Párbeszéd a dobok nyelvén

Május 3-án, szombat este mutatták be Cegléden Bordás József: Visegrád hangjai – Párbeszéd a XX. Nemzetközi Dobos- és Ütős Gála tiszteletére című művét. Főszerkesztői beszámolónk az esemény ütős vonatkozása és aktualitása mellett a JazzMa.hu, illetve Maloschik Róbert főszerkesztő felkérésére íródott, így a JazzMa oldalán is olvasható.

(Fotó: Facebook, Zoltán Miklós)

 

Párbeszéd a dobok nyelvén
Gondolatok Bordás József ütőhangszeres zenekari művének ősbemutatójáról

Május 3-án, szombat este mutatták be Cegléden Bordás József: Visegrád hangjai – Párbeszéd a XX. Nemzetközi Dobos- és Ütős Gála tiszteletére című művét. A Kármán Sándor felkérésére íródott kompozíció a jubileumhoz méltón igazi megaprodukció: a darab 20 ütőhangszeresre íródott, azaz a szerző dobfelszerelés szólója mellett hét dobos, hat latin ütőhangszeres, egy vibrafonos, két marimbajátékos, harangjáték, timpani és gong is megszólal a műben.

Bordás József mellett az est során közreműködtek még a DobMánia Tábor dobosai Korompay Zsolt vezetésével dobfelszereléseken, a Kongasuli ütősei Szendi Gábor vezetésével latin ütőhangszereken, valamint a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola ütősei dallamhangszereken.

A kompozíció különlegessége a helyszínválasztásban is megmutatkozott. Kármán Sándor javaslatára a szólista a Ceglédi Református Nagytemplom tetején, a két torony között felállított színpadon játszott, míg a többi 19 ütős lent a téren, a templommal szemben helyezkedett el. Nyilvánvaló volt tehát, hogy a közönség milyen „párbeszédre” számíthat majd. A legjobb akusztikai és vizuális élményt a két zenész tábor közötti területen lehetett tapasztalni: a váltakozó szólók alatt hol előre, hol a hátunk mögé, a templom tetejére néztünk. Aki csak messziről figyelte az eseményeket, a közönség forgásából biztosan rájöhetett, hogy ki szólózik éppen…

Ha a közel 30 perces darab műfaját kellene meghatároznom, némileg bajban lennék. A mű egyrészt egy kortárs, de világosan felismerhető könnyűzenei alapokon nyugvó versenymű is lehet, de tekinthetjük három összefüggő, latin-jazz kompozíciónak is. A tételek tempója (gyors, lassabb, gyorsabb), a szólista – jelen esetben a szerző, Bordás József – markáns jelenléte, a kadenciák (szólók) mind a klasszikus versenyművek formáját idézi. Érdemes megjegyezni, hogy a tételekben megjelenő könnyűzenei közeg eredeti dobzenéi (pl. szamba) nem feltétlen az írott zenére támaszkodnak, azaz hangsúlyosabb az improvizáció, a játékosok motivikus variációi, groove-ok kombinációi. Mindezt természetesen az adott műfaj sajátságait és szabályait – egyfajta körülhatároló keretként – figyelembe véve (ilyen pl. a ritmikai lüktetés, a clave). Éppen ezek miatt volt érdekes hallgatni a kottahűen előadott ritmusokat, melyek mégis nagyon autentikusan szóltak. Ez az előadók nagyszerű játéka mellett a szólamok kiváló összhangját, így a szerző munkáját is dicséri.

Az első tétel egy nyitány volt, melyben a szólamok külön-külön léptek be, mintegy felépítve a darabot. A kezdő ritmus (ami a kubai son clave egyfajta módosított változata is lehetne) végigkísérte a tételt, hol szólista-kórus párbeszéddel, egymást kiegészítve, hol pedig együtt játszva. A tételben zakatoló, dübörgő dobokat olykor dallamhangszeres közjátékok szakították meg marimbán, vibrafonon és harangjátékon. A tétel végén, a monumentalitás jegyében a Ceglédi Református Nagytemplom harangja is megszólalt.

A második tétel egy lassabb, 6/8 metrumú, moll alaphangnemű tétel volt, mely rögtön (attacca) következett. Szomorú aktualitása, hogy a szerző édesapja a mű írása közben hunyt el, így a második tétel az „Édesapám emlékére” alcímet viseli. A tételt egy ritmikus osztinátó kíséri végig, szaggatott ritmikájú, nyugtató és kellemesen szép dallamokkal, melyet középen egy minden dobost felvonultató szólózás egészített ki. A tétel végét a gong megszólalása jelezte, amelyet egy 9 éves kisfiú ütött meg, ezzel szimbolikusan is utalva a generációk váltakozására.

A harmadik tétel egy tüzes hangulatú, gyors szamba volt, ami az eső ellenére sokakat táncra perdített a téren. Igaz a nagyszámú közönség miatt többeknek csak az esernyő mozgatására jutott már hely… A szamba műfajához hűen, a tételben egy latin ütőhangszeres közjáték, egy önálló szólórész is helyett kapott. A záró rész melódiája akár már – a szó jó értelmében vett – slágernek is mondható: a vissza-visszatérő, fülbemászó dallam még ma is a fülemben cseng.

Zárásként nem maradt el a hatalmas siker és a közönség ovációja sem. A hűvös, esős idő ellenére rengetegen ellátogattak a bemutatóra. A több hónapos szervezés, előkészületek, közös munka, próbák és a résztvevők lelkes és professzionális hozzáállása mind hozzájárultak az est sikeréhez.

A produkció „életének” ezzel azonban még nincs vége: május 24-én, a mű hangjainak szülőföldjén, Visegrádon mutatják be legközelebb, igaz már templomtorony nélkül. A fellépők ebből az alkalomból kiegészülnek a helyi hagyományőrző ütőegyüttessel, a Visegrádi Szent György Lovagrend Dobos Csapatával is.

Mucsi Gergő