitott vagyok, és ez nem is nehéz, ha az ember már megtalálta a saját helyét: soul funk, jazz, old school blues – mind a természetes részeim, hozzám tartoznak, és időről időre visszaköszönnek a dalaimban.” Henrik legutóbbi lemeze House in the Woods címmel jelent meg 2012 szeptemberében, és a fent említett stílusok mellett, leginkább igen erős rockzenei behatások jellemzik.

 

A műfajok értő keverése persze nem is okozhat problémát egy olyan ifjú tehetségnek, mint Henrik. Az eredetileg dobosnak készülő, majd gitárra váltó zenész valójában számtalan hangszert képes megszólaltatni, így 2009-ben készített egyik albumán például mindent egymaga játszott fel a stúdióban. Lemezei példaértékűen igényes, a blues-rock műfajt nyitottan kezelő kiadványok, melyek változatos, remek dalokat, kellemes énekhangot, és természetesen hatalmas, ízes gitárjátékot rejtenek mindazok számára, akik nyitottak az új tehetségekre, és "a nagy öregek" mellett időről-időre bizalmat szavaznak új előadóknak is.

 

A magyar közönség először a tavalyi Gary Moore emlékkoncerten találkozhatott a német gitárossal, aki 2012 októberében már saját zenekara élén tért vissza a budapesti A38 Hajóra, és az itt töltött időre azóta is jó szívvel emlékezik. „A budapesti koncert az egész turné fénypontja volt. Rendkívül örültünk annak, hogy milyen sokan eljöttek a koncertre, a hangulattól pedig teljesen padlót fogtunk: ritkán részesül az ember ilyen lelkes és őszinte fogadtatásban. Bár általában nagyon fáradtak vagyunk a fellépések után, de ezen az estén annyi barátságos emberrel találkoztunk egy-egy remek beszélgetés erejéig, hogy akár egész hajnalig is szívesen maradtunk volna. Az egész koncert és a csodálatos magyar fővárosban eltöltött rákövetkező pihenőnap is rendkívül élvezetes volt, így nagyon sajnáltuk, amikor tovább kellett indulnunk.”

 

A fenti sorokat olvasva talán nem is meglepő, hogy Henrikék Budapesten tartják turnéjuk záró, ráadáskoncertjét: február 28-án ismét az A38 Hajón lépnek fel! Vendégként az afféle kortárs bluest prezentáló osztrák „Sir” Oliver Mally játszik majd, akinek muzsikájában felleljük a legnagyobb elődök nyomait a Texas Blues-tól a Chicago Blues-ig, vagy éppen a Westcoast Blues-tól a “straight-from-the-heart” dalokig. Fellépésein Oliver Mally alapvetően saját, jó hangzású, színes, tömény és igencsak dögös darabjait adja elő, azonban repertoárjából nem hiányozhatnak például Steve Earle, Tommy Castro, Muddy Waters klasszikusai sem.

 

2013. február 28., csütörtök 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Henrik Freischlader Band, „Sir” Oliver Mally koncertek
Belépő: 2900 Ft, a rendezvény napján 3500 Ft.
Jegyek kaphatók a Kulturinfo jegyirodákban, a Musicland lemezboltban, valamint a helyszínen és az A38 Hajó online rendszerében: http://www.a38.hu/hu/program/henrik-freischlader-band-de-oliver-mally-a

 

A Henrik Freischlader Band tagjai:
Henrik Freischlader – gitár, ének
Theofilos Fotiadis – basszusgitár, vokál
Moritz Fuhrhop – hammond orgona, billentyűs hangszerek
Björn Krüger – dob, vokál

 

Kapcsolódó weboldalak:
www.henrik-freischlader.com
www.sir-oliver.com
www.a38.hu
www.garymoorefc.com/hu/
www.facebook.com/events/456467984417106